SzántóGráf

Tüntetés Gázában a háború ellen, Hága és alagút 1,5 km-re a határtól

Avi/ujkelet.live

A háború 110. napja: 27 óra teljes csend után, este megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák az északi Baram, Dovev és Jir’on közösségekben, sérülésről nem érkezett jelentés.

Az izraeli hadsereg válaszul támadások sorozatát hajtotta végre a Hezbollah terrorszervezet posztjai ellen Dél-Libanonban. Vadászgépekkel és ágyúzással többek között katonai épületeket és más terror-infrastruktúrákat semmisítettek meg Jarunban.

A hadsereg továbbá több területet ágyúzott Libanon déli részén ,,fenyegetéseket elhárítva”.

Déli front: Az izraeli hadsereg este közölte, hogy a csapatok lerombolták a Hamász terrorszervezet egyik alagútját a Gázai övezet középső részén, amely egy kilométer hosszú, 20 méter mély és mindössze másfél kilométerre volt az izraeli határtól.

A Gáza északi és déli részét összekötő alagutat a 646. dandár tartalékosai és az elit Jahalom egység harcmérnökei lokalizálták.

A mérnökök később megsemmisítették a járatot.

A hadművelet során a 646. dandár rakétákat, légvédelmi rakétákat és egyéb, a Hamász által használt katonai felszereléseket is talált.

Harcok: A hadsereg délutáni tájékoztatása szerint a Givati-dandár az elmúlt napokban offenzívát hajtott végre a 98. hadosztály más egységeivel együtt Gáza déli részén, körülzárva Khan Juneszt.

A katonák megöltek több hamászos fegyverest a környéken zajló összecsapások során, valamint tanktűzzel és légicsapások útján.

A csapatok a Hamász több előőrsét is lerohanták Khan Junesz körzetében, és a terrorcsoport operatívjai által használt fegyverraktárakat találtak.

A légierő széleskörű légicsapáshullámot hajtott végre a Hamász posztjaira a térségben, mielőtt a givati katonák bevonultak. „A pontos csapások megteremtik a terepen a feltételeket a szárazföldi erők számára” – közölte a hadsereg.

A művelet közben azomosítottak három hamászos fegyverest, amint egy épületből kilépve a katonák felé tartott. A dandár légicsapást irányított rájuk, megölve őket.

Tüntetés: Az Izraeli Védelmi Erők arab nyelvű szóvivője, Avichai Adraee alezredes is megosztott egy videót szerdán X-en, amelyen gázaiak a háború befejezésére és az övezetben fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátására sürgetik a Hamászt.

A klipben nők és gyerekek láthatók a Al-Aksza Mártírok Kórháznál, Deir Al-Balahban. Az egyik transzparensen „Igen, a túszok átadására”. A tüntetők továbbá azt skandálták, hogy vissza akarnak térni északra (Gázába).

Kritika: Az Egyiptom és a Gázai övezet közötti Rafah átkelő a hét minden napján, 24 órában nyitva tart, de az Izrael által a segélyek bejutását lehetővé tévő eljárások akadályozzák a folyamatot, állította Abdel-Fattak esz-Szíszi egyiptomi elnök, megjegyezve, hogy ez a túszok szabadon bocsátásának ügyével kapcsolatos izraeli nyomásgyakorlás része.

A Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT), mely katonai összekötőként szolgál a palesztinokkal, közölte, nincs korlátozva az övezetbe bejutó segélyek mennyisége, de biztonsági okokból ellenőrizni kell őket.

Hága: A Nemzetközi Bíróság este megerősítve a riportokat közölte, hogy pénteken délután 1-kor előzetes ítéletet hirdet Dél-Afrika Izrael ellen benyújtott petíciójáról.

Dél-Afrika kérelme azt állítja, hogy Izrael gázai hadjárata megszegi az 1948-as népirtásról szóló egyezmény szerinti kötelezettségeit, és azt kéri a bíróságtól, hogy adjon ki ideiglenes végzést Izrael Gázai övezetben folytatott katonai műveleteinek azonnali felfüggesztésére.

A tárgyalásról itt írtunk.

The post Tüntetés Gázában a háború ellen, Hága és alagút 1,5 km-re a határtól first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version