Egy derűs, nyári vasárnapon csodálatos repülőnap
volt Miskolc határában. Egy
viharvert kétfedelű AN-2-es
félóránként vitte fel a sétarepülőket. Akinek kedve szotytyant egy kis égi vitorlázásra,
már indulhatott is a felhők
felé. Mire a műsorvezető bemondta, hogy Bessenyei Péter
műrepülő-világbajnok lesz a
vendégünk, a kackiás bajuszú
motoros légtornász máris sikeresen landolt a gyepen. Valamelyik kisgazdapárti államtitkár fogadta, és innentől egy
véget érni nem akaró fotózkodás kezdődött Péterrel, aki
bármikor átrepült az Erzsébet híd alatt. Majd a következő percekben legalább két vagy
három MIG 29-es vadászrepülő, minden előzetes felkonferelás nélkül, óriási robajjal
süvített át a fejünk felett. Anynyira alacsonyan húztak el,
hogy láttuk a pilóták ijedtségünk feletti kárörvendezését.
A nagy hőségben felfedeztem egy reprezentatív kinézetű, minden kiírástól mentes
sátort, ahová merő kíváncsiságból betértem. Itt találkoztam először Marie Aktövel,
a Gripen International kommunikációs igazgatójával, aki
odavolt a boldogságtól, hogy
valaki csak betér hozzájuk.
Névjegyet váltottunk, üdítővel kínált, és hiányos angol
nyelvtudásommal elkápráztattam azzal, hogy már a hetvenes évek elején bejártam az
országukat. Elárultam, apai
ágon rokonaim élnek Malmöben és Stockholmban, és
erősen szimpatizálok a svédekkel. Cserébe elmondta,
szeretnék, ha az amerikai vadászrepülők helyett Gripeneket vásárolna a kormányunk.
Megnyugtattam, ha majd rajtam múlik, akár a teljes flottájukat megvesszük. Majd
felvetettem, hogy akár meg
is hirdethetnék, mondjuk a
Déli Hírlapban. Közben ritytyentettem vele egy tartalmas
interjút is, amelyben kifejtette, mely országok légierőjében
szolgálnak már Gripenek.
Nem telt el egy hét és a cég
megrendelte, elsőre a negyed- majd az egész oldalas
Gripen-reklámokat. Színes
felárral, minden pitiáner alkudozás nélkül. Őszintén,
magam sem akartam nagyon
elhinni, de miután az értékesítő kollégáimat is elkápráztattam ezzel a fogással, tudomásul vettem, történelmet
írtunk. Hiszen olyan, hogy egy
cég, egy hadiüzem újságírókat vesz meg kilóra, hogy csak
szépet és jókat írjanak róluk,
mindennapos történet. Ám a
svédeknek ilyen csalafintaság
eszükbe sem jutott, ők ehelyett
szabályosan hirdettek, emlékezetem szerint legalább hárommillió forintért. Használt
bútorok, állásajánlatok és borospincék között harci repülőket ajánlani egy megyei napilap olvasóinak, azért az nem
akármi. Nem hiszem, hogy a
lapunk olvasói körében bárkiben is komolyan felmerült
a gondolat, bevásárol ebből a
harci járműből. Talán ezért
sem írtuk ki az árát.
Ezek után sikerült a konkurencia jeles képviselőit felbosszantani, nem is akárhogyan. Többször feljelentettek
akkoriban is különböző okafogyott indokkal, de ez a hirdetés tényleg kiverte a biztosítékot. Végül valamennyi
vizsgálat megállapította,
hogy a tranzakció teljesen
szabályos volt. Később Marie Aktö, a cég menedzsere
elárulta, soha egyetlen hirdetésük sem volt annyira figyelemfelkeltő, mint amelyik nálunk jelent meg. Ezt követően
a teljes magyar sajtó hasonló
ajánlattal kereste meg, és a
miénknél lényegesen alacsonyabb árakkal ostromolták a
céget. Ezzel is sikerült megnyugtatnom, jó helyen költötte el a reklámbüdzsét, lám,
minket olvas az egész ország.
Tehát végeredményben csodálatos volt az az évtizedekkel ezelőtti miskolci repülőnap. Mindannyiunknak.
Mint ismeretes – mostanában nem sokat hallani erről
– az akkori kormány végül,
az amerikaiak rosszallása ellenére, csak Gripent vásárolt.
Igaz, az utántöltők kimaradtak a bizniszből, ezeket már a
következő kormány rendelte
meg. Hogy mi a tanulság? Érdemes volt a Déli Hírlapban reklámozni.
Vadászrepülőket hirdettünk – megjelent a Miskolci Naplóban – összehoztuk a Gripen bizniszt
