SzántóGráf

Tárgyalások, találkozó a pápával, iráni fenyegetés és politikai krízis

Avi/ujkelet.live

A háború 185. napja, déli front: Joáv Gallant védelmi miniszter hétfőn azt mondta, úgy véli, Izrael „megfelelő pillanatban van” a Gázában fogságban lévő túszok hazahozatalához, de ehhez „nehéz döntésekre” lesz szükség.

„A legfőbb kötelességünk, hogy hazahozzuk a túszokat” – mondta Gallant a Páncélos és Harcmérnöki Hadtesthez besorozandó újoncokhoz szólva.

A hónapokig tartó gázai háború és az izraeli eredmények „lehetővé teszik számunkra, hogy rugalmasak legyünk, szabadon cselekedjünk, és nehéz döntéseket hozzunk az elhurcoltak hazahozatala érdekében. Úgy gondolom, hogy megfelelő pillanatban vagyunk, de van egy másik oldal is, amelynek bele kell mennie. Ezután visszatérünk a harchoz, és mindent megteszünk, amit kell.”

Túszok: A katari külügyminisztérium szóvivője, Madzsed Al Anszari hétfőn a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Katar bizakodó a Kairóban tegnap lezajlott fogolycsere-megállapodást illetően, és a közvetítők „várják mindkét fél válaszát”. Hozzátette: ,,Ha azt kérdezik tőlem, hogy ma optimistább vagyok-e, mint néhány nappal ezelőtt, azt mondanám, hogy igen.”

Az al-Dzsazíra arról számolt be, hogy a Hamász egyik magas rangú tisztviselője a tárgyalásokról beszélve azt mondta, hogy ,,az izraeli javaslat nem tartalmaz tűzszünetet vagy kivonulást”.

,,Izrael a menekültek és a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek visszatérését javasolja, de a befogadó központokba, nem pedig oda, ahonnan kitelepítették őket [Gázában]” – mondta a tisztviselő. ,,Izrael álláspontja továbbra is akadályokat gördít a megállapodás elérésére.”

Pápa: Ferenc pápa hétfőn délelőtt találkozott a Gázában fogságban lévő izraeli túszok rokonaival. A privát találkozóra az apostoli palotában került sor.

Ez volt a pápa második találkozása izraeli túszok rokonaival.

Ferenc többször is tűzszünetre szólított a Gázai övezetben a humanitárius segélyekhez való hozzáférés megkönnyítése, a háború befejezését célzó tárgyalások, valamint a túszok szabadulása érdekében, jegyezte meg a Szentszéki közlemény.

Sajtó: A Foreign Press Association igazgatótanácsa felszólította Izraelt, hogy biztosítson a nemzetközi médiának ,,kiterjedt és korlátlan hozzáférést Gázába”, megjegyezve, hogy ,,hat hónap túl hosszú idő”.

A testület „példátlannak” nevezte a független sajtó hozzáférésének tiltását Izrael részéről, hozzátéve, hogy „ez kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy Izrael mit nem akar, hogy a nemzetközi újságírók lássanak”.

Északi front: Izraeli vadászgépek dlután csapást mértek a Hezbollah terrorszervezet egyik posztjára a dél-libanoni Khiamban, ahol egy terroristát azonosítottak.

A hadsereg továbbá közölte, hogy elfogó rakétát lőttek ki egy célpontra, amely Libanonból belépett Izrael légterébe, Felső-Galileában. Később kiderült, hogy téves azonosításról volt szó.

ENSZ: Az AFP szerint az Egyesült Nemzetek tisztviselői kijelentették, hogy az izraeli-libanoni határon hat hónapja tartó erőszakot „be kell szüntetni” és az eszkaláció csillapítására sürgettek.

,,Hat hónap telt el azóta, hogy megkezdődtek a kék vonalon [nemzetközileg elismert határ] átívelő tűzváltások, és folyamatosak, mindkét oldalon súlyos áldozatokat követelve” – áll Joanna Wronecka, az ENSZ libanoni különleges koordinátorának és Aroldo Lazaronak, az ENSZ ideiglenes erői Libanonban (UNIFIL) vezetőjének nyilatkozatában.

„Az erőszak és a szenvedés túl régóta tart. Le kell állítani” – mondták, arra sürgetve minden oldalt, hogy „használjanak ki minden lehetőséget a további eszkaláció elkerülésére, amíg még van tere a diplomáciának”.

„A konfrontációk terjedelmének és mértékének fokozatos bővülése… jelentősen növeli a hibák kockázatát és az amúgy is riasztó helyzet további romlását” – figyelmeztettek.

Irán: Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy ,,az elkövetkező napok nehézek lesznek Izrael számára”.

Amir-Abdollahian szerint az Irán damaszkuszi konzulátusára mért csapást a múlt héten, amelyben a Kudsz-erő libanoni és szíriai parancsnoka, Mohammad Reza Zahedi meghalt, amerikai rakétákkal és repülőgépekkel hajtották végre, és az Egyesült Államok ,,adta hozzá a zöld utat.”

,,A cionista entitást megbüntetik a konzulátusunk megtámadásáért” – fenyegetett.

Hazai front: Itamar Ben-Gvir szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter hétfőn követelte Binjámin Netanjahu miniszterelnöktől, hogy ne állítsa le a gázai háborút.

„Ha a miniszterelnök úgy dönt, hogy a Hamász legyőzésére irányuló nagyszabású rafahi offenzíva nélkül fejezi be a háborút, nem lesz felhatalmazása arra, hogy továbbra is miniszterelnökként szolgáljon” – írta Ben-Gvir X-en.

Becalel Szmotrich szélsőjobboldali pénzügyminiszter pedig dühös levelet írt Netanjahunak, amelyben azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy engedett a nemzetközi nyomásnak, és megkerülte a kabinetet olyan kulcsfontosságú ügyekben, mint például a hadsereg Khan Juneszből való kivonása.

Jáir Lapid ellenzéki vezető hétfőn kijelentette, hogy támogatni fogja a miniszterelnököt a túszok hazahozatala érdekében, ha szélsőjobboldali partnerei beváltják fenyegetésüket.

Kedd este összeül a hadikabinet és a kibővített biztonsági kabinet.

Az Izraeli Védelmi Erők tegnap kivonta az összes aktívan manőverező szárazföldi erőt Gázából, így csak egy dandár maradt, mely az övezetet kettészelő humanitárius folyosót biztosítja.

A dél-gázai Rafahban négy Hamász-zászlóalj van, valamint az övezet más részeiről evakuált több mint egymillió civil. Azt feltételezik, hogy ott rejtőznek a Hamász vezetői, valószínűleg izraeli túszokkal együtt. Az ott tervezett offenzíva terve heves nemzetközi ellenállást váltott ki.

The post Tárgyalások, találkozó a pápával, iráni fenyegetés és politikai krízis first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version