Balról, Vécsi György , Koleszár Péter, Sternádel Sándor és Daruka Tibor. A kép az Észak szerkesztőségében készült a legutóbbi villanyrendőr építését koordináló stáb üléséről. Sajnos Rostás László főépítész úr nem volt ott.
A lényeget megbeszéltük. A helyzet alakulásáról folyamatosan tájékoztatunk mindenkit. Egy tévés kolléga jelezte, hogy akár el is mondhatjuk, hol tartunk a projekt megvalósításában. Élünk a lehetőséggel. Ez ha jól emlékszem 2014 márciusában jelent meg az Északban. Annak a cikknek a nyomán, amelyben felvetettem mi lenne merő nosztalgiából visszaállítanánk a villanyrendőrt. Azt amelyikről a terecske a nevét kapta.
Nem kuncsorogtunk közpénzért. Emlékezetem szerint elsőként Vécsi György és Koleszár Péter valamint jómagam szálltunk be a projektbe az adózott forintjainkkal. Majd legnagyobb meglepetésemre egy kora reggel Kriza Ákos néhai polgármester hívott, hogy találkozzunk a helyszínen Rostás Lászlóval. Közölték nyitottak, bár számukra érzelmileg nem sokat jelent ez a terv, de megtapasztalták a bennszülött miskolciak mennyire fellelkesedtek a hír hallattán. Polgármesterünk ajánlotta mondjak avatóbeszédet, lemondtam a javára.
Ennek a megbeszélésnek az eredményeként – éppen útfelbontás volt – kiépítették a villamoshálozatot talapzathoz. Ne feledjük , ez immár 10 éve történt.
Akkoriban végigkuncsorogtam a helyi vasfém kereskedőket, kértem anyaggal támogassák a projektet, cserébe az Észak és a Gráf reklámot ad valamint az építményen feltüntetjük a nevüket. Mint ahogyan Daruka Tibor lakatosmesterét is, aki első szóra igent mondott az orültnek tetsző elképzelésemhez.
Majd jöttek a kákán is csomót keresők, akik között többen is kitalálták, de hiszen ez a diktatúra jelképe volt. Hogy ez volt az elnyomás szimbolúma, abban a korban amikor a munkakerülőket előállították. Szörnyű világ volt, de az akadékoskodóknak innen üzenem nem ebből a levegőtlen kabinból döntötték el, hogy kit akasszannak fel. Innen csak azt diktálták, hogy a piros az tilos a zöld meg a szabad áthaladást jelzi. Gárdos őrmesternek akit onnan ismertem fehér gumiboltja volt, hogy kialudt a lámpa karjelzéssel vezényelje a forgalmat.
Drága mindenki, elárulom abban a förtelmes diktatúrában volt nekünk a fiatalságunk. Oda a torony alá beszéltük meg a randit, a találkozót a barátainkkal, ott futottunk össze a haverokkal – a villanyrendőrnél. Ott alatta vártuk a 14-es és a 12-es buszokat, jön e már álmaink tündére. Ott voltunk képesek akár egy órát is várni , hogy eljöjjön a szívünk hercegnője vagy hercege. Ez az építmény belesimult az utcaképbe, s ha most ismét visszakerül erről csak a fiatalságunk egy -egy érzelmes pillanata jut majd eszünkbe.
Hogy aztán turisztikailag mit hoz a konyhára az már a jövő zenéje. Kevés város dicsekedhet majd , hogy ebben a kiszögelésben Mancson és a lányokon kívül még egy csupa acél villanyrendőrrel is szelfizhetnek.
( Jut eszembe legalább a traverzen legyen olvasható azok neve akik önzetlenül támogatták a projektet!)