SzántóGráf

Mondta-nem mondta, Rafah és zsákutca

Avi/ujkelet.live

A háború 216. napja, déli front: Három izraeli katona közepesen súlyosan megsebesült egy becsapdázott alagút bejáratnál történt robbanás következtében a dél-gázai Rafah térségében, közölte az Izraeli Védelmi Erők este.

A katonákat kórházba szállították.

Fenyegetés: ,,Egy azonosítatlan tárgy lépett be légi úton a Gázai övezetből Izrael területére és Netivot térségében, nyílt területen csapódott be”- jelentette a hadsereg este. ,,Az objektumot az őrszemek azonosították és folyamatosan figyelemmel kísérték. Az izraeli erők jelenleg átfésülik a becsapódás helyszínét. Sérülés vagy kár nem történt”.

Harcok: Rafah keleti részén továbbra is folytatódnak a harcok, a hadsereg legfrissebb becslései szerint eddig mintegy 50 fegyveres terroristát öltek meg a katonák, 10 alagút bejáratot találtak melyeket előkészítenek a rombolásra.

A hadművelet hétfőn indult, miután a hadsereg kiürítette a területet, a becslések szerint eddig mintegy 150 000 palesztin távozott a harci zónából.

A hadsereg jelenleg nem tervezi az evakuálási parancs kiterjesztését Rafah más területeire, tehát a folyamatban lévő hadművelet hatóköre továbbra is viszonylag korlátozott.

Ezenkívül az Egyiptommal közös Rafah átkelőhely továbbra is zárva marad az izraeli hadművelet miatt, és még mindig nem világos, mi lesz vele a későbbiekben.

Északi front: A délutáni órákban számos rakétát lőttek ki Libanonból Észak-Izrael különböző részeire, az egyik esetben tüzet okozva Slomi határközösségben. A tűzoltók a lángok eloltásán dolgoznak.

Mindeközben két drónt, amelyek Libanonból Izrael felé tartottak, izraeli vadászgépek elfogtak a libanoni légtér felett.

Vadászrepülőgépek továbbá csapást mértek a Hezbollah terrorszervezet egyik épületére is a dél-libanoni Ajta as-Sabban.

Túszok: Izrael, az Egyesült Államok, Katar és a Hamász politikai szárnyának delegációi kétnapos tárgyalás után elhagyták Kairót.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató a tárgyalások részleteit ismerő forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a felek között áthidalhatatlan ellentétek merültek fel a fogolycserével egybekötött tűzszünetre irányuló tárgyalások során. Izraelben ma este dönt a kabinet a tárgyalások folytatásáról.

Egy magas rangú diplomáciai tisztviselő szerint Izrael fenntartásokat fogalmazott meg a Hamász javaslatával szemben: ,,Az izraeli delegáció úton van Izrael felé, és a tárgyalások néhány órával ezelőtt azzal zárultak, hogy a közvetítőkön keresztül benyújtották Izrael fenntartásait a Hamász javaslatával kapcsolatban. Izrael a tervek szerint folytatja katonai műveleteit Rafahban és Gázában”.

Bibi-Biden: Joe Biden amerikai elnök és Binjámin Netanjahu miniszterelnök hétfői telefonbeszélgetése mintegy másfél órát tartott. A KAN csütörtöki riportja szerint a beszélgetés során az amerikai elnök figyelmeztette Netanjahut, hogy az Egyesült Államok leállítja az izraeli hadseregnek szánt fegyverszállítmányokat, ha Izrael belép Rafahba.

A részleteket ismerő források szerint Netanjahu válaszul kijelentette: ,,Ha kell, foggal-körömmel fogunk harcolni.”

A Walla hírportál riporterének nyilatkozó amerikai forrás szerint Netanjahu az elnökkel folytatott beszélgetés során azt mondta, hogy vette az üzenetet. Négy fehér házi tisztviselők szerint a „foggal-körömmel” kifejezés biztos nem hangzott el. Egy izraeli tisztviselő azonban kitart amellett, hogy márpedig elhangzott.

A KAN szerint a beszélgetés során Biden elnök aggodalmának adott hangot a lakosság evakuálásával kapcsolatban a rafahi hadművelet előtt – annak ellenére, hogy Netanjahu megígérte, hogy a műveletet nem hajtják végre az evakuálás előtt. Biden határozottan ellenezte a lépést.

Órákkal Biden bejelentése után, hogy leállítja a fegyverszállítmányokat ha Izrael széles körű hadjáratot indít Rafahban, Netanjahu közzétett egy angol nyelvű részletet a Jad Vasemben a holokauszt emléknapján elmondott beszédéből:

„Ma ismét szembeszállunk az elpusztításunkra törekvő ellenségekkel. Azt mondom a világ vezetőinek: semmilyen nyomás, semmilyen nemzetközi fórum nem fogja megakadályozni Izraelt abban, hogy megvédje magát. Ha Izrael arra kényszerül, hogy egyedül maradjon, Izrael egyedül fog helyt állni. Legyőzzük népirtó ellenségeinket. A soha többé most van”.

A Fehér Ház szóvivője, John Kirby este kijelentette, hogy az elnök továbbra is ellátja Izraelt a szükséges katonai képességekkel, de nem akarja, hogy bizonyos típusú amerikai fegyvereket konkrét műveletekben és egy adott területen vessenek be.

Besorozás: A története során először, a határrendészet besorozott mintegy 30 ultraortodox férfit kötelező szolgálatra.

,,Ez precedenst teremtő esemény” – mondta a rendőrség, hozzátéve, hogy lehetővé teszi az ultraortodoxok számára a kötelező szolgálat teljesítését ,,olyan módon, hogy harci katonaként szolgálhassanak, figyelembe véve egyedi igényeiket.”

A 30, 18 és 20 év közötti ultraortodox férfi ma reggel kapta meg egyenruháját a Tel Hasomer besorozási központban, ahol találkoztak a határrendészet parancsnokával, Brik Jichák rendőrfőnök-helyettessel.

The post Mondta-nem mondta, Rafah és zsákutca first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version