SzántóGráf

Jom Hazikaron, kéréssel és bekiabálásokkal

Avi/ujkelet.live

A háború 220. napja: Kedden 11:00 órakor két percre megszólaltak a szirénák országszerte Jom Hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja alkalmából.

A szirénát követően azonnal elkezdődtek az állami megemlékezések országszerte 52 katonai temetőben és az emlékhelyeken. A fő ceremóniára a jeruzsálemi Herzl-hegyen került sor.

Einav Zangauker, a Hamász terrorszervezet által Gázába hurcolt 24 éves Matan édesanyja beszédbe elegyedett a szélsőjobboldali Becalel Szmotrich pénzügyminiszterrel az ofakimi temetőben, és követelte tőle, hogy hozzák haza a fiát.

,,Ő még gyerek, mentsétek meg az élőket, tegyetek erőfeszítéseket. „Kippa viselőként, zsidóként, aki hisz a világ Teremtőjében, ötvöznöd kell a hitet és a racionalizmust, hogy a gyermekemet élve kell haza hozni. Mindent meg kell tenni, hogy hazahozzuk őket, megmentsük azokat, akik élnek, ez a kötelességetek, legalább tegyetek erőfeszítéseket.”

Szmotrich miniszter így válaszolt: ,,Amint azt közvetlenül a szörnyű mészárlás után mondtam, lehajtott fejjel és hatalmas fájdalommal ismét elmondom előttetek, a gyászoló családok előtt, az állam vezetése és a biztonsági szervezetek kudarcot vallottak Izrael polgárainak védelmének feladatában, és én, mint a kormány tagja, felelősséget vállalok azért, ami volt és lesz.”

Zavargások, összecsapások és kiabálások alakultak ki a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter érkezésével az asdodi temető katonai részlegébe. A gyászoló családok és a résztvevők bekiáltak a miniszternek: ,, Takarodj innen, bűnöző!”,,Mondjatok kaddist Izraelért, nézzetek, mi történik velünk.” A résztvevők egy része dulakodásba kezdett egymással a miniszter beszéde közben.

Ben-Gvir beszédében meg sem említette a Gázában fogva tartott 132 túszt, ellenben hangsúlyozta, Izraelnek folytatnia kell a harcot a meggyilkoltak emlékére. Ben Gvir nyilvánosan ellenzi a túszok kiszabadításáról szóló megállapodást, ami valószínűleg a harcok szüneteltetésével járna.

Többen kifogásolták Ben-Gvir jelenlétét, akit anno nem soroztak be a hadseregbe szélsőjobboldali tevékenysége miatt és 2007-ben terrorszervezet támogatásáért és rasszizmusra való felbujtásért elítélték.

A videóban a Ben-Gvir alá tartozó rendőrség egyik rendőre egy idős tüntetőnek válaszolva, akit dühítette a kahanista nemzetbiztonsági miniszter jelenléte kijelentette, hogy ő is kahanista. Az izraeli kormány 1994-ben illegális terrorszervezetnek nyilvánította a Kach és a Kahane Chai szervezetet, miután 1994 februárjában a Kach támogatója, Baruch Goldstein a pátriárkák sírjánál lemészárolt 29 muszlim hívőt.

A Yedioth Ahronoth riportere épp interjút készített egy gyászoló család tagjával, aki szintén tiltakozott Ben-Gvir jelenléte ellen, mire az egyik jelenlévő vizet öntött a mikrofonra, hogy megszakítsa az interjút.

Mindeközben a tel-avivi katonai temetőben megjelenő Joáv Gallant védelmi minisztert három személy néma tiltakozása fogadta, akik táblákat tartottak kezükben, amelyek közül az egyiken ez állt: „A vérük a te kezeden szárad”.

Az askenázi ultraortodox Jahadut Hatora lakásügyi miniszterének, Jichák Goldknopffnak a rehovoti temetőben bekiabálták, hogy ,,takarodjon innen, vér tapad a kezedhez”.

Goldknopff foggal-körömmel harcol azért, hogy választóit ne sorozzák be a hadseregbe, így jelenléte különösen felkavaró egy elesett katonákra emlékező ceremónián.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök beszéde előtt a Herzl-hegyen több család elhagyta a helyszínt.

„Ez mi, Izrael, vagy ők, a Hamász szörnyei” – mondta Netanjahu beszédében. A gázai hadjárat szerinte a szabadság és a jólét valamint a kétségbeesés, a gyilkosság és az erőszak közötti választás.

„Eltökélt szándékunk, hogy nyerjünk ebben a küzdelemben. A győzelem céljait mindenekelőtt úgy fogjuk elérni, hogy hazahozzuk az összes túszt.”

A miniszterelnök szerint az egység kulcsfontosságú a háborúban, amely Izrael függetlenségi háborújának folytatása. „Csak együtt győzünk” – hangsúlyozta.

A közönség soraiban egy izraeli zászlót lengettek, rajta pirossal „7.10” felirat szerepelt. Egy gyászoló szülő Netanjahu beszéde végén bekiabálta: ,,Rohadék, elvetted a gyerekeimet”.

További bekiabálásokról számoltak be Uriel Busszo egészségügyi miniszter (szefárd ultraortodox Sasz) beszéde közben Petach Tikván, Gila Gamaliel innovációs miniszternek (Likud) Netanján és Miri Regev közlekedési miniszternek (Likud) Holonban.

Regev beszédének a végén többször bekiabálták, hogy ,,Húzz haza” és ,,szégyen”. Regev reagálva a bekiabálásokra: ,,Talán egy-két kiáltás hallatszott a nagy tömeg előtt, amely odajött és fogadott. Az ilyen napokon félre kell tenni a különbségeket. Sok a fájdalom, sok a csalódás. Vannak másként gondolkodó gyászoló családok, mindenkit tisztelni kell.”

Jafit Tal, gyászoló testvér, aki kifogásolta Regev megjelenéset a holoni katonai temetőben tartott ceremóniára, a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak a következőt nyilatkozta: ,,Úgy gondolom, hogy egy bukott kormány nem képviselhet minket az idei különösen nehéz szertartásokon. Minden évben nehéz a ceremónia. Ez az év elviselhetetlenül nehéz, és nem érdemlik meg, hogy részesei legyenek velünk ezekben a nehéz időszakokban”.

Az elmúlt évben 766-an estek el szolgálat közben. 61 hadirokkant hunyt el a szolgálat közben szerzett sérüléseik szövődményeinek következtében. Az elmúlt egy évben 834 civil lett terror áldozata, 99%-uk október 7-én és azt követően. A meggyilkoltak között 40 gyermek és tinédzser, valamint 68 külföldi állampolgár volt.

The post Jom Hazikaron, kéréssel és bekiabálásokkal first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version