SzántóGráf

Gallant – a határozatlanság lényegében döntés, ami rossz lehetőségeket von maga után és aláássa katonai eredményeinket

ujkeletlive

Joáv Gallant védelmi miniszter tegnap este élőben közvetített beszédében éles kritikát fogalmazva meg arra figyelmeztetett, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök tétlensége a Gázai övezet háború utáni tervével kapcsolatban arra készteti Izraelt, hogy katonai és polgári uralmat vezessen be az enklávé felett, ami aláásná a hadsereg eddig elért eredményeit, és amelynek jóváhagyását elutasította.

A védelmi miniszter tegnap esti bírálata összegzése azon nemzetközi és hazai biztonsági vezetők által megfogalmazott kritikáknak, miszerint a miniszterelnök a gázai övezet háború utáni kezelésére vonatkozó tervekről egyáltalán nem hajlandó tárgyalni, attól tartva, hogy politikai kabinetje és különösképpen radikális partnerei ellenállása miatt összeomolhat koalíciója.

Ilymódon Gallant arra szólított fel, hogy a miniszterelnöknek akár személyes vagy politikai árat is megfizetve „kemény döntéseket” kell hoznia az enklávé nem Hamász-irányításának előmozdítása érdekében, mivel a háborúban elért eredmények egyre inkább elenyésznek, miközben Izrael hosszú távú biztonsága forog kockán. A védelmi miniszter, továbbá kijelentette, hogy nem járul hozzá a gázai övezet izraeli polgári vagy katonai irányításához, illetve hangsúlyozta, miszerint a nem Hamász-palesztin szervezetek által, nemzetközi szereplők kíséretében történő irányítás Izrael érdeke. Következésképpen, egyenesen a miniszterelnöknek címezve kijelentette, nyilvánosan ki kell zárnia a folyamatos izraeli katonai vagy polgári uralmat a térségben.

Emellett, Gallant leszögezte, hogy ha nem sikerül a Hamász helyére utódot találni az övezetben, az aláássa Izrael katonai eredményeit, mivel a terrorcsoport képes lenne újraszerveződni, majd ismét átvenni az irányítást. „

Amíg a Hamász megtartja az ellenőrzést a gázai civil élet felett, addig újraépülhet és megerősödhet, így a hadseregnek vissza kell térnie, és harcolnia kell azokon a területeken, ahol korábban tevékenykedett. Le kell bontanunk a Hamász kormányzási képességeit Gázában. Ennek a célnak a kulcsa a katonai fellépés, és egy kormányzati alternatíva létrehozása az övezetben,” – tette hozzá, hangsúlyozva – „ilyen alternatíva hiányában csak két negatív lehetőség marad: a Hamász uralma Gázában vagy izraeli katonai uralom Gázában. A határozatlanság lényegében döntés. Ez veszélyes irányba vezet, amely elősegíti az izraeli katonai és polgári kormányzás gondolatát a Gázai övezetben. Ez egy negatív és veszélyes opció Izrael Állam számára – stratégiai, katonai és biztonsági szempontból.”

A miniszterelnök kormányzó Likud pártjának védelmi minisztere hangsúlyozta, hogy az októberi mészárlások után kezdődött háború folyamatában a biztonsági kabinet ülésein felvetette a Hamász helyettesítésére vonatkozó terv megvitatását, de elutasították. Gallant arra is felhívta a figyelmet, amennyiben változatlanul marad a miniszterelnök elutasító álláspontja, a gázai katonai uralom Izrael állam fő biztonsági és katonai erőfeszítése lesz az elkövetkező években, más területek rovására, vérontás és áldozatok, valamint súlyos gazdasági ár ellenében.

Nem fogok beleegyezni abba, hogy izraeli katonai közigazgatás jöjjön létre Gázában. Izrael nem gyakorolhat polgári ellenőrzést Gázában. A biztonsági intézmény és az hadsereg felelős a Hamász elpusztításáért és a teljes katonai cselekvési szabadság megtartásáért Gázában. Az ehhez szükséges kapacitás a gázai alternatív kormányzás megteremtésétől függ, és Izrael kormányának teljes egészében ezen kell dolgoznia,” – közölte Gallant, hangsúlyozva mindezen kritériumok megvalósulása „évtizedekre fogja befolyásolni Izrael biztonsági helyzetét.”

Végezetül a védelmi miniszter azt mondta – „felszólítom Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy hozzon döntést, és jelentse ki, hogy Izrael nem fog polgári uralmat gyakorolni a Gázai övezetben, mert nem fog izraeli katonai közigazgatás létrejönni a Gázai övezetben, és hogy a Hamásszal szemben azonnal alternatív kormányt kell létrehozni az övezetben. Ez a mi kötelességünk és felelősségünk, hogy az államot egy jobb irányba vezessük.”

Most, a mi felügyeletünk alatt, az állam jövője érdekében kemény döntéseket kell hoznunk – a nemzeti érdekek minden más érdek fölé helyezését, még akkor is, ha ez személyes vagy politikai költségeket követel,” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy  az izraeliek „elvárják tőlünk, hogy helyes döntéseket hozzunk.”

A Gallant és Netanjahu közötti vita alapja a Palesztin Hatóság, mint Izrael partnere versus ellensége a Gázai övezet új irányvonalának kijelölésében. A miniszterelnök radikális koalíciós szövetségesei nyomására elutasítja a védelmi miniszter – Izrael biztonsági intézményei, és hírszerző közösségei többsége, valamint a hadikabinet által megerősített álláspontot, elutasítva a Palesztin Hatóság szerepét a háború utáni rendezés során.

Saját védelmi miniszterének beszédét elutasítva, Netanjahu egy közzétett videófelvételen kijelentette, hogy nincs értelme háború utáni tervet kidolgozni mielőtt a Hamászt legyőznék, miközben ismét megerősítette, hogy sem a Fatah, sem a Hamász nem lesz felelős Gázáért a háború után.

Az október 7-i szörnyű mészárlás után elrendeltem a Hamász megsemmisítését. Amíg a Hamász sértetlen marad, addig semmilyen más párt nem lép be a gázai civil ügyek irányításába, pláne nem a Palesztin Hatóság. A palesztinok 80 százaléka Júdeában és Szamáriában támogatja az október 7-i szörnyű mészárlást. Nem vagyok hajlandó Hamasztánról Fatahsztánra váltani,” – tette hozzá, elutasítva azokat a törekvéseket, amelyek a Palesztin Hatóság bevonására irányulnak a háború utáni tervezés során, azzal érvelve, hogy Mahmúd Abbász vezetése, amely nyilvánosan támogatja a két-állami megoldást, nem különbözik a Gázai övezetet uraló terrorcsoporttól.

Netanjahu azt állította, hogy több mint három hónappal ezelőtt jóváhagyott egy tervet, amely szerint a Hamászon kívüli gázaiak oszthatnák ki a humanitárius segélyeket, de ez a terv meghiúsult, mert a terroristák megfenyegették és megtámadták őket, ezért a másnapról szóló bármilyen vita értelmetlen mindaddig, amíg a terrorszervezetet nem győzik le.

„A katonai győzelemnek nincs alternatívája. Az a kísérlet, hogy ezt mindenféle állításokkal megkerüljék, egyszerűen elrugaszkodik a valóságtól. A győzelemnek csak egy alternatívája van – a vereség. Katonai és diplomáciai vereség, nemzeti vereség. A kormányom soha nem fog ebbe belemenni,” – jelentette ki a miniszterelnök.

Gallant beszéde után, ami hasonló kritikákat fogalmazott meg, mint a tavaly márciusban kirobbant tüntetések idején, mondván, Netanjahu igazságügyi reformja közvetlen veszélyt jelent Izrael nemzetbiztonságára, – a kormány egyes tagjai a védelmi miniszter azonnali kirúgására szólították fel a miniszterelnököt.

Az Axios riportere, Barak Ravidnak nyilatkozó forrás szerint Gallant azért hozta nyilvánosságra aggodalmait, mert Izrael kritikus ponthoz érkezett a rafahi katonai művelet miatt. Világos stratégia nélkül az ország katonai és polgári uralom bevezetésének irányába sodródik, „ami a kormány radikális elemeinek (Itamar Ben Gvir és Becalel Szmotrich) érdekeit szolgálja, akik a Gáza feletti teljes izraeli ellenőrzésről, és a telepek újraépítéséről fantáziálnak,” – nyilatkozta a védelmi miniszterhez közelálló tanácsadó.

A hadikabinet minisztere Beni Gantz röviden összefoglalva Gallant tegnap esti beszédét, tegnap este kijelentette – „a védelmi miniszter igazat mond – a vezetés felelőssége az, hogy azt tegye, ami az ország számára helyes, bármi áron.”

Az elhangzottakkal kapcsolatban, az Axiosnak nyilatkozó magas rangú amerikai tisztviselő hangsúlyozta – „osztjuk az aggodalmát, hogy Izrael nem dolgozott ki semmilyen tervet arra vonatkozóan, hogyan kormányozza azon területeket, amelyeket az Izraeli Védelmi Erők megtisztítanak, ilymódon lehetővé téve a Hamász számára, hogy újjáalakuljon. A mi célunk a Hamász legyőzése,” – tette hozzá.

The post Gallant – a határozatlanság lényegében döntés, ami rossz lehetőségeket von maga után és aláássa katonai eredményeinket first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version