SzántóGráf

Az ötlet az Észak szerkesztőségében fogant meg – ott volt az első projektülés – a kiadó vállalta a vasanyag árának a lehirdetését – kéretik nem elfeledni a kampány lázában

Ha valaki nem tudná, még 2013 tavaszán a békebeli időkben Kriza Ákos regnálása idején írtam meg az Északba, hogy merő nosztalgiából érdemes lenne visszaállítani a villanyrendőrt, a kereszteződés névadóját.

Nem volt egyértelmű a visszhang, de a néhai polgármester és Rostás László főépitész megértette,  azonosult az ötlettel. A helyszínen – akkor éppen útbontás volt – intézkedtek építsék ki a vezetékeket és közölték megfontolják miként segíthetnek a megvalósításban. Ne feledjük ezt se.

Még élcelödtünk, ki mondjon beszédet az avatásnál, ki vigye el a balhét mivel már akkoriban sokan azzal a zagyvasággal álltak elő, ez nem más mint a diktatúra jelképe. Mintha ebből a vasbódéból döntötték volna el, hogy kit akasszanak fel, kit itéljenek várbörtönre.

Kérem ne feledjék az ötlet, az Észak szerkesztőségében született meg, ott volt az első projekt megbeszélés. Nem kevés pénzzel szálltunk be és vállaltuk a vasanyag lehirdetését.

Közben jómagam Koleszár Péterrel és Vécsei Györggyel összedobtunk néhány ezer forintot a megvalósításhoz. Egy biztos – most mintha elfelednék – magam találtam meg Daruka Tibor lakatosmestert, vállalkozót, aki első szóra csatlakozott a projekt megvalósítására. Majd magam jártam végig a miskolci fémkereskedőket, adjanak hozzá anyagot és cserébe lehirdetem , nevüket meg felvéssük a vastraverzre.

Már dolgoznak az emlékmű felállításán

Örülök és boldog vagyok, hogy 10 év elteltével most a választási kampány hajrájában megvalósul amit megálmodtam. Kérdés, hogy lesz e benne a megtervezett online fotózási lehetőség, amelynek révén bárki bármikor elküldheti a képet a világ minden tájára. Sikerül e valamilyen vonzó turisztikai látványosággal kiegészíteni és lesz e mellette tábla, hogy mi is ez.

  Ki lesz e függesztve, hogy az a hely ahol egyszer boldogok voltunk az örökre megszentelödött. No, meg sok egyéb hasonló okosság mellett feltüntetik e a támogatókat és mindazok nevét, akik már egy évtizede ezt kifundálták.

Exit mobile version