SzántóGráf

Új terápiás központ daganatos gyerekeknek

Az alapítvány munkatársai, érintettek és támogatók részvételével megnyitották a GyöngyHázat. Az alapítványi forrásokból felújított épületben súlyos betegségen átesett gyerekeket és családjukat segítik a gyógyulásban. Dr. Kriván Gergely, az alapítvány elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal vagy adományukkal segítették a központ létrehozását. „A testi-lelki rehabilitáció egy több éves folyamat. Ezt az otthont azért hoztuk létre, hogy ezen az úton a gyerekek és a családok tovább mehessenek”.

Sedlák Gabriella programvezető elmondta: azok a családok, akik együtt küzdötték végig a betegséget, itt újra találkozhatnak, most már egészségesen. A kórházból frissen kikerült gyerekeknek és szüleiknek pedig segítenek visszatalálni a korábbi életritmusba, feldolgozni a nehéz időszak traumáját. A köszöntők után Némethné Tóth Szilvia lelkész megáldotta az új központot és benne gyógyulókat, valamint ünnepélyesen megkondították a Remény Harangját. Végül időkapszulát helyeztek el az épület melletti üres területen, ahol a tervek szerint idén pihenőkertet és játszóteret alakítanak ki.

Exit mobile version