SzántóGráf

Gyász, bevetésen a Nyíl és a túszok ügye politikával keverve

Avi/ujkelet.live

A háború 241. napja: Az Izraeli Védelmi Erők reggel közölte, hogy a Nyíl légvédelmi rendszer elfogott egy föld-föld rakétát, mely a Vörös-tenger felől Izraelbe tartott. A lövedék nem lépett be Izrael területére. A támadás következtében aktiválódtak a rakétára figyelmeztető szirénák Eilaton. Sérülés nem történt.

Gyász: Dolev Jehudot, akiről mostanáig azt feltételezték, hogy október 7-én a Hamász terroristái túszul ejtették és a Gázai övezetbe hurcolták, hivatalosan halottnak nyilvánították, miután holttestét azonosították Izraelben, jelentette a hadsereg reggel.

A 35 éves Jehud a gázai határ melletti Nir Ozból, önkéntes mentős volt a Magen David Adomnál és a United Hatzalánál. Október 7-én reggel elhagyta házát, hogy segítsen másokon a Hamász támadása közepette, mely során megölték.

Kezdetben az izraeli hadsereg azt feltételezte, hogy Jehudot túszul ejtették. Miután, a többi túsztól eltérően, a háború közepette Gázából semmi jel nem utalt arra, hogy ott lenne, a hatóságok ismét megvizsgálták a támadás során a kibucban talált azonosítatlan maradványokat.

A Hamász mészárlásának áldozatainanak egy részét elégették vagy más módon a felismerhetetlenségig megcsonkították, ami megnehezítette az azonosítást.

Új tudományos azonosítási tesztek a maradványok megtalálásának helyére vonatkozó információkkal párosulva megerősítették, hogy egy korábban azonosítatlan holttest Jehudé.

Dolev házas volt, négy gyermek apja; felesége, Szigal, miközben azt hitték Dolev Gázában van, megszülte negyedik gyermeküket. Nővére, a 28 éves Arbel Jehud még mindig a Hamász fogságában van.

A legújabb fejlemény a korábbi 252-ről 251-re csökkentette az október 7-én túszul ejtettek számát. 124 túsz maradt Gázában, 36 közülük már nem él. November végén 105 civilt szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, hármat pedig a csapatok mentettek ki. 19 túsz holttestét találták meg a csapatok Gázában, három túszt tévedésből a katonaság megölt. 

Egy személyt október 7-e óta eltűntként tartanak nyilván, sorsa még mindig ismeretlen, bár a családja úgy véli, hogy megölték.

A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet

Poll: A KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este bemutatott közvélemény-kutatása szerint a közvélemény 40%-a támogatja azt a túszalkut, amelyet az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden pénteken ismertetett. 27% válaszolta, hogy ellenzi a megállapodást. Az is kiderült, hogy a válaszadók 40%-a úgy gondolja, hogy a megállapodás véget vet a háborúnak a Gázai övezetben; 34% pedig úgy gondolja, hogy ha meg is kötik a megállapodást, Izrael visszatér a harcba.

A koalícióra szavazók 50%-a ellenezte a megállapodást, és 45%-uk úgy gondolja, hogy az ténylegesen véget vet a háborúnak. Ezzel szemben az ellenzéki szavazók 63 százaléka támogatja a megállapodást, 37 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy a háború a megállapodás aláírása után is folytatódik. A felmérés szerint az izraeliek 55%-a (a koalícióra szavazók 72%-a; az ellenzékiek 45%-a) gondolja úgy, hogy ki kell terjeszteni a Hezbollah elleni támadást az északi határon.

A válaszadók 42%-a (a koalícióra szavazók 37%-a; az ellenzékiek 47%-a) úgy gondolja, hogy Izrael nem tudja a Hamász képességeit lerombolni, és továbbra is uralni fogja az övezetet. A válaszadók 32%-a (a koalícióra szavazók 44%-a; az ellenzékiek 25%-a) gondolja úgy, hogy Izraelnek sikerül véget vetnie a terrorszervezet uralmának.

Hadikabinet: A hadikabinet tegnap este ülésezett először Joe Biden amerikai elnök beszéde óta. A megbeszélésen jelen volt a közvetítőkkel tárgyalásokat vezető csapat is. A KAN este új részleteket fedett fel Izrael javaslatából, amelyet Katar juttatott el a Hamász terrorszervezethez.

Egy Gázai övezetből származó forrás azt nyilatkozta a KAN-nak, hogy a Hamász nehezen tudná visszautasítani a Biden által bemutatott vázlatot. A terrorszervezet minden olyan megállapodásba beleegyezik, amely véget vet a háborúnak, de a legfontosabb most számára egy olyan megállapodás, amely biztosítja uralmának fennmaradását az övezetben. A forrás szerint, ha a Hamász kap egy ilyen garanciát – várhatóan enyhíti követeléseit a szabadon bocsátandó terroristák számával és néhányuk kilétével kapcsolatban. A körvonalak pozitívak a Hamász tekintetében, de azért, hogy ne mutasson túl nagy lelkesedést, bizonyos fenntartásokkal élhet.

Politika: A hadikabinet parancsára és a kiszivárogtatásoktól vagy politikai célokra való felhasználásról tartva a tárgyalócsoport nem ismertette a kibővített kabinet minisztereivel a túszok szabadon bocsátására vonatkozó izraeli javaslat részleteit, jelentette a KAN.

A múlt héten lezajlott megbeszélésen a kibővített kabinet miniszterei felháborodásukat fejezték ki Binjámin Netanjahu miniszterelnök és a tárgyalócsoport előtt: „Látjuk a médiában, hogy van egy új megállapodás, amelyet a kiskabinet jóváhagyott – miért nem ismerhetjük meg a részleteket?”

A miniszterek kérésére a tárgyalócsoport csak általánosságban ismertette a megállapodást, de a teljes vázlatot nem.

Fenyegetések: A fentiek fényében Netanjahu miniszterelnök találkozóra hívta Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, miután a szélsőjobboldali vezető kilépéssel fenyegetett a Biden által ismertetett vázlat elfogadása esetén.

A média szerint Netanjahu azt tervezi, hogy megmutatja neki a javaslattervezetet, amelyet Biden ismertetett. A forrás szerint Biden kijelentéseivel ellentétben a tervezet nem tartalmaz olyan záradékot, amely kötelezné Izraelt a harcok befejezésére. Netanjahu megmutatja neki, hogy ez nem „felelőtlen megállapodás”.

Mindeközben: A szélsőjobboldali Becalel Szmotrich pénzügyminiszter tegnap találkozott pártja rabbijaival, és megvitatta velük a Vallásos Cionizmus pártjának jövőjét a kormányban, jelentette a KAN közrádió. A tárgyalások részleteit ismerő források azt állították, hogy Szmotrich nem kívánja megvárni a túszügylet véglegesítését. A kérdésben legalább öt találkozót tartott az elmúlt nap során.

A források szerint, ha Netanjahu miniszterelnök továbbra is előmozdítja az egyezség körvonalait, a pénzügyminiszter idő előtt távozhat a kormányból. Szmotrich már szombat este, amikor megkapta a jelentést Biden nyilatkozatáról, Ben-Gvirrel együtt azzal fenyegettek, hogy kilépnek a kormányból.

The post Gyász, bevetésen a Nyíl és a túszok ügye politikával keverve first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version