SzántóGráf

Túszalku és diplomáciai erőfeszítések, illetve Miri Regev problémája

ujkeletlive

Diplomácia

Bill Burns CIA-igazgató és Brett McGurk, Joe Biden elnök regionális tanácsadója legújabb közel-keleti látogatásának célja a múlt héten benyújtott izraeli túszalku-javaslat előmozdítása, – erősítették meg a héber médiának nyilatkozó források. Burns várhatóan Dohába, míg McGurk szerdán érkezik Kairóba.

A katari Külügyminisztérium szóvivője kedden megerősítette, miszerint Doha átadta a Hamásznak az izraeli tűzszüneti javaslatot, hozzátéve, hogy az pontosan tükrözi a Joe Biden amerikai elnök által a múlt héten felvázolt megállapodást.

Majed Al-Ansari katari külügyi szóvivő elmondása szerint Doha még nem kapott „konkrét jóváhagyást” egyik féltől sem, bár úgy tűnik, hogy a felek közötti álláspontok valamennyire közelebb kerültek, bár köztudott, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök kabinetjének egyes tagjai a kormány bukásával fenyegetőznek a megállapodás létrejötte esetén.

Az amerikai küldöttség közel-keleti látogatása része a Biden-kormányzat az izraeli javaslatnak előmozdítására tett erőfeszítéseinek. Felszólítva a túszokat fogvatartó Hamász terrorszervezetet az izraeli vázlat elfogadására, Biden elnök múlt pénteki beszédében vázolta a tervezet kulcsfontosságú elemeit. A három szakaszra épülő alku értelmében, az első  hathetes tűzszüneti szakaszban szabadon engednék az október 7-i támadás során elrabolt, még életben lévő női, idős és beteg túszokat. Az alku második és harmadik szakasza a háború végleges befejezéséről szóló tárgyalásokat jelentené olymódon, hogy a Hamász nem maradhatna hatalmon Gázában, fenntartva Izraelnek a jogot a háború újrakezdésére.

A Hamász még nem reagált hivatalosan az izraeli javaslatra, amellyel kapcsolatban a terrorszervezet nevében nyilatkozó Oszama Hamdan kedden jelezte, hogy a vázlat nem foglalja magában az állandó tűzszünetre vonatkozó részt, azaz Izrael javaslata nem foglalkozik a Hamász a háború befejezését és az izraeli védelmi erők teljes kivonására vonatkozó követelésével, mondván, Izrael kizárólag a megállapodás túszok elengedésére vonatkozó első szakaszát akarja végrehajtani, hogy tovább folytathassa a háborút.

„Arra kértük a közvetítőket, hogy világos izraeli álláspontot kapjunk, amely szerint Izrael elkötelezi magát az állandó tűzszünet és a Gázából való teljes kivonulás mellett,” – állította Hamdan egy bejrúti sajtótájékoztatón, utalva a konstruktív kétértelműségi záradékra, ami elvileg megkönnyítené a megállapodás elfogadását.

A hadikabinet tegnap esti ülésén úgy döntött, hogy amerikai garanciákat követel arra vonatkozóan, hogy Izrael folytathatja a Hamász elleni háborút, amennyiben a terrorcsoport megszegi a túszokért cserébe kötött tűzszüneti megállapodást, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

Politika, itthon

Mindkét háredi frakció támogatja a túszalkut

Azt követően, hogy a kormány radikális frakciói a kormány megbuktatásával fenyegetőztek, a Sász szefárd, és a Jahadut HaTora askenázi-háredi pártok bejelentették, hogy támogatják a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodást.

„Azt mondtam az elrabolt családok képviselőinek, hogy álláspontunk szerint nincs nagyobb érték az életnél és a foglyok kiváltásának micvájánál, mert az életük valós és kézzelfogható veszélyben van, ezért minden olyan javaslatot támogatni fogunk, amely az elraboltak szabadon bocsátásához vezet,” – posztolta a közösségi médiában Jichák Goldknopf, a Jahadut HaTora elnöke egy olyan fotó kiegészítéseként, amelyen a túszok hozzátartozóival találkozik.

Hasonló kijelentések hangzottak el a Sász párt részéről, miszerint támogatni fogják a Biden által bejelentett javaslatot.

„A tegnapi frakcióülésen megvitatták az elraboltakkal kapcsolatos izraeli javaslatot. Végül a frakció úgy döntött, hogy teljes mértékben támogatja az izraeli javaslatot, amely messzemenő intézkedéseket tartalmaz a túszok visszatérésére, és a foglyok kiváltásának micvájának betartására,” – áll a párt keddi közleményében, hozzátéve, miszerint a Sász támogatja a javaslatot, és támogatja a miniszterelnököt, illetve a háborús kabinetet abban, hogy szembeszálljanak minden nyomással, egyezségre jussanak, és megmentsék sok testvérünk életét, akik bajban és fogságban vannak.”

A háredi pártok bejelentése néhány órával azt követően történt, hogy a hadsereg megerősítette a gázai övezetben fogvatartott négy túsz halálát.

Joáv Ben Tzur munkaügyi miniszter [Sász]  a foglyok halálának megerősítése után azt nyilatkozta a hír „véres bizonyítéka számunkra, milyen kegyetlen és veszélyes valóságban élnek a túszok. Erkölcsös nemzetként, amely az életet a győzelem fölé helyezi, első és legfontosabb feladatunk, hogy a túszokat élve hazahozzuk.”

Regev szerint a kormány csodálatos dolgokat tett

Hivatala élén korrupciós botrányok kivizsgálása elé néző Miri Regev közlekedési miniszter [Likud] tegnap este azt nehezményezte, hogy a kormány nem kapott elég elismerést azokért a „csodálatos dolgokért,” amelyeket a háború közepette tett az ország népe érdekében, például azért, hogy több mint fél éve menedéket biztosított az északi otthonukból kitelepítettek számára.

A kormány elképesztő dolgokat tett az elmúlt évben. Csodálatos dolgokat. Nagyon sokan vannak szállodákban, mindezt a kormány finanszírozza. Meghatároztunk egy költségvetést az északi rész rehabilitációjára. Költségvetést állítottunk össze a déli részek helyreállítására. Költségvetést hoztunk létre a Kirját Smona és Eilat között működő vonat számára,” – jelentette be Regev az ultraortodox Kol Chai rádiónak nyilatkozva.

Persze vannak hiányosságok, de hálát kell adnunk I-nek,” – tette hozzá.

Regev nyilatkozata utalás Binjamin Netanjahu miniszterelnök tavalyi ígéretére, miszerint vasúthálózattal fogják összekötni az északi Kirját Smona városát a déli Eilattal. Hasonló grandiózus vasúti terveket az előző kormányok is bejelentettek, de eddig még egyszer sem jutottak el még az elkezdés szintjéig sem. Jelenleg, a háború és tűzvészek sújtotta  libanoni határhoz közeli északi közösségek – köztük Kirját Smona lakóinak tízezrei államilag finanszírozott szállodákban kénytelenek meghúzódni. Visszatérésükre, és lakhatási körülményeik helyreállítására a kormánynak jelenleg nincsenek pontos határidejű, kézzelfogható tervei.

Regev miniszter bejelentésére reagálva, a jelenleg ellenzéki Jiszráél Beitenu, jobboldali párt kijelentette – „a valóságtól való elszakadás riasztó mértékű.”

A szintén ellenzéki Naor Siri [Jes Atid] arra hívta fel a figyelmet, hogy ellentétben  Regev állításaival, aki „azt hiszi, hogy a kormány a szállodába nyaralni vitte a civil lakosokat, a déli és északi régiók nem a Közel-Kelet Svájca.”

The post Túszalku és diplomáciai erőfeszítések, illetve Miri Regev problémája first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version