SzántóGráf

Drónok és rakétázás Libanonból, harcok Gázában és nyelvtanulás a fogságban

Avi/ujkelet.live

A háború 247. napja, déli front: Kora délután megszólaltak a rákétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Holit és Szufa közösségekben. Az Izraeli Védelmi Erők még nem nyilatkozott az ügyben.

Harcok: Az izraeli hadsereg délben tájékoztatást adott a csapatok tevékenységéről. A 98. hadosztály a Gázai övezet középső részén, Kelet-Deir al-Balachban és Kelet-Al-Bureidzsben folytatja műveleteit a tegnapi sikeres túszmentési akciót követően.

A művelet során a csapatok megöltek számos terroristát és terror-infrastruktúrákat semmisítettek meg. A légierő csapásokat hajtott végre a terepen lévő katonák segítésére valamint lebombázott számos terrorcélpontot, köztük épületeket, melyekben fegyveres terroristák voltak és veszélyt jelentettek az erőkre.

A 162. hadosztály folytatja a hírszerzési információk alapján végzett célzott rajtaütéseit a dél-gázai Rafah térségében. A csapatok további alagút nyílásokat találtak valamint aknavetőgránát-indítókat és egyéb fegyvereket. Egy katonai épület megrohamozása során a Givati-dandár harcosai számos fegyvert, köztük RPG-t, robbanóeszközöket, lőszereket, gránátokat és egyéb katonai felszerelést találtak.

A 99. hadosztály Gáza középső részén dróncsapással megölt egy terrorsejtet, mely lövéseket adott le az erőkre.

Az elmúlt nap során számos aknavetőgránátot lőttek ki a Gázaváros déli részén lévő Iszlám Egyetem térségéből a Netzarim folyosón bevetett izraeli erőkre. Sérülés nem történt. Drónnal megsemmisítették a támadáshoz használt kilövőt.

A légierő az elmúlt 24 órában számos terrorcélpontra mért csapást a Gázai övezetben. Az egyik támadásnál a szárazföldi csapatok irányításával megölték a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik terepparancsnokát.

Északi front: Izraeli vadászgépek éjszaka és reggel a Hezbollah terrorszervezet katonai posztjait és infrastruktúráit támadták Dél-Libanonban. Hulában lebombáztak egy rakétaindítót. Reggel rakétákkal célozták Libanonból Miszgav Am területét, sérülés nem történt.

Délelőtt két Libanonból indított robbanó drón csapódott be nyílt területeken a Golán-fennsík északi részén, tüzeket okozva. A hadsereg vizsgálja az incidenst, a tűzoltók mindeközben dolgoznak a lángok eloltásán.

Röviddel a dróntámadás előtt mintegy 10 rakétát lőttek ki Libanonból. A lövedékek nyílt területeken landoltak a Golán északi részén, és szintén tüzet okoztak. A hadsereg válaszul ágyúzta a rakétakilövő posztokat.

Nyelvtanulás: Liat Ariel, Slomi Ziv unokatestvére, akit tegnap mentettek ki Gázából reggel nyilatkozott a KAN közrádiónak, megosztva a visszatérésével kapcsolatos érzéseket, a fogságról mesélt élményeket, és sürgetett, hogy ne mondjanak le a Gázában maradt 120 túsz hazahozatalát lehetővé tevő alkuról.

,,Még mindig nem fogtam fel ezt a boldogságot, eltart még néhány napig” – mondta Liat. ,,A mentést megelőző napok rosszak voltak, tekintve, hogy férfi, így nem volt benne a megállapodás[javaslat] első [humanitárius]szakaszában.”

A pillanatról, amikor tudomást szerzett a hazatéréséről, a következőt mesélte: ,,A pletykák Telegramon kezdődtek, és sok üzenetet kaptam, és nem értettem, mi történik. Felhívtam a testvéret, Revitalt, aki közölte, hogy úton van.”

,,Hagyták nekik, hogy nézzék az Al-Dzsazírát… Azt mondta, megtanult arabul beszélni. Mindhárman [Almog Meir Dzsan és Andrei Kozlov (27)] mindvégig együtt voltak, és ő tanította Andrei Kozlovot héberül. Slomi nagyon várta, hogy hazajöjjön, azt mondta, tudták, hogy harcolunk értük, és folyamatosan hálálkodott nekünk és a biztonsági erőknek.”

,,Valószínűleg egy szokatlan történet ez, mert egy lakásban voltak, nem a föld alatt, és valószínűleg jobb körülmények között voltak. Ebből nem lehet következtetni a többi túsz helyzetére.”

,,Sok túsz él ott, és mindegyiknek ki kell jutnia, meg kell értenünk, hogy amit láttunk, annak a kezdetnek kell lennie. A tegnap átélt boldogság a többi családnak és Izrael egész népének kijár. Lehetetlen mentőakciókkal kihozni 120 túszt, nem szabad abbahagyni az alku promótálását és folytatni kell a tárgyalásokat.”

The post Drónok és rakétázás Libanonból, harcok Gázában és nyelvtanulás a fogságban first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version