SzántóGráf

Helyzet a frontokon és tragédia

Avi/ujkelet.live

A háború 248. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők az éjszaka közölte, hogy elfogó rakétákat lőtt ki egy gyanús légi célpontra, mely Libanonból lépett be az izraeli légtérbe. Mint később kiderült, téves azonosítás történt. A lehulló repeszek miatti aggodalomból aktiválták a rakétára figyelmeztető szirénákat Akkón és Kirját Bialikban.

Korábban vasárnap a Hezbollah egyik terrorsejtje légvédelmi rakétákat lőtt ki az izraeli vadászgépekre Dél-Libanon felett. A repülőgépeket nem fenyegette veszély és sérülés sem történt. Percekkel később drónnal likvidálták a terrorsejtet Türosz közelében.

A hadsereg továbbá a Hezbollah katonai épületeit támadta a dél-libanoni Sibában, Aitarunban és Markabában. Aitarunban terror-infrastruktúrát míg Tiriben egy rakétavetőt is megsemmisítettek, melyet korábban egy Izrael elleni támadáshoz használtak.

A vadászgépek célba vettek még egy épületet Hulában, melyben a Hezbollah terroristáit azonosították.

Júdea és Szamária: Katonai egyenruhába és mellénybe öltözött terroristák az éjszaka felgyújtottak egy lakó karavánt Szde Efráim farmon, Binjáminban. Az incidensben személyi sérülés nem történt. Az izraeli médiának nyilatkozó biztonsági forrás szerint legalább az egyik terrorista fel volt fegyverkezve, és a hadsereg hajtóvadászatot indított utánuk.

A Sabak belbiztonsági szolgálat szerint legalább 20 lövöldözős terrortámadást hajtottak végre Júdeában és Szamáriában, a Hamász Júdea és Szamária Főhadiszállása irányításával.

Déli front: Herci Halevi vezérkari főnök tegnap helyzetértékelést tartott és körutat tett Kelet-Deir Balachban, a Gázai övezet középső részén, a Déli Parancsnokság vezetőjével, Járon Finkelman vezérőrnaggyal, a 98. hadosztály parancsnokával, Dan Goldfusz dandártábornokkal és a harci csapatok parancsnokaival, akik részt vettek az Arnon-hadműveletben avagy a négy izraeli túsz kimentésében szombaton.

,A túszok hazahozatala erkölcsi kötelesség, amelyre törekednünk kell” – mondta a vezérkari főnök. „Szombaton megvalósítottunk egy nagyon-nagyon fontos részt. Még sok van” – tette hozzá, méltatva az Izraeli Védelmi Erők, a Sabak belbiztonsági szolgálat és az elit Jamam terrorelhárító egység harcosainak tevékenységét, akik részt vettek Noa Argamani, Andrei Kozlov, Slomi Ziv és Almog Meir Dzsan megmentésében.

Halevi elmondta, hogy amikor a küldetés elején beültek a háborús szobába, nem tudták, hogy sikeres lesz-e.

„Tudjuk, hogy óriási kockázatokat és végzetes döntéseket vállalunk, és ezek a kockázatok ember életeket jelentenek… Ez nem szerencsejáték, ez egy kiszámított kockázat… és tudom, hogy nagyon magas színvonalú parancsnokaink vannak, és megvan a bátorságunk, hogy merész akciókat hajtsunk végre méltó célok érdekében”.

Szünet: Az ENSZ Élelmezésügyi Világprogramjának igazgatója vasárnap bejelentette, hogy leállították a humanitárius segélyek szétosztását az amerikaiak által épített Gáza melletti úszó mólóról, „az embereink biztonsága miatti aggodalomból”.

Szombaton a négy túszt kiszabadítását a Hamász fogságából súlyos harcok kísérték, és Cindy McCain szerint„rakétázták” a WFP két gázai raktárát és az egyik munkatársuk megsérült.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége a szünetet egy olyan lépésként írta le, amely lehetővé teszi a gázai humanitárius közösség biztonsági felülvizsgálatát. A USAID a Világélelmezési Programmal és gázai humanitárius partnereikkel együttműködve osztja szét az Egyesült Államok által üzemeltetett mólóról érkező élelmiszereket és egyéb segélyeket.

Az ENSZ ügynöksége nem közölt további részleteket, így azt sem, hogy meddig tart a szünet.

Segély: Egy amerikai teherszállító repülőgép több mint 10 tonna segélyt dobott le Gáza északi részére vasárnap, közölte az amerikai hadsereg, miután az izraeli hadműveletek miatt felfüggesztették az ilyen szállításokat.

Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága (CENTCOM) közleménye szerint a légi művelet „életmentő humanitárius segítséget nyújtott Gáza északi részén”.

,,A mai napig az Egyesült Államok több mint 1050 tonna humanitárius segélyt dobott le légi úton”, a Gázai övezethez csatolt ideiglenes mólón keresztül szállított segélyek mellett.

Tragédia: Az Izraeli Védelmi Erők nem hajlandó elismerni elesett katonának azt a poszttraumás stressz-zavarban szenvedő tartalékost, aki öngyilkos lett, miután behívót kapott a harcokhoz való visszatérésre a Gázai övezetbe, közölte családja vasárnap.

Eliran Mizrahit nem sokkal a Hamász október 7-i terrortámadása után behívták tartalékos szolgálatra, hogy segítsen a palesztin terroristák által a Supernova zenei fesztiválon meggyilkoltak holttestének összegyűjtésében. Ezután Gázába küldték, ahol harci mérnökként szolgált, amíg áprilisban megsérült.

A 12-es csatorna szerint Mizrahit hadirokkantként ismerték el, és PTSD-vel diagnosztizálták, de pénteken parancsot kapott, hogy két nappal később jelentkezzen szolgálatra a dél-gázai Rafahban. Ezután megölte magát, feleségét és négy gyermekét hagyva maga után.

Mizrahi édesanyja, Jenny a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak azt nyilatkozta, hogy szolgálati ideje alatt kétszer megsérült, de nem volt hajlandó távozni Gázából, amikor először megsebesült, és ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is meg akarja védeni az országot és segíteni a túszok kimentésében.

A Gázában eltöltött idő következtében Eliran testileg és lelkileg is megsérült, és egy orvos azt mondta neki, hogy nem lesz képes visszatérni a harcokhoz.

„Boldog, örömteli, vicces, pozitív és optimista ember volt” – mondta Jenny. „Ő volt a fény az otthonunkban és a barátai körében, és más emberként tért haza. Egy megtört férfit kaptunk, aki türelmetlen volt a gyerekekkel. Dühös volt, és rémálmai voltak.”

Jenny csalódottságának adott hangot Eliran kezelése kapcsán a PTSD diagnózist követően, azt állítva, hogy Eliran-azt mondta neki, hogy az őt kezelő pszichiáterek szerint nem lehet rajta segíteni.

,,Az rendben van, hogy háborúba küldik a barátaival, de elesett katonának elismerni már nem? Miért?” Jenny kijelentette, hogy csak katonai temetőben hajlandó eltemetni.

The post Helyzet a frontokon és tragédia first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version