SzántóGráf

Feszültség északon – Ben-Gvir szerint a miniszterelnök már nem bújhat Gantz és Eizenkot mögé

ujkeletlive

Háborúközeli helyzet északon

Washington aggodalmának adott hangot az elmúlt napokban az északi fronton fokozódó erőszak miatt, attól tartva, hogy   a feszültség végül Izrael és a Hezbollah közötti súlyos háborúvá fajulhat.

A Hamász terrorszervezet legújabb taktikázása következtében eleve esélytelennek tűnő gázai tűzszüneti megállapodás nyomása közepette, a libanoni terrorszervezet egyre erősebb támadásai félő, hogy Izraelt egy komolyabb háború elindítására kényszeríti, ami megfelelő katonai stratégia nélkül súlyos regionális válságot idézne elő, a konfliktusba magával rántva  az Egyesült Államokat is.

A Fehér Ház úgy véli, hogy a gázai tűzszünet az egyetlen lehetőség, ami jelentősen csökkentené a feszültséget az izraeli-libanoni határon, emellett a Biden-kormányzat az elmúlt hetekben óva intette Izraelt egy „korlátozott háború” elindításától északon, arra figyelmeztetve, hogy ez esetben Teherán Szíriából, Irakból vagy akár Jemenből érkező Irán-barát katonákkal árasztaná el Libanont, akik csatlakoznának a harcokhoz.

A Hamász október hetedikei mészárlása és azt követően kezdődött, illetve azóta is zajló gázai háború mellett az északi libanoni határon a Hezbollah terrorszervezet támadásai állandósultak. A feszültség háborúközeli helyzetté fokozódott azt követően, hogy az Izraeli Védelmi Erők kedden légicsapást hajtott végre a dél-libanoni Dzsuaijjában, és likvidálta a Hezbollah terrorszervezet egyik vezető parancsnokát. Szami Taleb Abdullah a Hezbollah Naszr egységének főnöke volt, és a hadsereg szerint a Hezbollah legmagasabb rangú parancsnoka, akit a folyamatban lévő harcok közepette iktattak ki. A támadás során a libanoni terrorszervezet másik három terroristája is életét vesztette.

Abdullah szerdai temetésén a Hezbollah végrehajtó bizottságának vezetője, Hasem Szafi al-Din mennyiségi és minőségi szempontból is fokozott Izrael elleni támadásokat ígért. Ilymódon, a terrorszervezet megtorlásként szerdán legalább 215 rakétát lőtt ki Libanonból észak-Izraelre. A lövedékek egy részét elfogták a légvédelmi rendszerek, a maradék nyílt területeken landolt. Sérülés nem történt, de több helyen tüzek keletkeztek. Az Izraeli Védelmi Erők tegnap este válaszcsapás-sorozatot indított a Hezbollah posztjai ellen Dél-Libanonban.

A kialakult libanoni helyzetet, tegnap este Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon vitatta meg kollégájával, Joáv Gallanttal, – közölte újságírókkal Sabrina Singh, a Pentagon helyettes szóvivője.

Aggódunk az északi aktivitás növekedése miatt. Nem akarjuk, hogy ez széleskörű regionális konfliktussá váljon, sürgetjük a deeszkalációt,” – nyilatkozta Singh.

A gázai túszalku ügyében Dohában tartózkodó Antony Blinken amerikai külügyminiszter, egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, – „nyugodtan kijelenthetjük, hogy valójában senki sem akar háborút kirobbantani.” Blinken úgy véli, az érintett felek többsége diplomáciai megoldás útján oldaná meg a nézeteltéréseket, mielőtt szélesebb körű konfliktus alakulna ki.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap este biztonsági konzultációt tartott, amelyre nem hívták meg koalíciós partnerét,Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert.

Ben-Gvir ezt követően bírálta a kabinet döntéseit, bár elismeréssel nyilatkozott hadjárat irányításával kapcsolatban Szami Taleb Abdullah likvidálását illetően, másrészről kritizálta a tegnapi több száz Hezbollah-rakéta kilövésére adott nem megfelelő választ.

ma este Netanjahu ismét ‘biztonsági konzultációt’ tart. Minden elismerésem a libanoni likvidálásért, de a több száz rakétára nem reagálunk sebészeti pontosságú műveletekkel. Kétségtelen, hogy a miniszterelnök szégyenletes szokása, hogy kizár engem a biztonsági megbeszélésekből, ‘bizonyította magát’ az október 7-i események során. Netanjahu – elfogytak a kifogások. Te vagy a miniszterelnök, és többé nem bújhatsz Gantz és Eizenkot mögé,” – tette hozzá, utalva a hadikabinet két tagjának közelmúltbeli kilépésére a válságkormányból.

Gantz és frakciójának kilépését követően, Ben-Gvir a hadikabinet megüresedett helyét követeli a miniszterelnöktől, ismét hangsúlyozva saját terveit, miszerint „foglaljuk el Gázát és háborúzzunk a Hezbollahhal. Évek óta, október 7-e előtt is azt mondtam, ‘bombázzuk Gázát,’ és kértem, hogy állítsák meg a gázaiak bejövetelét Izraelbe. Gázát el kell foglalni. A Hezbollahhal is harcolnunk kell, mert nincs más választás. Elég illúziókat kergettünk a békemegállapodásokkal, és a kivonulással, csak háborúval lehet őket legyőzni. Még mindig nem teszünk meg mindent. Meg kell állítanunk az üzemanyag-ellátásukat,” – tette hozzá.

The post Feszültség északon – Ben-Gvir szerint a miniszterelnök már nem bújhat Gantz és Eizenkot mögé first appeared on Új Kelet online.

Exit mobile version