SzántóGráf

Politika, tüntetés és eltérő Likud vélemények

ujkeletlive

Politika, tüntetés, és eltérő Likud-érvek

Az izraeli tárgyalócsoport állítólag zöld utat adott az úgynevezett Biden-tervnek – amely az amerikai elnök szerint pontosan megegyezik az eredeti Netanjahu vázlattal, – nyilatkozta az ügyben érdekelt magas rangú izraeli forrás az AFP-nek, hozzátéve, hogy a gázai háború leállítása addig nem elfogadható, amíg egy megállapodás keretében az összes foglyot szabadon nem engedik.

„Tucatnyi túsz biztosan életben van. Nem hagyhatjuk ott őket hosszú ideig, meg fognak halni,” – állította a nevét elhallgató forrás, hozzátéve, hogy túlnyomó többségüket a Hamász terroristái tartják fogva.

Továbbá, megjegyezte, miszerint Izrael nem vethet véget a Hamásszal való konfliktusnak a túszmegállapodás előtt, azt kockáztatva, hogy a terrorcsoport „megszegheti kötelezettségvállalását, és a tárgyalásokat 10 évig vagy tovább húzhatja,” – áll az AFP jelentésében, arra hivatkozva, hogy a vázlat az első fázisában van egy záradék, amely tárgyalások útján vezet át a másodikra, amely lényegében biztosítja a férfi, illetve a katona túszok szabadon bocsátását.

„Arra számítunk, és arra várunk, hogy a Hamász igent mond. Abban az esetben, ha nem jutunk megállapodásra a Hamásszal, a hadsereg folytatja a harcot a gázai övezetben, nem kevésbé intenzív módon, mint ahogyan most is teszi,” – tette hozzá az izraeli tisztviselő.

A Hamász által a múlt héten küldött, és a kormány részéről elutasításként értelmezett válasz, majd Beni Gantz kilépése a válságkormányból, tovább fokozva a feszültséget a hagyományos hétvégi nagy tüntetés kiterjesztését eredményezte.

Hétfőn több tízezren gyűltek össze a Kneszet előtt előrehozott választásokat és  a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátását követelve. A tüntetők egy csoportja a gyűlés után Binjámin Netanjahu miniszterelnök rezidenciája felé vonult, ahol a demonstrálóció rendőrökkel történő összecsapásokhoz vezetett. Következtében legalább három személy kórházi ápolásra szorult.

A rendőrség szerint nem avatkoztak be a tüntetés kibontakozásába, mindaddig amíg a miniszterelnök rezidenciája körül felállított védelmi kerítést néhány zavargó megpróbálta áttörni. Az akció során legalább kilenc rendbontót letartóztattak, köztük az egyik Gázában fogvatartott túsz hozzátartozóját.

A tüntetés szervezői azzal vádolták a rendőrséget, hogy túlzott erőszakot alkalmazott, és ismét vízágyút vetett be a miniszterelnök háza előtt tiltakozók ellen.

Az egyik kórházi kezelésre szoruló, az összetűzésektől kívülálló önkéntes orvos dr. Tal Weissbach, akinek szeme súlyosan sérült, míg két másik tüntetőt a közeli jeruzsálemi kórházakba szállítottak. Egyikük eszméletlen volt, miután a vízágyú eltalálta, a másik – egy 63 éves nő , súlyosan megsérült, miután a rendőrök nekivágták a falnak, – közölte a héber média.

Az egész hétre tervezett tüntetések szervezői azzal vádolták a tiszteket, hogy Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter parancsára jártak el, aki köztudottan ellenzi a kormányellenes tüntetéseket, amelyek során a tiltakozók a túszok kiszabadítása mellett, új választások kiírására, az ultraortodoxok besorozását előíró törvény bevezetésére, és a miniszterelnök felelősségre vonására szólítottak fel az október 7-i Hamász támadások kudarca miatt.

Politika – törések a Likudon belül

Eközben a Likud prominens tagja, Nisszim Vaturi a kormányellenes tüntetőket a Hamász egyik ágának nevezte.

A Hamásznak több ága van, van a harcoló ág, amely gyerekeket akar, és van a tüntetések ága.”

Az ellenzék, közöttük Beni Gantz [Nemzeti Egység] felszólította a miniszterelnököt, hogy távolítsa el  képviselőjét a Kneszet alelnöki tisztségéből, mondván „ma reggel ismét bebizonyította, hogy nem érti és nem tiszteli a demokráciát,” – elítélendőnek nevezve Vaturi retorikáját.

A kormányon belül is egyre növekvő feszültség közepette, ugyancsak hétfőn a miniszterelnök frakciójának másik törvényhozója viszont szembe menve pártja véleményével, előrehozott választásokat javasolt a kormány eredménytelensége miatt.

Mi egy olyan kormány vagyunk, amelynek nincsenek eredményei, ez az igazság,” – nyilatkozta Elijahu Revivo a Kneszet csatornán, csatlakozva azokhoz, akik a miniszterelnökkel ellentétben előrehozott választásokat sürgetnek.

Talán mérlegelni kellene a választásokat, mint az egyik lehetőséget,” – mondta, miközben megjegyezte azt is, hogy feltételezhetően a Likudban mások is osztják ezt a nézetet, bár mindezek ellenére nem látja a kormány összeomlását a következő hetekben, – „ezt nem a valóság diktálja. Sok mindent lehet tenni a megelőzés érdekében, de ha nem történik meg, akkor figyelmen kívül hagyása nem megoldás. A székhez való ragaszkodás egyfajta járvány, amely minden pártot gyengít,” – tette hozzá.

Revivo elmondása szerint több fronton is csalódott a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, azzal kapcsolatban pedig, hogy a Likud elveszítheti-e a hatalmát egy esetleges választás után, azt mondta – „Izrael vezetési kihívással néz szembe.”

Továbbá azon aggodalmakat illetően, hogy háború idején nem szerencsés új  választásokat kiírni, azt nyilatkozta – „először is, nem igazán vagyunk háborúban, mondjuk meg az igazat.”

Ezt követően a 103 rádiónak már visszakozott, és inkább az ellenzéket vádolta a megfelelő vezetés hiánya miatt.

Nincsenek politikai törekvéseim, mert minden politikai logikával ellentétes lehet az, amit mondtam. Volt egy erkölcsi állásfoglalásom, amit a mindennapi viselkedésemben fejezek ki, és időről időre, amikor kiszivárog, nyilvánosan is kifejezem,” – mondta, majd a széteső ellenzéket vette célba, mondván a mély gyűlölet motiválja őket.

Megpróbáltam elősegíteni és javasolni egy széleskörű és stabil cionista kormány megalakítását, egy minden oldal számára egyeztetett választási dátummal, de senki sem nyújt kezet a békéért az ellenzék körében. Vezetőkre van szükségünk a másik oldalon, de nincsenek vezetők a másik oldalon – ez az igazság,” – közölte, ezúttal kihagyva saját kormányzó párját a kritikából.

The post Politika, tüntetés és eltérő Likud vélemények first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version