SzántóGráf

Térkő Party – Ne fulladj bele a nyárba! – bűn és balesetmegelőzés

police

 

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és társszervei közreműködésével bűn- és balesetmegelőzési nyárindító demonstrációja

 

Helyszín: Miskolc, Városháztér

Időpont: 2024. június 19. 13 óra

 

A bűn- és balesetmegelőzési célokat szolgáló Térkő Party általános és középiskolásoknak szóló figyelemfelkeltő nyárindító rendezvény. A rendőrség és társszervei a zene közvetítő erejét felhasználva felhívják a figyelmet a nyári időszakban a diákokat érintő esetleges veszélyekre.

Miskolcon, a Városháztéren felállított kamionon egy országosan elismert DJ, egy miskolci rendőrökkel felálló rap-csapat, illetve egy helyi táncstúdió tölti meg a teret a rendőrség társszervei által felállított prevenciós pontok mellett. A bűn- és balesetmegelőzési sátoroknál a hasznos, életmentő információk mellett a szakemberek által feltett kérdésekre helyesen válaszolók ajándékokat kapnak, így mindenki nyer.

 

A program egy felvezető speakerrel kezdődik, aki röviden összefoglalja az eseményt, majd a Rick Roll Cruissal három számot adnak elő, közben bűn- és balesetmegelőző szlogennek kötik át a track-eket, egyben felvezetik a táncstúdió bemutatóját. A táncosokat követően a DJ Szecsei megköszöni a bemutatót, majd megkezdi zenés műsorát, aminek szövegét prevenciós jellegű tanácsok, információk kötik össze.

 

 

 

 

 

Exit mobile version