SzántóGráf

1 katona elesett, 16 megsérült a dzsenini terrorelhárító akcióban

Avi/ujkelet.live

A háború 265. napja, Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők reggel bejelentette, hogy az egyik katonája elesett és tizenhat másik pedig megsérült, amikor az éjszaka útszéli bombák robbantak fel a dzsenini menekülttáborban. A támadásért a Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet vállalta a felelősséget.

Alon Szagdzsiu százados Haderából, a Kfír-dandár Haruv felderítő egységének egyik mesterlövész osztagának parancsnoka, 22 éves volt.

Az éjszakai rajtaütés célja egy Hamász terrorhálózat tagjainak letartóztatása vagy megölése volt a városban és a szomszédos menekülttáborban.

Mielőtt az APC végighajtott volna azon az úton, ahol a támadás történt, egy katonai D9-es buldózer és egy kotró kaparta az utat, hogy feltárja az esetleges házilag készített robbanószerkezeteket.

A vizsgálat szerint a meggyilkolt katona és a súlyosabb sebesültek a páncélozott járművükön kívül tartózkodtak, amikor a második bomba felrobbant. Az APC nagyrészt meg tudta védeni a katonákat az első támadástól, a robbanás és a füst belélegzése miatt csak kisebb sérüléseket szenvedtek.

A katonaság jelenleg azt vizsgálja, hogyan lehetne jobban észlelni az ilyen bombákat, és hogyan lehet biztonságosabb módon kivonni a sebesült katonákat ilyen esetekben.

Déli front: Izraeli vadászgépek és drónok a Déli Parancsnokság irányításával csapást mértek egy csoport Hamász terroristára, akik a dél-gázai Khan Junesz al-Haszna iskolájában tartózkodtak.

A hadsereg szerint az iskolát a Hamász parancsnoki központként használta, ahonnan a terroristák ,,sok terrortámadást terveztek, irányítottak és végrehajtottak” az övezetben lévő izraeli erők ellen.

Képek a frontról:

A csapást gondosan megtervezték és precíziós lőszert használtak hozzá, hogy csökkentsék a polgári lakosságban okozott kár kockázatát.

Északi front: A holland kormány szerdán figyelmeztette állampolgárait a libanoni biztonsági válság növekvő kockázatára, az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti feszültségek közepette. Az ország külügyminisztériuma által közzétett közleményben a minisztérium figyelmeztet, hogy háború esetén a libanoni holland nagykövetség nem tudja garantálni, hogy segíteni tud valamennyi állampolgára biztonságos evakuálásában.

Néhány órával korábban a német kormány hasonló bejelentést tett, amelyben felszólította minden állampolgárát, hogy haladéktalanul hagyja el Libanont.

Kanada kedden szintén felszólította állampolgárait, hogy távozzanak Libanonból, „amíg megtehetik”, figyelmeztetve az Izrael és a Hezbollah közötti erőszak fokozódásának veszélyére a térségben.

Izraelben arra számítanak, hogy más nyugati kormányok is hasonló bejelentéseket fognak tenni a következő napokban.

Hazai front, tüntetések: Kormányellenes tiltakozó szervezetek csütörtökön egésznapos demonstrációt kezdtek, felütésként elzárva egy nagy autópályát Izrael középső részén.

Országszerte egész nap tiltakozásokat terveznek, a túszok szabadulását lehetővé tevő megállapodást és azonnali választásokat követelve.

Az akciók közé tartoznak a forgalom akadályozások és a Likud törvényhozóinak lakóhelyein kívüli tüntetések.

Irán: Benjámin Netanjahu miniszterelnök két héttel ezelőtt új munkacsoportokat hozott létre az izraeli védelmi szervezet, a külügyminisztérium és a hírszerző közösség tagjaiból, hogy az iráni atomprogramra összpontosítsanak, hivatkozott a Walla három magas rangú izraeli tisztviselőre.

Netanjahu volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Jáákov Nagel, aki jelenleg a Demokráciák Védelméért Alapítvány vezető tagja, és még mindig nagyon közel áll Netanjahuhoz, azt állította, több tucat iráni tudós dolgozott az elmúlt hónapokban az atombomba megépítéséhez szükséges technikai eljárásokon.

Magas rangú izraeli tisztviselők szerint Netanjahu Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadónak intézett utasítása a csapatok újbóli létrehozására körülbelül másfél éves időszak után történt, amely alatt a munkacsoportok tevékenységét befagyasztották.

A helyzetről tájékoztatott két volt izraeli tisztviselő azt mondta, hogy Netanjahu hivatalba való visszatérése óta (2022 december) nem foglalkozott komolyan az iráni nukleáris kérdéssel.

Netanjahu irányelve nyomán hat munkacsoportot hoztak létre, amelyekben a Nemzetbiztonsági Tanács felel a folyamat irányításáért és annak végrehajtásáért.

Július közepén a Hanegbi vezette magas szintű izraeli küldöttség várhatóan Washingtonba utazik, hogy a Fehér Házban Iránról tárgyaljon az Egyesült Államok-Izrael Stratégiai Konzultatív Csoport részeként.

The post 1 katona elesett, 16 megsérült a dzsenini terrorelhárító akcióban first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version