SzántóGráf

Bizonyíték, Szíria, Jordánia akcióban és felfegyverkezés

Avi/ujkelet.live

A háború 265. napja, déli front: Nappal fizikoterapeuta, éjjel terrorista – az Izraeli Védelmi Erők tegnap este képeket tett közzé, amelyeken a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétaszakértője, Fadi Al-Wadija a terrorcsoport egyenruháját viseli, miután az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet munkatársának nevezte.

Wadiját kedden dróncsapással likvidálták Gázavárosban. A hadsereg szerint a Palesztin Iszlám Dzsihád prominens tagja volt, valamint a terrorszervezeten belül ,,tudásforrás” is volt, az elektronika és a kémia területén.

A hadsereg arab nyelvű szóvivője, Avichai Adraee alezredes szerint Wadija több mint 15 évig dolgozott az Iszlám Dzsihád rakétagyártó egységében. 2018-ban, ugyanabban az évben, amikor csatlakozott az Orvosok Határok Nélkül szervezetéhez, megpróbált Gázából Iránba menni, hogy kiképzésen vegyen részt két másik terroristával együtt.


Északi front, Libanon: A libanoni sajtó az éjszaka egy épület ellen I izraeli légicsapásról számolt be a dél-libanoni Nabatieh városában. A jelentések szerint több sérült is van.

A libanoni LBCI csatorna szerint az Egyesült Államok üzenetet küldött Bejrútnak, kijelentve, hogy Washington izraeli-Hezbollah konfliktus fokozatos enyhítésére tett erőfeszítései működnek, és ez utat nyit az országok közötti megegyezésre a végleges határok ügyében. Más forrásból egyelőre nincs megerősítés, de a libanoni front csendesebb.

Szíria: A kormánypárti Sham FM rádió jelentése szerint a szíriai légvédelem az éjszaka ,,ellenséges célpontokkal” konfrontálódott – ami általában az izraeli légierő vadászgépeire és rakétáira utal – Damaszkusz külvárosa, Sayyidah Zaynab felett.

A SANA szíriai állami hírügynökség szerint két katona életét vesztette az állítólagos izraeli légicsapásban.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.


Jordánia: Irán és meghatalmazottjai állnak két robbanóanyag-raktár mögött, amelyeket a jordán biztonsági erők lokalizáltak Amman környékén, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este.

Az első raktárt a hétvégén fedezték fel a főváros délkeleti külvárosában, nem messze az Egyesült Államok hadserege által használt repülőtértől, a másodikat pedig három napja találták ugyanezen a területen.

Ez egy szokatlan eset, Jordániában hivatalosan csak kevés információt közöltek róla. A hatóságok teljesen titokban tartják az ügyet, így többek között nem tudni, hogy kiket tartóztattak le. A KAN szerint elterjedt az a nézet, hogy Teherán és megbízottjai kapcsolatban állnak a feltárt raktárakkal, a bennük talált robbanóanyagokon pedig iráni ujjlenyomatok vannak – állítja az ügyet ismerő forrás.

Egy magas rangú jordániai tisztviselő szerint a nyomozás még mindig folyamatban van, de ugyanakkor megemlítette, hogy az elmúlt hónapokban az Iránhoz köthető milíciák folyamatosan próbálkoztak kábítószer- és fegyvercsempészéssel Jordániába, főleg Szírián keresztül, és a hadsereg és a biztonsági erők megakadályozzák ezeket a próbálkozásokat.


Júdea és Szamária: A palesztin biztonsági szervek vezető tisztségviselői azt nyilatkozták a KAN-nak, hogy becsléseik szerint a csempészet jelenlegi üteme mellett a Hamásznak és a Palesztin Iszlám Dzsihádnak sikerül tudást generálnia és egy éven belül rakétákat indítani Júdeából és Szamáriából Izraelbe.

A források tisztázták, hogy nem olyan primitív rakéták kilövéséről van szó, mint amilyeneket az elmúlt évben lőttek Izraelre Dzseninből, hanem Gázából a dél-izraeli közösségekre lőtt rakétákra emlékeztetnek.

Iráni irányítás alatt többek között robbanóanyagok, pénzeszközök és szaktudás áramlik Libanonból Jordánián keresztül Júdeába és Szamáriába. Feltételezhető, hogy az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat erőfeszítései a zöld vonallal határos palesztin Tulkaremben és Kalkíliában többek között az ez elleni küzdelem részeként történtek.

Háború: Binjámin Netanjahu miniszterelnök ügyvédje szerdán arról tájékoztatta a Jeruzsálemi Kerületi Bíróságot, hogy a miniszterelnök nem kezdheti meg a tanúskodást saját korrupciós perében 2025 márciusa előtt, a háború miatt.

The post Bizonyíték, Szíria, Jordánia akcióban és felfegyverkezés first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version