SzántóGráf

Vihar a Kneszetben: Ben-Gvir zsarolásai miatt a Sász kiakadt

ujkeletlive

Belpolitikai zűrzavar –  vádaskodások, fenyegetések

Azt követően, hogy az Árje Deri [Sász] által sürgősen bevezetni kívánt úgynevezett rabbinikus törvény előzetesen a kabinetben és a bizottságban kvázi megbukott, a súlyos nyomás alatt álló Binjámin Netanjahu miniszterelnök tegnap egy olyan törvényjavaslat megszavazását tűzte napirendre a Kneszetben, amely megkerüli a rabbinikus törvényt, és valójában teljes cselekvési szabadságot biztosít a szefárd párt elnökének a vallási kinevezéseket illetően. A váratlanul kirobbant vita miatt, és a reménytelen összecsapások tetőzéseként a miniszterelnök tegnap este kénytelen volt levenni a jogszabályt a parlamenti szavazásról.

A látszólag sima ügynek tűnő szavazás végül heves politikai vádaskodásokhoz vezetett miután Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter [Otzma Jehudit] délután bejelentette, hogy a törvény támogatását Beni Gantz [Nemzeti Egység] kilépése után a miniszterelnök által feloszlatott szűkkörű hadikabinetbe való felvételéhez köti, miközben azzal vádolta Netanjahut, hogy a koalíció lepaktált az arab képviselőkkel a szavazás érdekében.

Ben-Gvir, aki a háború kezdete óta mindenáron a mindenhatónak vélt szűk kabinetbe akart beférkőzni, tegnap elérkezettnek érezte az időt, hogy a Deri által amúgy is kutyaszorítóba került miniszterelnököt sarokba szorítva elérje céljait. Az említett, egyébként nyíltan megvesztegetésnek tűnő feltétel azonban Netanjahu számára vörös vonalnak számít, és bár mindenféle hangzatos kompenzáció szóba került az Otzma vezére hajthatatlannak bizonyult, ráadásként végül éles vitába keveredett Derivel és frakciójával.

A koalíció egyben maradását veszélyeztetve a tegnap esti meghiúsult szavazás végül a felek közötti szócsaták, többszöri vádaskodó és többnyire személyeskedő nyilatkozatokkal végződött.

Előzmények

Azt követően, hogy Ben-Gvir ultimátuma nyomán tegnap délben bejelentette, hogy frakciója nem szándékozik támogatni a rabbinikus törvényt, mondván – ” szégyen a Likud, Deri, valamint a terror támogatói közötti alku csak azért, hogy Ben-Gvir ne kerüljön be a kis kabinetbe,” a Sász elvesztette türelmét.

A miniszterelnökkel való konzultáció után tovább fokozva a feszültséget a koalíció kilátásba helyezte, hogy a rabbinikus törvény megszavazását bizalmatlansági indítvány szintjére emeli, de az Otzma Jehudit továbbra sem állt el korábbi követelésüktől, és kijelentette –„ami minket illet, ez egy bizalmatlansági szavazás lesz Bibi és Deri kabinetje ellen, amely megfékezi az északról érkező rakétatüzet, és a délről érkező rakétákat.”

A nyilvános vitába bekapcsolódott Deri frakciója is, azt üzenve „a jobboldali tömb ma este ismét felfedezte a Ben-Gvir nevű felfújt lufit, akinek nagysága kizárólag a csalódás erejével mérhető. Se nem jobboldali, se nem erős. Folyamatos kudarcok a felelősség területén, felelősségáthárítás, fenyegetések és vádaskodások mindenki más felé. Zajkeltő gépezet, nulla cselekvés.”

A szefárd ultraortodoxok pártja továbbá hozzátette: „a Sász, amely létrehozta a jobboldali tömböt, a kormány legstabilabb tényezőjeként működik, dicséretet aratva a háborús kérdésekkel való felelősségteljes bánásmódért, még ha nehéz áron is. Ezzel szemben Ben-Gvir gyerekes viselkedése és nagyzási hóbortja révén mindent megtesz, hogy belülről bomlassza a kormányt, rombolja az alapokat és hűségesen szolgálja a baloldali pártokat. A jobboldali kormányokat mindig az ilyen személyek buktatják meg. A közönség tudja ezt és ítélkezik.”

A Sász egy másik közleményében Netanjahu ellen fordult, mondván a párt „mélyen elítéli Ben-Gvir miniszter felelőtlen viselkedését, amely szisztematikusan és durván megszegi a koalíciós kötelezettségeket és a miniszteri bizottságok által jóváhagyott törvények ellen szavaz. Ezáltal Ben-Gvir ismét lehetőséget adott az ellenzéknek, amely minden lehetőséget megragad, hogy megbuktassa a jobboldali kormányt. A Sász frakció mélyen csalódott Netanjahu miniszterelnök a koalíciós képviselők feletti kontrolljának hiánya miatt.”

A perpatvart tovább élesítve Mose Arbel belügyminiszter (Sász) kijelentette – „az Otzma Jehudit, a Munkapárt és a Jes Atid közötti gyümölcsöző együttműködés az ellenzék és a zsidó vallási szolgáltatások elleni küzdelemben késleltette a rituális fürdők felügyelőinek finanszírozását lehetővé tevő törvény megszavazását és megbuktatta a jobboldali kormányt.”

A Sász kritikáját célzó válaszra nem kellett sokáig várni, – „kiderült, hogy Árje Deri, Oszlótól napjainkig, hű maradt a baloldali ideológiához. Deri mindig is csodálta a baloldalt, Rabintól és Peresztől egészen Gantzig, és fő tényezőként a miniszterelnököt a megalkuvó politika felé tolja. Deri még most ellenzi Ben-Gvir miniszter csatlakozását a háborús kabinethez,” – áll a közleményben, hozzátéve azt a, miszerint „ez nem meglepő, mivel miközben Ben-Gvir miniszter minden fronton az ellenség megsemmisítésére törekszik, Deri a meghunyászkodás és megalkuvás híve, és felelőtlen megállapodásokra törekszik – teljesen ellentétesen a Sász választóinak akaratával. Nem fogunk meghátrálni Deri fenyegetései elől. Azért választottak meg minket, hogy jobboldali politikát valósítsunk meg a gyakorlatban, nem csak szavakban. Követelésünk, hogy csatlakozzunk a háborús kabinethez, és megváltoztassuk Deri meghunyászkodási koncepcióját a győzelem és az elszántság szemléletére, továbbra is fennáll.”

Emellett, a nemzetbiztonsági miniszter korábban az este folyamán nyilatkozatban vádolta a Likudot és a Sászt, miszerint alkut kötöttek az arab pártokkal, hogy megakadályozzák őt abban, hogy helyet kapjon a háborús kabinetben, majd később Netanjahut „egyszemélyes kormányt” vezető miniszterelnöknek nevezte.

Ben-Gvir fenyegetései után a kormány levette a törvényt a napirendről, miközben a Sász frakció számos képviselője tiltakozásul kisétált a Kneszetből, ami előre jelzi azt a koalíción belül már eleve elindult válságot, ami egyrészt Ben-Gvir, és Becalel Szmotrich [Vallásos Cionizmus] pénzügyminiszter, illetve az ultraortodox pártok a miniszterelnökkel szembeni egyre nagyobb nyilvános elégedetlenségét érzékeltetik.

Tegnap az askenázi-háredi Jahadut HaTora is bizalomvesztését fejezte ki a miniszterelnökkel szemben a megígért törvények elfogadására tett sikertelen kísérletek, valamint az ultraortodox sorozási törvényjavaslat körüli közelgő csata miatt, a vitathatatlanul a legkritikusabb kérdés, amellyel a Sász és az askenázi frakció törvényhozói szembesülnek.

Mose Gafni [Jahadut HaTora] tegnap reggel arra utalt, hogy a Kneszet feloszlatása és a közelgő választások egy lehetőség, mondván: „ez az, ahová tartunk.”

A rabbinikus törvény

Az új intézkedés az irányú felhatalmazást adna a vallásügyi miniszternek, hogy önkormányzati alkalmazásban álló rabbikat nevezzen ki bármely, legalább 50 ezer lakosú közösség szerint, ami potenciálisan több száz – számítások szerint 500, –  új környékbeli rabbiállást hozna létre, amelyekből eddig számszerint mindössze hetvenre volt szükség.

A lépés célja, hogy érvénytelenítse Matan Kahana [Nemzeti Egység], korábbi vallásügyi miniszter által 2022-ben bevezetett, és az ésszerűséget szem előtt tartó változtatásokat.

Az új törvényjavaslat ezenkívül megszünteti azon korlátozást, amely szerint az önkormányzati rabbikról szóló szavazást közvetlenül az önkormányzati vagy parlamenti választások előtt kell megtartani – ez a rendelkezés azt hivatott biztosítani, hogy a rabbi kinevezések ne váljanak politikai manőverek tárgyává. Emellett 40 százalékról egyharmadra csökkenti a kinevezésekért felelős bizottságban helyet kapó nők arányát. A jogszabály, továbbá eltörli a városok azon kötelezettségét, hogy 10 évente meghosszabbítsák az önkormányzati rabbik megbízatását, vagyy hogy lehetőséget adjanak arra, hogy választási közgyűlést hívjanak össze az új rabbi kinevezésére. Ehelyett a városi rabbik lényegében 75 éves korukig megtartanák állásukat, és utána az őket alkalmazó önkormányzatnak automatikusan meg kellene hosszabbítania megbízatásukat.

Az új rendelkezés szerint az izraeli adófizetők pénzéből összesen mintegy 470 önkormányzati rabbit alkalmaznának kiegészítve az eddigi hetvenet.

The post Vihar a Kneszetben: Ben-Gvir zsarolásai miatt a Sász kiakadt first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version