SzántóGráf

A kormány meghosszabbította a sorkatonai szolgálatot, a hadsereg megerősítette Szalame halálát

Avi/ujkelet.live

A háború 282. napja: A kormány vasárnap jóváhagyta a sorkatonai szolgálat három évre történő meghosszabbítását célzó törvényjavaslatot. Várhatóan hónap végéig szavazásra bocsátják a Kneszetben.

A kormányhatározat értelmében az elkövetkező öt évben a katonák minimum 32 hónapot de maximum 36 hónapot fognak szolgálni. Ez vonatkozik a jelenleg szolgálatot teljesítő katonákra is. A meghosszabbítási időszak végén a katonai szolgálat visszaáll a jelenlegi 32 hónapos időtartamra, igaz, ez helyzetértékelés függvénye.

Gali Baharav-Miara főügyész szerint a kormány terve, hogy három évre meghosszabbítja a kötelező katonai szolgálatot, avagy a szolgálatot teljesítők terheinek növelése, alkotmányellenes, ha nem vonják be az ultraortodox jesiva tanulókat is, írta a kabinetnek küldött levelében, amelyet a sajtó közzétett.

Az Israel Hayom által közölt idézet szerint Joáv Gallant védelmi miniszter nem ért egyet a véleménnyel.

,,Szakadék tátong a védelmi minisztérium és a főügyész pozíciója között” – mondta a kabinetnek. ,,Kiállok a minisztérium álláspontja mögött, és azt javaslom, hogy vizsgálja felül véleményét.”

Gallant múlt héten ígéretet tett, hogy jövő nyárig a több mint 60 000 besorozható ultraortodoxból 3000-et fognak besorozni a hadseregbe. A sorkatonai értesítők „készen vannak, és a következő hetekben kiküldésre kerülnek”.


Déli front: A Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője szerint az izraeli erők az elmúlt héten 25 terroristát öltek meg, akik részt vettek az október 7-i mészárlásban.

,,Ez az egyik cél, amit kitűztünk magunk elé, és tartozunk vele a [gázai határközösségek] lakóinak” – mondta Ronen Bar, amikor a hétvégén a dél-gázai Rafahban látogatást tett a csapatoknál és helyzetértékelést tartott a vezető tisztekkel.

A Hamász terrorszervezet rangsorában második Mohamed Deif, a katonai szárny vezetője, és a Khan Junesz Dandár parancsnoka, Rafa’a Szalame likvidálására irányuló légicsapást kommentálva Bar kijelentette: ,,A támadás Khan Juneszben sebészeti pontosságú hírszerzési információ eredménye, kezdve az elmúlt hónapokban az általatok itt végzett erőfeszítésekkel.”

Az izraeli hadsereg délután megerősítette, hogy Szalame likvidálása sikeres volt. Deif kapcsán még nincs hivatalos megerősítés.

Az izraeli hadsereg szerint Szalame ,,egyik legközelebbi társa” volt Deifnek, az október 7-i mészárlás egyik kitervelőjének. Izrael szerint Szalame számos terrortámadás megtervezéséért és végrehajtásáért volt felelős – sőt szerepet játszott Gilád Salit 2006-os elrablásában és fogvatartásában is.

Likvidálása ,,jelentős csapás a Hamász katonai képességeire” – hangsúlyozta a hadsereg.


Harcok: A 162. hadosztály folytatja műveleteit a dél-gázai Rafahban. A Nahal-dandár harcosai a légierővel együttműködve az elmúlt nap során támadást hajtottak végre egy páncéltörő rakétaindító poszt ellen, amivel az erőket támadták, és egy terrorsejt ellen, mely veszélyt jelentett a csapatokra.

A 401. dandár harcosai leromboltak számos terroralagutakba vezető nyílást a térségben.

Mindeközben az Alexandroni-dandár csapatai Gázavárosban megöltek sok terroristát közelharcokban.

Légicsapások a Gázai övezetben:

Az egyik akció során egy terrorsejtet azonosítottak, amint bombát próbáltak eelhelyezni az erők közelében. Röviddel később légicsapást irányítottak a terroristákra.


Északi front: A légvédelmi rendszerek a nap folyamán elfogtak ,,egy gyanús légi célpontot”, valószínűleg drónt, mely Libanonból belépett az izraeli légtérbe. A szirénák aktiválódnak több galileai közösségben. Sérülés nem történt.

A hadsereg továbbá közölte, hogy az éjszaka csapást mért a Hezbollah terrorszervezet terror-infrastruktúrájára a dél-libanoni Ramyehben.


Hadgyakorlat: Az elmúlt héten a hadsereg 5. tartalékos gyalogdandárja hadgyakorlatot tartott a libanoni harcok szimulálására, az Északi Parancsnokság azon erőfeszítéseinek részeként, hogy fokozza a készültséget az északi határon tapasztalható erősödő feszültségek fényében.

A gyakorlat magában foglalta a komplex terepen való mozgást, a ,,hegyi terepen” való haladást, valamint a tűzerő és a megfigyelési képességek használatát.

Egy különálló gyakorlaton a 769. Hiram regionális dandár 920. tartalékzászlóalja az észak-izraeli közösségek védelmét szimulálta.

The post A kormány meghosszabbította a sorkatonai szolgálatot, a hadsereg megerősítette Szalame halálát first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version