SzántóGráf

A likvidálási kísérlet és a visszhang

Avi/ujkelet.live

A háború 281. napja: Az Izraeli Védelmi Erők délután közzétett még egy képet a ma célba vett elkerített Hamász-komplexumról a Gázai övezet déli részén, ahol megkísérelték likvidálni Mohamed Deifet, a Hamász katonai szárnyának parancsnokát és Rafa’a Szalamét, a Khan Junesz Dandár parancsnokát.

A hadsereg legfrissebb értékelése szerint Szalame meghalt, Deif még elemzés alatt van, de nagy valószínűséggel ő is halott. A szaúdi al-Hadath szerint Szalame halott, Deif pedig súlyosan megsérült. A Hamász tagadja, hogy Deiféknek baja esett volna, és azt állította, hogy Izrael civileket mészárolt le.

Deif balra, Szalame jobbra

A hadsereg becslése szerint nem voltak túszok a célba vett területen. A 12-es csatorna szerint Izraelben úgy vélik, hogy még ha a likvidálás taktikailag árt is a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti tárgyalásoknak – stratégiailag segít, mert Deif kiiktatása egyértelművé teszi a Hamász gázai vezetője, Jechíje Szinwar számára, hogy Izrael őt is eléri. 

Joáv Gallant védelmi miniszter elrendelte a hadseregnek, hogy minden harci szektorban fokozza a készültséget.

Az al-Mawaszi térségében célba vett helyszín Szalaméé volt, e körülbelül 500 méterre található attól a legtávolabbi ponttól, ahová az izraeli hadsereg előrenyomult Khan Juneszben az év elején. 350 méterre van a tengertől – nem messze a Nasszer kórháztól.

Deif nemrég tartózkodott a létesítményben, az erre utaló információ az éjszaka került a hadsereg birtokába. Ezt követően órákon át elemezték az információt, majd miután megerősítették végrehajtották a légicsapást.

A csapást precízen hajtották végre, csak a Hamász helyszínét támadták egy kijelölt humanitárius zónában, egy alacsony épületet, ahol őrök és más terroristák is voltak, a közelben lévő lakóhelyüket elhagyni kényszerült palesztinok táborát nem. Egy fákkal, több épülettel és barakkokkal körülvett nyílt területről van szó.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint három hullámban hajtották végre a támadást: az első a szobát célozta, melyben a hírszerzési információk szerint a célszemélyek tartózkodtak, a második az épület egészét, a harmadik a föld alatti részét, annak ellenére, hogy az információk szerint a föld felett tartózkodtak. Öt, egy-egy tonna súlyú nehézbombát használtak, nagy krátert okozva a földben.

Az 59 éves Deif, a Hamász rangsorában második, kvázi vezérkari főnök sikeres likvidálása drámai hatású és Izrael legnagyobb eredménye lenne az eddigi háborúban.

Deif az évek során összesen hét merényletet élt túl, közülük négyben megsérült, beleértve a 2014-es erős szikla hadművelet során. Hosszú ideje úgy vélik, hogy Deif elvesztette az egyik szemét, mindkét lábát és az egyik karját. A Maariv decemberi riportja azonban arról számolt be, hogy Deif állapota lényegesen jobb, mint ahogy azt Izraelben becsülték.

Deif volt a Hamász október 7-i Izrael elleni támadásának, az ország történetének leghalálosabb terrortámadásának egyik tervezője. Ő áll a Hamász alagúthálózatának építése mögött. Ő építette fel a katonai szárnyat, az Izz ad-Dín al-Kasszám Dandárokat. Mivel nagyon mélyen belefolyt a terrorszervezet működésébe és tevékenységébe, nagy nehézséget okozna a Hamásznak helyére léptetni valakit.

Szalamét Deifhez közel állónak tekintik, aki a katonai szárny megbízott helyettes vezetője, mióta elődjét, Marwan Isszát Izrael likvidálta. Izrael szerint Szalama számos terrortámadás megtervezéséért és végrehajtásáért volt felelős – sőt szerepet játszott Gilád Salit 2006-os elrablásában és fogvatartásában is.

Decemberben szórólapokat terjesztettek a Gázai övezetben, amelyeken az izraeli hadsereg pénzt ajánlott fel a Hamász vezetőiről szóló információkért cserébe. Akkoriban 400 000 dollárt ajánlottak a Hamász vezetője, Jechíje Szinwar elfogásához vezető információért, 300 000 dollárt testvéréért, Mohamed Szinwarért, és meglepő módon a Szalamával kapcsolatos információkért magasabb összeget, 200 000 dollárt ajánlottak, mint amennyit Deifért – 100 ezer dollárt.

Izrael október 7 után világossá tette, hogy a Hamász vezetőit le fogja vadászni Gázában és szerte a világon.


Hamász: Az izraeli kísérlet után a Hamász egy „jelentős belső behatolás” ügyét vizsgálja, jelentette a szaúdi Al-Hadath forrásokra hivatkozva.

A jelentés szerint Izrael hírszerzési információt kapott olyan kollaboránsoktól, akik ismerték a Hamász vezetésének hollétét, valamint a Hamász „második vagy harmadik szintjének” magas rangú tisztviselőitől, akiket letartóztatott és kihallgatott.

A jelentés szerint a héten figyelmeztetéseket küldtek a Hamásznak egy egy hét múlva esedékes izraeli hadművelettel kapcsolatban, amely az egyik magas rangú tisztviselő ellen irányul. Deif és Szalame valamint más magas rangú terroristák az elmúlt hetekben többször is változtatták tartózkodási helyüket, hogy elkerüljék az izraeli csapásokat.

A mai hadművelet után állítólag megszakadt a kommunikáció a Hamász összes magas rangú gázai tisztviselőjével.


Visszhang: Egyiptom és Jordánia elítélte a Deifet célzó izraeli csapást a Gázai övezetben.

A jordán külügyminisztérium azzal vádolta Izraelt, hogy „a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek sátrait célozta”, amit Izrael elutasít.

A minisztérium „hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek haladéktalanul és hatékonyan nemzetközi védelmet kell nyújtania a palesztin népnek, valamint olyan kórházaknak és segélyszervezeteknek, amelyek jelentős humanitárius szerepet játszanak abban, hogy alapvető létfontosságú szolgáltatásokat nyújtsanak a palesztinoknak a szektorban, amely példátlan humanitárius katasztrófát szenved el az október 7-e óta folyó izraeli agresszió következtében és a múltban is.”

Az egyiptomi külügyminisztérium kijelentette, hogy „határozottan elítéli az al-Mawaszi térségben elkövetett izraeli támadást, amely több tucat palesztin halálát és sérülését okozta. Egyiptom követeli Izraeltől, hogy hagyjon fel a civilek elleni támadásokkal.”


Támadás: A gázai egyik segélyszolgálat szóvivője szombaton közölte, hogy 14 palesztin meghalt, és több mint 20-an megsebesültek, többségük súlyos állapotban van, a Sati menekülttáborban lévő Al-Abad mecset elleni izraeli csapás következtében.


Riport: A The New York Times szombaton arról számolt be, hogy míg a Hamász októberben egy hagyományos katonai manőverszerűséggel rohamozta meg Izrael határát, most gerillacsapatként működik, terroristái gyakran civileknek álcázzák magukat.


Északi front: A Hezbollah terrorszervezet két, Izraelre rakétát indítani készülő terroristájára délben dróncsapást mért a hadsereg a dél-libanoni Deir Mimaszban.

Két gyanús légi célpontot, melyek Izrael felé tartottak, elfogott az izraeli légvédelem Dél-Libanon felett, jelentette a hadsereg délután.

A nap folyamán számos rakétát lőttek ki Libanonból Zar’itra, Margaliotra és Maajan Baruchra. Sérülés nem történt. A hadsereg később megsemmisítette a rakétaindítót, amivel a támadásokat végrehajtották.

Továbbá csapást mértek egy épületre Ajta as-Sabban, ahol a Hezbollah egyik terroristája tartózkodott.

Tíz rakétát lőttek ki délután Libanonból Kirjat Smonára. A légvédelmi rendszerek elfogták a lövedékek többségét.

A második, esti támadásban, mely során tizenöt rakétát lőttek ki, négy katonanő megérült az elfogások következtében lehulló repeszektől. Egyikük állapota súlyos. A rakétázás károkat is okozott. Ezt követően még nyolc rakétát lőttek ki Libanonból.

A libanoni média egy autóra mért izraeli csapásról számolt be Arnun és Tebnit között, Nabatieh körzetben.

A célpont a Hezbollah egyik terepparancsnoka volt.

Az izraeli hadsereg később megerősítette a hírt.

https://podcasters.spotify.com/pod/show/ujkeletlive/episodes/j-Kelet-Live-Podcast—Ami-a-hten-kimaradt-e2ltdvk

The post A likvidálási kísérlet és a visszhang first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version