Hasonló kánikula lehetett akkoriban is, amikor megpillantottam az Ady-hídnál Sztankay István művész urat. A húszas éveiben járó színész lezserül, kék farmerben és egy vietnámi gumipapucsban bandukolt. Nem sokkal előtte láttam a Miskolci Nemzetiben, az Állítsátok meg Arturo Uit! című Brecht színműben, lenyűgözött az alakítása. Országosan még nem volt befutott, népszerű sztár, magam is csak akkor ismertem meg. Csaknem ezzel egy időben fedeztem fel, hogy a Déryné utcában sorjáznak a Magyar Televízió közvetítőkocsijai. Így tudtuk meg, hogy az éppen soros bemutatót felveszik, hogy egyszer majd, a szokásos színházi estéken országosan sugározzák. Már akkor is nagyon ügyeltek arra, hogy a tévéközvetítésekkel ne rontsák a látogatottságot, így mindig csak a már kifutó darabokat mutatták be a tévében. Ha jól tudom, sok miskolci színész így szerzett országos ismertséget. S a megyei lapban megjelenő éles vagy életlen kritikák képesek voltak befolyásolni a nézőtér teltségét. Micsoda idők voltak ezek az évtizedek, amikor a nyomtatott sajtó a művészeket az egekbe menesztethette vagy a mélybe taszíthatta.
Volt szerencsém bekukkantani az egyik cirkuszos kocsikra hajazó kamionba, amelyekből több, vastag kábel kígyózott ki. Bennük még fekete-fehér monitorokon követték, szerkesztették, vágták a színpadon folyó játékot. A rendező utasítására egy-egy jelenetet többször megismételtek, a felvételt nem a közönség előtt rögzítették.
A rendszerváltás után, a kereskedelmi televíziózás megjelenésével lassan, de biztosan kimúltak a színházi közvetítések. Csupán az internetnek köszönhető, hogy a világhálón a vidéki, köztük a miskolci színház sikeres darabjai, kevéske pénzért újranézhetők.
Mi szeretjük Thália templomát. Bizonyára nem véletlenül Miskolcon épült meg az első magyar kőszínház, amely minden időben töretlenül máig is fennmaradt. Elárulhatom, hogy az átkosban a miskolci teátrum iránti érdeklődés a helyi sajtónak is köszönhető volt. Benedek Miklós, Gyarmati Béla, Párkányi László, Makai Márta és Szabados Gábor szerkesztők, rovatvezetők maguk is a művészvilágban éltek. Nemcsak az évadnyitó vagy záró ünnepségekről tudósítottak, hanem a próbákról és a zárt körű premierekről is. Csak Benedek Micu bácsi – magas kackiás bajuszú kritikus – olyan tagja volt a mindig változó társulatnak, mint Szepesi György az aranycsapatnak. Képes volt egy kolumnás színikritikákban kivesézni a művészeket, de még a súgó teljesítményéről sem feledkezett meg. Ezekbe az írásokba még a főszerkesztők sem mertek belejavítani, megjelenés előtt senkivel nem egyeztetett így aztán a színidirektorok képesek voltak megszerezni a nyomdai kefelevonatokat.
Közben Miklós, Micu bácsi közkedvelt volt a művészek körében, magam is gyakran láttam a neves színészekkel a Roráriusz cukrászdában. Az igazság kedvéért nem hallgatom el, hogy ezek a barátságok sosem befolyásolták az ítéletalkotásban. Érdekességként mondom, hogy Gyarmati Béla, a Déli Hírlap legismertebb kritikusa végül színházi igazgatóként vonult nyugalomba. Regnálása idején neki is el kellett tűrnie a jó szándékú, de kemény színikritikákat. Talán egyetlenként megismerhette, milyen az, amikor vérbe mártott tollal formálunk véleményt a színpadon látottakról.
Béres Attila, a miskolci nemzeti igazgatója elárulta, manapság is minden előadást legalább három kamerával archiválnak. Elsősorban maguknak, az utókornak. A televíziós sugárzásra szánt felvételek ritkaságszámba mennek. Bár a jogdíjak jól jönnének, de jobban szeretjük az élő előadásokat. A próbákon történő fotózások máig is zajlanak, sőt kötelezően ezekből a képekből a Széchenyi könyvtárnak is küldenek. S természetesen a helyi színészmúzeum albumát is folyamatosan gyarapítják.
Amúgy megkíséreltem fiatalkori, miskolci, színházi élményeimet felidézni. Valamennyi közül kettő is beugrott még, a Bástyasétány 77, amelyet a drága nénikémmel néztünk meg és a Szalamandrák. Az utóbbit az osztályfőnökünk javaslatára tekintettünk meg, hogy később együtt kielemezhessük. Majd ki nem hagytuk volna a Jancsó Miklós rendezésében színre vitt Csárdáskirálynőt. Már, csak azért sem mert ebben egy mezítelen nő bóklászott. Visszanézhető a neten…