SzántóGráf

A HRW riportja ellent mond a Hamász állításainak

Avi/ujkelet.live

A háború 285. napja: A Human Rights Watch (HRW) szerdán megjelent jelentése szerint legalább öt fegyveres palesztin csoport vett részt október 7-én a gázai határ melletti izraeli közösségek elleni támadásban, és mind az öt háborús és emberiség elleni bűncselekményekért felelős.

A jelentés kijelenti, hogy a Hamász terrorszervezet katonai szárnya, az Izz ad-Dín al-Kasszám Dandárok volt a felelős a támadás irányításáért.

Az új jelentés cáfolja a Hamász azon állítását, miszerint harcosait arra utasították, hogy ne bántsanak gyerekeket, nőket és időseket a határ menti közösségek elleni támadás során. Az állítás a Hamász január végén közzétett jelentésében szerepelt, melynek címe „A mi narratívánk – az Al-Aksza özönvíz hadművelet”.

A HRW azt állítja, hogy a Hamász, valamint más gázai fegyveres csoportok által elkövetett bűncselekmények egy szisztematikus terv részét képezték. A jelentés emberiség elleni bűncselekményként határozza meg a palesztin szervezetek által október 7-én elkövetett tetteket, kijelentve, hogy ,,a civilek meggyilkolása és a túszejtések mind központi célja voltak a tervezett támadásnak”, mely „a bűncselekmények megtervezésén” alapult, nem pedig utólagos elgondoláson vagy „egy félresiklott terv” eredményeként, és számos bűncselekményt tartalmazott, beleértve a gyilkosságot és a bebörtönzést.

A jelentés emellett további emberiség elleni bűncselekmények gyanújának kivizsgálására szólít, beleértve a megsemmisítést, üldözést, nemi erőszakot és más szexuális erőszakot.

A jelentés foglalkozott a Hamász állításaival, és hivatkozott többek között a palesztin-barát médiákra, mint például az Electronic Intifada és a Mondoweiss, amelyek szerint az izraeli hadsereg a felelős több izraeli megöléséért az október 7-i támadások során.

Hasonló állításokat fogalmazott meg a Hamász a HRW-nek adott válaszában, amelyek a jelentés mellékletében találhatók. A HRW megállapította, hogy ellentétben a Hamász állításával viszonylag kis számú civil halála tulajdonítható az izraeli hadsereg és a fegyveres palesztin csoportok kereszttüzének.

A jelentés továbbá hangsúlyozza, hogy a Hamász állításaival ellentétben a HRW nem talált bizonyítékot arra, hogy a halálesetek többségét az izraeli erők nehézfegyverzete okozta, nem pedig fegyveres palesztin csoportok.

A jelentés feljegyzi azokat az eseteket, amikor az izraeli erők tüzet nyitottak izraeli civilekre, beleértve azt az incidenst is, amelyben a terroristák túszokat ejtettek Be’eri kibucban és egy másik esetet Kfar Azzában. A kibuc egyik tagja, Dorin Cohen elmesélte, hogy terroristák jelentek meg nála, hogy elfoglalják az otthonát Kfar Azzában és bázisként használhassák, és a katonák tüzet nyitottak a védett szobája ablakára, amikor kinyitotta és segítséget kért (a családot végül biztonságban kimentették a házból).

A jelentés a Hamász katonai szárnya mellett megemlíti a Palesztin Iszlám Dzsihád katonai szárnyát, a Kudsz Dandárok részvételét; a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért fegyveres szárnyát, a Nemzeti Ellenállási Dandárokat vagy Omar al-Kaszim Erőket; a Népfront Palesztina Felszabadításáért fegyveres szárnyát, az Abu Ali Musztafa Mártír Dandárokat; és a korábban a Fatah politikai frakcióhoz kötődő Al-Aksza Mártírok Dandárokat.

A jelentés több tucatnyi olyan bűncselekményt sorol fel, amelyeket ezek a terrorszervezetek követtek el, bár a jelentés készítői tartózkodnak e kifejezés használatától. Megjegyzik, hogy nincs konszenzus a terrorizmus nemzetközi definíciójával kapcsolatban.

A több tucat túlélő, áldozatok és túszok családtagjainak, a helyszínre elsőként kiérkező mentőszolgálatok munkatársainak és igazságügyi orvosszakértők vallomásain kívül a jelentés több száz fotón és videoklipen alapul, amelyek közül néhányat publikáltak a közösségi médiában. Mások közvetlenül a HRW-hez jutottak el.

A jelentés szerint a HRW-nek 280 fotót és videoklipet sikerült ellenőriznie, amelyek részben terroristák testkameráiról, valamint mobiltelefonokról és térfigyelő kamerákról származtak.

A támadásban részt vevő palesztin csoportok részvételének megállapítása érdekében a jelentés készítői elemezték a szervezetek Telegram-fiókjain közzétett anyagokat, amelyek magukban foglalták az október 7-i támadásokért és más támadásokért való felelősségvállalást is. A jelentés ezeken a Telegram-fiókokon és más platformokon alapult.

A HRW azt állítja, hogy azonosította az Al-Kasszám Dandárok ruháit 39 videóban, amelyeket 14 helyszínen készítettek, köztük Be’erit, Szufát, az Erez határátkelőhelyet, Ein Haslosát, Kerem Salomot, Re’imet, a Nova zenei fesztivált, Szderotot, Alumimot, Kiszufimot, Nirimet, Nahal Ozt, Kfar Azzát és a Paga katonai bázist.

,,A legrosszabb bántalmazási eseteket – gyilkosságokat, kínzásokat és túszejtéseket – a támadásban részt vevő legalább öt fegyveres csoport követte el, élükön a Kasszám Dandárokkal, a Hamász katonai szárnyával” – mondta Belkis Wille a Human Rights Watch válság-, konfliktus- és fegyverosztályának társigazgatója.

,,Bár civilek is részt vehettek bizonyos visszaélésekben, beleértve a fosztogatást is, kutatásunk kimutatta, hogy egyértelműen a harcosok követték el a legtöbb visszaélést” – mondta Wille.

Forrás: Haaretz

The post A HRW riportja ellent mond a Hamász állításainak first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version