SzántóGráf

Ben-Gvir a Templom-hegyre látogatott és felszólalt a túszalku ellen

Avi/ujkelet.live

A háború 286. napja: A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter csütörtökön a Templom-hegyre látogatott, ahol kijelentette: „Azért jöttem ide, Izrael állam legfontosabb helyszínére, hogy imádkozzam a túszokért és visszatérésükért, de önkényes alku, megadás nélkül.”

„Imádkozom és keményen dolgozom, hogy a miniszterelnöknek legyen ereje nem engedni, és továbbra is a győzelmet folytatni, növelni a katonai nyomást, elzárni az üzemanyagot, győzni!”

Palesztin jelentések szerint a rendőrség Ben-Gvir látogatásának végéig minden belépést megakadályozott a helyszínre.

Túszok: Még mindig 120 túsz van fogságban a Gázai övezetben, és még mindig folynak a tárgyalások a szabadulásukat lehetővé tevő tűzszüneti megállapodásról.

Órákkal azt követően, hogy a média idézte a Moszad kémszolgálat vezetőjét, David Barneát, amint figyelmeztette a minisztereket: ,,A fogságban lévő lányoknak nincs idejük”, a 13-as csatorna arról számolt be, hogy a megjegyzés Ben-Gvir miniszter szokatlan kijelentése nyomán történt, aki azt javasolta, hogy várják meg az amerikai választások eredményét.

A kormányülésen a Moszad vezetője ismertette a miniszterekkel a megállapodásról szóló tárgyalások aktualizált részleteit, Mohamed Deif likvidálási kísérletének következményeit és Izrael álláspontját.

A megbeszélés során Itamar Ben-Gvir miniszter közölte: ,,A megállapodás megkötése most pofont jelent Trumpnak – ami Biden győzelme lesz”. A jelenlévő miniszterek támadták Ben-Gvirt ezért a kijelentésért. Például a két likudos Gila Gamaliel és Miri Regev hangsúlyozták: ,,Intézkednünk kell az azonnali szabadon bocsátás érdekében, a túsznők kilenc hónapja vannak ott. A nők 9 hónap után szülhetnek.”

Barnea, a Moszad vezetője, mint említettük, kijelentette: ,,A fogságban lévő lányoknak nincs idejük megvárni a tárgyalási feltételek változtatásainak megfogalmazását.”

Törvényjavaslat: A koalíció egy olyan törvény előmozdításán dolgozott, amely megakadályozza, hogy terrorcselekményekért elítélteket beválaszthassák a kneszetbe, de meggondolta magát, mert attól tartott, hogy egy ilyen törvény ártana Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszternek, jelentette reggel a KAN közrádió.

Vasárnap a Miniszteri Bizottságban szóba került a likudos Nisszim Vaturi képviselő törvényjavaslata, amely szerint a kiszabott büntetés súlyosságától függetlenül nem indulhat a kneszet-választásokon az, aki valaha is részt vett terrorista tevékenységben. A főügyész képviselői szerint a terrorizmus elleni küzdelem rendjén való, de azt állították, hogy a javaslat túl messzire megy. A főügyész képviselői megemlítették, hogy a terrorizmus magában foglalja ,,a zsidó terrorizmust” is, és minden párt jelöltjére vonatkozhat.

Ben-Gvir politikai tanácsadója rájött, hogy a javaslat az Otzma Jehuditra is hatással lehet, mivel Ben-Gvirt 2007-ben elítélték terrorszervezet támogatásáért. A tanácsadó a javaslat tárgyalásának néhány hónapos elhalasztását javasolta. Járiv Levin igazságügyi miniszter belement, és a törvény tárgyalását a következő ülésre halasztotta.

The post Ben-Gvir a Templom-hegyre látogatott és felszólalt a túszalku ellen first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version