SzántóGráf

Túszalku a republikánus konvención, Palesztin Állam elleni határozat, és a „lekvárosüveg elszámoltatás”

ujkeletlive

Túszalku-lobbi a Republikánus Kongresszuson

A Hamász terrorszervezet által október hetedikén elhurcolt túszok helyzetére figyelmeztetett és kiszabadításukra szólított fel tegnap este a Milwaukee-i Republikánus Nemzeti Kongresszuson, Ronen és Orna Neutra, a gázai övezetben fogvatartott Omer szülei.

A republikánusok nemzeti konvencióján felszólalva az amerikai-izraeli túsz édesapja azt állította, miszerint Donald Trump volt elnök azt ígérte – „az amerikai túszok mellett áll.” Trump ezidáig nem nyilatkozott a nyilvánosság előtt az Izrael és a Hamász közötti háborút érintő túszalku kérdését illetően, arra viszont többször utalt, hogy meggyőződése szerint a foglyok közül sokan már nincsenek életben.

A Long-islandi Omer Neutra  tankparancsnokként szolgált Gáza közelében, amikor túszul ejtették a Hamász terroristái.

„A fiunk, Omer amerikai állampolgár. A Hamász terroristái immár 285. hosszú napon és éjszakán át tartják fogva a gáza alatti alagutakban,” – szólt a tömeghez édesanyja, Orna, aki elmondta, hogy fiúk „Omer – egy bibliai név, és héberül azt jelenti, hogy „az első termés,” az elsőszülöttünk. New Yorkban született. Egy hónappal 9/11 után, nyolc hónapos terhesen, aznap átsétáltam a Queensboro hídon hazafelé. És most itt vagyunk, 23 évvel később, amikor egy újabb aljas terrortámadás áldozata lett,” – tette hozzá.

Omert édesanyja „összekötő kapocsként jellemezte, mint rendkívül szociális fiatalember, aki imádja a sportot. A középiskolában ő volt a labdarúgó-, röplabda- és kosárlabdacsapat kapitánya, egy született vezető, aki nagyon törődik másokkal, és segít nekik fejlődni.”

Képzeld el, hogy több mint kilenc hónapig nem tudod, hogy a fiad életben van-e. Minden reggel felébredve, imádkozva, hogy ő is felébredjen minden reggel. Hogy erős és túléli,” – folytatta Orna, miközben a Milwaukee-i republikánusok tömege skandálta – „bring them home!,”[hozzátok haza őket] néhányan „zsidók vagyunk Trumpért” feliratú táblákat és Trump héberül írt nevét tartották a magasba.

Omer édesapja, Ronen megjegyzte – „az Izrael elleni brutális október 7-i támadás során több mint 1200 személyt mészároltak le. Közülük 45 amerikai állampolgár volt. Hol van a felháborodás?  Ez nem csupán egy Izrael elleni támadás volt. Ez egy amerikaiak elleni támadás volt és marad. Omer egyike a nyolc amerikai túsznak, és egyike a Gázában még mindig fogvatartott 120 túsznak. 24 ország és öt különböző vallás állampolgárai, akiket még mindig fogva tart a Hamász, akiktől megtagadják az alapvető emberi szükségleteket, és akiknek az életét minden nap veszély fenyegeti,” – tette hozzá.

Eközben Izraelben

A túszalku-megállapodásra vonatkozóan a kormányra nehezedő tiltakozások fokozódnak, eközben a koalícióban is egyre többen gondolják úgy, hogy eljött a „megfelelő idő” a fogvatartottak kiszabadítását jelentő alku megkötésére. Ettől függetlenül, néhány nappal Binjámin Netanjahu miniszterelnök washingtoni hivatalos látogatása előtt még mindig nincs jele a túszmegállapodás létrejöttének.

A tegnapi éjszakai kabinetülésen két miniszter utalt arra, hogy valóban támogatják a megállapodást, emellett a szefárd Sász is csatlakozott a támogatókhoz mondván elérkezett a „megfelelő idő.”

Összességében, jelenleg kik támogatják a túszalkut

Joáv Galant védelmi miniszter minden bizonnyal támogatni fogja, emellett további nyomásgyakorlás végett, az elmúlt napokban zárt beszélgetések során azt mondta, hogy „amennyiben a következő két hétben nem születik megállapodás, az elraboltak sorsa megpecsételődik.”

Miri Regev közlekedési miniszter, a kabinet-megbeszélés során támogatását fejezte ki a megállapodás iránt, miközben az október hetedikei mészárlások felelősségét a biztonsági ügynökségekre és a hadseregre hárította – „az elraboltak vérző sebet jelentenek, és kötelességünk visszaadni őket, miután a hadsereg és a Sábák október 7-én nem védte meg őket,” – állította ismételten hárítva a kormány felelősségét a történtekkel kapcsolatban.

Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszter, Netanjahu közeli munkatársa minden bizonnyal támogatni fogja a kabinet elé kerülő megállapodást. Emellett úgy gondolják, hogy a Likud miniszterei, Jiszráel Katz, Eli Cohen és Avi Dichter, ha arra kerülne a sor szintén megszavaznák megállapodást. A politikai – biztonsági kabinetben megfigyelő pozíciót betöltő, azaz szavazati joggal nem rendelkező Gila Gamliel miniszter tegnap este azt mondta  „ez a megállapodás Netanjahu-megállapodás, és az Ön nevére van bejegyezve, végig kell mennie vele, és nem szabad foglalkoznia Ben-Gvir és Szmotrich koalíciós fenyegetéseivel.” Gamliel hozzátette: „a nők 9 hónap után szülhetnek, és ez egy katasztrófa, amelyből nincs visszaút.”

A támogatókkal szemben valószínűtlennek tűnik, hogy a Vallásos Cionizmus elnöke, Betzalel Szmotrich és az Otzma Jehudit vezetője, Itamar Ben-Gvir támogatna bármilyen megállapodást, amely jóváhagyásra kerül.

Ellenzem az önkényes megállapodást,” – mondta Ben-Gvir, és amikor Gamliel szembesítette őt az előző megállapodás elutasításával, azt válaszolta – „még akkor is igazam volt. Nézd, hány katona esett el utána. Ahelyett, hogy kiiktattuk volna a Hamászt, megálltunk, és ez sokba került nekünk.” Ben-Gvir azzal fenyegetőzött, hogy feloszlatja a kormányt, ha jóváhagyják a megállapodást, ahogyan Szmotrich is tette.

A múlt héten a pénzügyminiszter azt állította „ez a megállapodás vereség és megalázás Izrael Állam számára és győzelem Szinwar számára. Halálra fogja ítélni azokat az elraboltat, akik nem részesei az alkunak [első fázis], és ne adj i-n több ezer meggyilkolthoz vezet, akik meghalnak a következő mészárlásban. Miniszterelnök úr, nem leszünk részesei a Hamász megadási megállapodásának,” állítja Szmotrich.

A biztonsági kabinet 10 tagja közül azonban ők lehetnek az egyetlen ellenzői a megállapodásnak, és ebből a nézőpontból ítélve úgy tűnik, hogy amennyiben Netanjahu tényleg akarná a megállapodást, akkor azt minden bizonnyal át tudja vinni a kabinetben, és  a kormányban is, az Otzma Jehudit és a Vallásos Cionizmus, illetve néhány Likud-tag ellenállása ellenére is. A Sász frakció tegnap esti bejelentése, miszerint ez a „megfelelő idő” a megállapodáshoz, valamint a Jahadut HaTora vélhető támogatása – akiknek nincs képviselője a biztonsági kabinetben – csak megerősíti a túszalku-megállapodás sikeres megszavazását. A kérdés, hogy a miniszterelnök hajlandó bevállalni Ben-Gvirék kormánybuktató rizikóját, és ennek következtében új választások kiírását.

Washingtoni út előtt

Kneszet

A Kneszet plénuma csütörtök kora reggel elsöprő többséggel megszavazta a Palesztin Állam létrehozását elutasító határozatot. Az állásfoglalást Binjámin Netanjahu miniszterelnök koalíciójának pártjai az ellenzéki jobboldali pártokkal együtt támogatták, beleértve Beni Gantz Nemzeti Egység frakcióját is.

Az ellenzék vezetője, Jáir Lapid balközép Jes Atid pártjának törvényhozói elhagyták a plenáris ülést szavazás helyett.

A kezdeményezés Kneszet plénuma előtti szavazása néhány nappal Netanjahu amerikai látogatása előtt fogadták el, ahol a miniszterelnök várhatóan beszédet mond a Kongresszus együttes ülésén, illetve találkozik Joe Biden elnökkel a Fehér Házban.

A 68-9 arányban elfogadott állásfoglalás teljes mértékben elutasítja egy Palesztin állam létrehozását, még az Izraellel való tárgyalásos rendezés részeként is.

Az izraeli Kneszet határozottan ellenzi egy Palesztin Állam létrehozását Jordániától nyugatra. Egy Palesztin Állam létrehozása Izrael földjének szívében egzisztenciális veszélyt jelent Izrael államra és polgáraira, állandósítja az izraeli-palesztin konfliktust és destabilizálja a régiót,” – áll a határozatban, majd ekképp folytatódik – „csak rövid idő kérdése, hogy a Hamász átvegye a Palesztin Állam irányítását, és radikális iszlámterror bázissá alakítsa azt, amely az Irán vezette tengellyel együttműködve Izrael állam felszámolására törekszik. A palesztin állam gondolatának támogatása ebben az időben a terrorizmus jutalma lesz, és csak arra fogja ösztönözni a Hamászt és támogatóit, hogy a 2023. október 7-i mészárlásnak köszönhetően ezt győzelemnek tekintsék, és a dzsihádista iszlám közel-keleti hatalomátvétele előjátékának.”

A Kneszet korábban már februárban elfogadott egy Netanjahu által támogatott határozatot, amely elutasította egy úgynevezett Palesztin Állam létrehozását, ami kifejezetten egy ilyen állam egyoldalú létrehozására vonatkozott, miközben olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint külföldi országok fontolgatják a Palesztin Állam elismerését Izraellel kötött békemegállapodás hiányában.

Netanjahu washingtoni útja erősíti a miniszterelnök Trump újraválasztása irányba vetett reményeit – annak ellenére, hogy a volt/leendő amerikai elnök álláspontja szerint a gázai háború azonnali befejezését fogja egyedül támogatni. Trump ezen álláspontját megerősítette, frissen megnevezett alelnökjelöltje, JD Vance szenátor.

Az izraeli miniszterelnök és kabinetjének számos tagja Trump újraválasztását propagáló törekvései tovább bonyolítják Joe Biden elnök és a demokratákkal való kapcsolatot. Netanjahu az elmúlt négy év során nem kapott meghívást a Fehér Házba, a jövő heti várva várt találkozót azonban újabb váratlan fordulat nehezíti, ugyanis a Fehér Ház szerdán bejelentette, hogy pozitív COVID-teszt utáni gyógyulás véget Biden Delaware-ba utazott, nem említve a Netanjahuval hétfőre tervezett washingtoni találkozót. Biden orvosa ötnapos gyógyszerkúrát írt elő, de nem határozta meg a várható felépülésének menetrendjét.

Eközben, Ben-Gvir a biztonsági kabinet minisztereinek elmondta, hogy szerinte egy túszalku-fegyverszüneti megállapodás ebben a pillanatban „pofon lenne Trumpnak, ami Biden győzelmét eredemenyezné,” – jelentett a 13-as csatorna. A jelenlévő forrásokra hivatkozva a tévécsatorna szerint az Otzma Yehudit vezetője azt javasolta, hogy a túszalku-megállapodással várjanak a novemberi amerikai elnökválasztás eredményéig.

Állami vizsgálóbizottság

A Kneszet hajnalba nyúló ülésén, napirendre került az ellenzék által benyújtott állami vizsgálóbizottság felállítása az október hetedikei mészárlások körülményeinek nyilvánosság előtt történő elszámoltatása, és a felelősök számonkérése végett.

A beadványt 51 képviselő támogatta, de a miniszterelnök mögött összezáró 53 kormánypárti tag ellenezte, így a plénum nem fogadta el, és levették a napirendről.

A miniszterelnök Wellingtonhoz hasonlítva magát, az október 7-i vizsgálatot bürokratikus nyűgnek állította be a háború közepette.

Hadd mondjak valamit egy vizsgálóbizottságról. Van egy levelem, amelyet Wellington hercege írt a londoni kormánynak. Ők egy vizsgálóbizottságot küldtek hozzá, amikor Spanyolországban volt, útban Portugáliába, és Napóleon ellen harcolt az 1815-ös waterlooi döntő csata felé útban. Elküldték a vizsgálóbizottságot, és arra kérték, hogy pontosan számoljon be arról, hány lónyerget használt, hány sátorlapot, hány sátoroszlopot. Wellington így válaszolt „nagyra értékelem ezt a megkeresést, és szeretnék jelentést tenni az egyik zászlóaljban hiányzó font sterlingekről, és egy másik zászlóaljban lekvárosüvegek kérdése is felmerült, de kérem, döntsenek két megbízás között: azt akarja, hogy a bürokraták seregének megválaszolásával foglalkozzam, vagy azt akarja, hogy legyőzzem Napóleont?

A miniszterelnök úgy véli, hogy az október hetedikei vizsgálóbizottság lekváros üvegek elszámolásának felesleg terhét jelenti, mondván – „most már le akarom győzni a Hamászt! később lesz időnk ellenőrizni az összes lekvárosüveget, valamint más dolgokat is.”

The post Túszalku a republikánus konvención, Palesztin Állam elleni határozat, és a „lekvárosüveg elszámoltatás” first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version