SzántóGráf

További információk a tel-avivi dróntámadásról

Avi/ujkelet.live

A háború 287. napja: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tel-avivi robbanó drón incidens előzetes megállapításai szerint ,,egy továbbfejlesztett iráni fegyverről” van szó. Joáv Gallant védelmi miniszter megfenyegette Iránt és a jemeni hútikat: ,,Kiegyenlítjük a számlát mindenkivel, aki árt Izraelnek, vagy terrort irányít ellene.”

Egy izraeli forrás a szaúdi Al-Arabiya csatornának azt nyilatkozta, hogy ,,Izrael vizsgálja, hogy a ma esti dróntámadás az amerikai nagykövetség ellen irányult-e, és azt is, hogy mi volt benne Irán szerepe”.

A Ynet hírportál szerint az izraeli tisztviselők kijelentették: ,,Lesz reakció. Egy jemeni akció – az asztalon”.

A drónt ,,emberi hiba miatt” nem sikerült elfogni, ismerte el még reggel az izraeli hadsereg. ,,A légierő felelőssége, hogy megvédje az ország eget” – mondta a légierő. A hadsereg vizsgálja a súlyos incidenst, melyben egy ötven éves férfi vesztette, 10-en pedig könnyebben megsérültek a robbanás ereje és a repeszek miatt.

Az áldozat, Jevgeny Ferder, aki a média szerint Fehéroroszországból vándorolt be két évvel ezelőtt, és karbantartóként dolgozott egy tel-avivi szállodában.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint a légierő parancsnoka, Tomer Bar vezérőrnagy egy szakmai konferencián tartózkodik az Egyesült Királyságban, és a Tel-Aviv elleni dróntámadást követően úgy döntött, hogy korábban visszatér Izraelbe. A konferencián Bar találkozott a világ légierő parancsnokaival – és megvitatta velük a haderő építést, annak működését és a nemzetközi érdekeket.

Hajnali 3 óra 10 perc körül a drón egy lakásba csapódott Tel Avivban és felrobbant. A légierő utólag azt mondta, hogy az érzékelőrendszerek észlelték a célpontot a repülési útvonal egy részén, de ,,emberi hiba” miatt – nem aktiválták a riasztást, és a célpontot sem fogták el.

A támadást követően a vadászgépeket készenléti állapotba helyezték felkészülve a további drónkilövésekre. A helyzetértékelés után a légierő közölte, hogy az incidens véget ért, és nem tart több légi fenyegetés Izrael felé. A húti lázadók katonai szóvivője kijelentette: ,,A műveletet egy új, Jaffa nevű pilóta nélküli légi járművel hajtották végre.”

Ma délelőtt különleges helyzetértékelést tartottak Herci Halevi vezérkari főnök és az izraeli hadsereg magas rangú tisztviselőinek részvételével. A vezérkari főnök utasított, hogy a nyomozás részeként gyűjtsék be a drón maradványait, és végezzenek további vizsgálatokat a légierő irányító és felderítő rendszereiben. A Polgárvédelmi Parancsnokság vezetője beszélt Ron Huldai Tel-Aviv-i polgármesterrel, és úgy döntöttek, hogy nem változtatnak a lakosságnak szóló érvényben lévő irányelveken.

Hagari szerint a hadsereg az elkövetkező napokban kivizsgálja a támadást, hogy megértse, mit kell módosítania a jobb védekezés érdekében, és ,,mi lesz a szükséges támadó válasz azokkal szemben, akik Izraelt fenyegetik”.

A katonai szóvivő szerint a drón egy iráni gyártmányú Szamad-3 volt, amelyet a hútik indítottak útnak, és a tenger felől jutott el Tel-Avivba.

Politikai tudósítónk, Nagy Gabi közel volt a drón felrobbanásának helyszínéhez: ,,A mentősök egyszerűen fejvesztve rohantak. Nem vették fel a telefont. Az amerikai nagykövetségből kirohantak, senki nem tudta, mi van. Ha tíz méterrel odébb robban fel, mind meghalunk. A nagykövetséget összekötő kis utca tele volt autókkal. Az emberek sokkban vannak. Körülöttünk mindenhol betörtek az ablakok, csak nálunk nem. I-ten tényleg szeret. Egy idős hölgy mellett több mint egy órán át váltották egymást a mentősök, mire sikerült megnyugtatni valamennyire. A szállodában várandós, illetve egy pár hónapos csecsemő szülei nem tudják felfogni, mi történt. Még mindig zúg egy kicsit a fülem, a mentős azt mondta, ez normális”.

Ha már megkérdezték: Hagari szerint a hadsereg ,,egyre több jelét” látja annak, hogy a Hamász terrorszervezet katonai szárnyának vezetője, Mohamed Deif életét vesztette a múlt hétvégi csapásban a Gázai övezetben.

,,Egyre erősödnek a jelek, hogy Mohamed Deif likvidálása sikeres volt” – mondta a sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva. ,,Rafa’a Szalame határozottan halott. Deif és Szalame egymás mellett voltak a támadás idején. A Hamász titkolja, mi történt Deiffel”.

https://podcasters.spotify.com/pod/show/ujkeletlive/episodes/j-Kelet-Live-Podcast—Ami-a-hten-kimaradt-e2m61b2

The post További információk a tel-avivi dróntámadásról first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version