SzántóGráf

Véletlenül Zelenszkij amerikai hitelezőinek reklámjában szerepelt Trump merénylője

Egészen véletlenül Zelenszkij amerikai hitelezőinek reklámjában szerepelt Trump merénylője Thomas Matthew Crooks, a 20 éves fegyveres, aki merényletet kísérelt meg Donald Trump ellen, korábban szerepelt egy videóban, amely a BlackRock befektetési céget reklámozza – írja a CBS News nyomán a Mandiner. A hirdetést 2022-ben készítették, és a Bethel Park gimnáziumban forgatták, ahol Crooks akkoriban diák volt. A merénylő jogosítvány-fényképe (forrás: AFP) A BlackRock egy sorozat részeként készítette a reklámot, amelyben a nyugdíjba vonuló tanárokat célozták meg. Az egyik osztályteremben, amelyet egy valódi tanár vezetett, és ahol valódi diákok szerepeltek, Crooks is megjelent. A BlackRock a CBS News-nak elmondta, hogy Crooks nem kapott fizetést, és nem alkalmazták színészként. – 2022-ben egy Bethel Park gimnáziumi tanárt szerepeltettünk egy hirdetésünkben, amelyben több diák is feltűnt a háttérben, köztük Thomas Matthew Crooks is – áll a BlackRock CBS News-nak adott nyilatkozatában. „Az összes videofelvételt elérhetővé tesszük az illetékes hatóságok számára, és a videót eltávolítottuk a forgalomból az áldozatok iránti tiszteletből.” A világ legnagyobb eszközkezelője, a BlackRock elítélte a Trump gyűlésen történt erőszakot is. Forrás: Fox News „Az egykori elnök, Donald Trump elleni merényletkísérlet szörnyű. Hálásak vagyunk, hogy Trump nem szenvedett súlyos sérüléseket, és gondolunk az összes ártatlan járókelőre és áldozatra, különösen arra a személyre, aki életét vesztette” – nyilatkozott a BlackRock. A vállalat hozzátette, hogy „elítéli a politikai erőszak bármilyen formáját.” A Titkosszolgálat lelőtte Crooksot, akinek az indítéka egyelőre ismeretlen. Az FBI merényletkísérletként vizsgálja az esetet.

Exit mobile version