SzántóGráf

Így szabotálja Ben-Gvir Netanjahu washingtoni látogatását

Avi/ujkelet.live

A háború 292. napja: A szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter szerdán felszólalt a kneszetben az „Izrael visszatérése a Templom-hegyre” elnevezésű konferencián, és megfogadta, hogy megváltoztatja a status quo-t a szent helyen. A talán legkényesebb témában elhangzott kijelentésre akkor került sor, amikor Binjámin Netanjahu miniszterelnök Washingtonban állami látogatáson vesz részt.

,,A Templom-hegy változáson megy keresztül. Mindannyian értjük, miről beszélek” – mondta Ben-Gvir. ,,Amit csendben kell elmondani, az csendben megtörténik. A Templom-hegyen jártam. A Templom-hegyen imádkoztam.”

Épp a múlt hónapban Ben-Gvir büszkén jelentette be a status quo megsértését a Templom-hegyen – és Netanjahu miniszterelnök hivatala gyorsan cáfolta a szavait.

,,Mindig azt mondják nekem, hogy ‘a politikai vezetés’ ellene van. Én vagyok a politikai vezetés. És a politikai vezetés megengedi a zsidó imát a Templom-hegyen” – állította.

Ben Gvir hozzátette, hogy ,,még mindig van mindenféle pont és mindenféle terület, ahol diszkriminálják a zsidókat. Ez rasszizmus… A Templom-hegy minden területe nyitva kell legyen a zsidók előtt.”

Az izraeli rendőrség szent helyek osztályának parancsnoka, Ejál Avraham főfelügyelő ezt követően kijelentette, hogy nem megengedett a zsidó ima a Templom-hegyen.

„Nem engedjük meg a [zsidó] imát a Templom-hegyen” – áll a Walla híroldal által közzétett videóban.

Az ultraortodox törvényhozók kritizálták Ben-Gvir nemzetbiztonsági minisztert, amiért azt mondta, hogy imádkozott a Templom-hegyen, azzal vádolva, hogy ezt a zsidó törvények tiltják.

Mose Arbel belügyminiszter a szefárd ultraortodox Saszból azt mondta a kneszetben, hogy „az elkövetett nagy megszentségtelenítés nem múlhat el csendben”, mondta, tiltakozását fejezve ki Ben-Gvir viselkedése ellen.

„Követelem a miniszterelnöktől, hogy ne engedje, hogy megváltozzon a status quo a Templom-hegyen, és ha változások vannak, zárja le a Templom-hegyet a zsidók előtt” – mondta Mose Gafni, az askenázi ultraortodox Degel Hatorah elnöke.

Az ultraortodox zsidók, köztük a főrabbinátus, úgy vélik, hogy a zsidóknak nem szabad felmenniük a Templom-hegyre, mert a hely szent, a mai zsidók pedig tisztátalanok.


Háttér: Ben-Gvir kijelentéseit megelőzően Binjámin Netanjahu miniszterelnök délelőtt leállította a „Konzultációs és Tájékozató Fórum” létrehozását, mely a háború menedzselésével foglalkozna, és helyet kapna benne a miniszter is. Mindezt azt követően, hogy Ben-Gvir Otzma Jehudit párjának tisztviselői közölték, hogy előrelépés történt a testület megalakításáról szóló tárgyalásokon.

A koalíció egyik tisztviselője azt nyilatkozta a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy ,,a létrehozás elhalasztásáról döntöttek, hogy ne okozzanak kínos helyzetet Netanjahu washingtoni látogatása alatt”, a miniszterelnök ma szólal fel a Kongresszusban.

A hónap elején Ben-Gvir Netanjahu kulcsfontosságú politikai szövetségese, a Sasz vezetője, Arje Deri számára fontos törvényjavaslat támogatását ahhoz kötötte, hogy tagja lehessen egy testületnek, mely közvetlenül felelős a háborús döntések meghozataláért.

A Ynet híroldal mindeközben arról számolt be, hogy Deri ellenzi Ben-Gvir bevonását a háborús döntésekbe, még akkor is, ha ezzel kockáztatja a törvénytervezetét, tekintve, hogy Ben-Gvir azt mondja, nem enged, amíg Netanjahu nem teljesíti a követelését.

A Ynet-jelentésre válaszolva Ben-Gvir X-en a következőt írta: „Kár, hogy nem vétózta meg az Oslói Megállapodást”, utalva a Sasz tartózkodására a kneszetben az Oslói Megállapodásról szóló szavazáson 1993-ban.

Joáv Gallant védelmi miniszter szintén X-en támadta a nemzetbiztonsági minisztert. ,,Az izraeli kormányban ül egy piromán, aki megpróbálja felgyújtani a Közel-Keletet. Ellenzek minden tárgyalást, amelynek célja, hogy bekerüljön a hadikabinetbe – ez lehetővé tenné számára, hogy megvalósítsa terveit.”


Még 1: A Bloomberg délelőtt hozta le interjúját Ben-Gvirrel, melyben a miniszter kifejezte támogatását Donald Trump mellett, mondván, hogy a volt vezető visszatérése megerősítené az iráni szövetséges fegyveres csoportokkal és magával az Iszlám Köztársasággal szembeni győzelem esélyét.

„Úgy gondolom, hogy Trump támogatásával Izrael megkapja az Irán elleni fellépéshez szükséges támogatást. Trumppal világosabb lesz, hogy az ellenségeket le kell győzni”.

Izrael kétpárti politikát hirdet legnagyobb szövetségesével, az Egyesült Államokkal.

Bár az izraeli média szerint Netanjahu arra játszik, hogy Trumpot újraválasztják, Ben-Gvir nyilatkozatai kényelmetlen helyzetet teremenek számára, különösen a ma esedékes kongresszusi beszéde előtt.

,,Úgy tűnik, amíg Netanjahu látogatása teljesen meg nem bukik, Ben-Gvir nem nyugszik meg” – jegyezte meg a 12-es csatorna politikai szakértője.

The post Így szabotálja Ben-Gvir Netanjahu washingtoni látogatását first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version