SzántóGráf

Frontok, Al Dzsazíra és folytatódik Harris támadása

Avi/ujkelet.live

A háború 294. napja, déli front: A 7. dandár és az ejtőernyősök a 98. hadosztály alatt a dél-gázai Khan Juneszben hétfőn indított hadműveletük során megöltek mintegy száz terroristát, jelentette délelőtt az Izraeli Védelmi Erők.

A légierő irányításával csapást mértek hét terrorsejtre, akik aknavetőgránátokkal támadták a térségben bevetett csapatokat. Egy másik csapás során a levegből likvidáltak terrorsejteket, akik támadást készültek végrehajtani az izraeli katonák ellen.

A 414. egység két fegyveres terroristát azonosított a dél-gázai Rafahban tevékenykedni, a légierővel együttműködve megölték őket. Ezt követően az erők látták, hogy egy terrorista elveszi az egyik likvidált terrorista fegyverét, és légicsapást irányítottak rá és egy másik fegyveres terroristára.

A 401. dandár és a Givati-dandár harcosai a 162. hadosztály alatt megöltek számos terroristát, akik veszélyt jelentettek az izraeli erőkre, valamint alagút nyílásokat és fegyvereket találtak, köztük nagy hatótávolságú rakétavetőket és robbanóeszközöket lokalizáltak a Tel Al-Szultán negyedben.

A légierő az elmúlt nap során mintegy negyvenöt terrorcélpontot támadott vadászgépekkel, harci helikopterekkel és drónokkal, köztük terrorsejteket, alagút nyílásokat, katonai épületeket és egyéb terror-infrastruktúrákat.


Északi front: A nap folyamán a 869. egység erői számos terroristát azonosítottak bemenni a Hezbollah terrorszervezet egyik katonai épületébe a dél-libanoni Markaba térségében. Röviddel később légicsapást irányítottak az épületre, benne a terroristákkal.

Továbbá az éjszaka csapást mértek a Hezbollah egyik katonai épületére Ajta as-Sabban.

A Felső-Galilea térségében aktiválódott szirénák kapcsán az izraeli hadsereg közölte, hogy a légvédelem elfogott egy Libanonból kilőtt rakétát.


Al Dzsazíra: A Tel-Avivi Kerületi Bíróság jóváhagyta az állam azon kérelmét, hogy hosszabbítsák meg azokat az ideiglenes rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a kormány számára, hogy leállítsa a külföldi médiák adásait, ha kiderül, hogy sértik a nemzetbiztonságot.

Ezeket a rendelkezéseket a kormány adta ki az Al Dzsazíra Izraelből sugárzott riportjai alapján.

Hagai Brenner bíró határozatában azt írta, hogy a biztonsági tisztviselők szerint az Al Dzsazíra adásának tartalma hiteles veszélyt jelent a nemzetbiztonságra, hozzátéve, hogy olyan tartalmat mutattak be neki, amelyek arra utalnak, hogy a hálózat adásai több korábbi terrortámadást motiváltak, és október 7-én leadta a Hamász katonai szárnyának vezetője, Mohamed Deif felhívását az izraeli arabokhoz, hogy csatlakozzanak a Hamász Izrael elleni terrortámadásához.


Harris: A szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus vezetője, Becalel Szmotrich pénzügyminiszter pénteken kommentálta Kamala Harris alelnök tegnapi kijelentését, melyben a gázai háború gyors befejezésére és a túszok hazahozatalára szólított a Fehér Házban Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott találkozója után. Harris ,,felfedte a világnak, amit már hetek óta mondok, hogy a [túsz] megállapos valójában [a Hamász vezetőjének, Jechíje] Szinwarnak való megadást jelent, a háború olyan módon történő befejezése, amely lehetővé teszi a Hamász felépülését és a Hamász által fogva tartott túszok cserben hagyását jelenti, nem eshetünk bele ebbe a csapdába!”

A szélsőjobboldali Otzma Jehudit elnöke, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter hasonló üzenetet tett közzé Harris Netanjahuval való találkozása után X-en: ,,A háborúnak nem lesz vége, jelölt asszony.” Harris jelölése még nem történt meg.

A likudos Amicháj Sikli diaszpóraügyi miniszter szintén kommentálta az ügyet X-en: „Bölcs dolog lenne, ha bárki, aki a szabad világ vezetésére törekedszik, tudná, hogyan tegyen különbséget ok és okozat, jó és rossz között”.

A fent említett illetve miniszterek illetve a többi hasonló kritikával élő miniszter ugyanakkor nem kommentálta a republikánus elnök-jelölt Donald Trump tegnapi nyilatkozatát, hogy Izraelnek a lehető leghamarabb véget kell vetnie a gázai háborúnak, és haza kell hoznia a túszokat.

Sikli a Facebook-bejegyzésében nem tette közzé Harris teljes nyilatkozatát, csak a nyilatkozat második részét. Az alelnök azzal nyitotta beszédét, hogy a Hamász indította el a háborút, 1200 ártatlan embert mészárolt le, megjegyezve, hogy a Hamász sokkoló szexuális erőszakot követett el, és 250 túszt ejtett és hurcolt a Gázai övezetbe.

Harris teljes nyilatkozata:

Harris a kamerák előtt zt mondta, hogy nyomást gyakorolt az izraeli miniszterelnökre, hogy kössön megállapodást.

Két izraeli tisztviselő szerint Netanjahu Joe Biden elnökkel való találkozása sokkal konstruktívabb volt, mint Harris-sszel, de hangsúlyozták, hogy az alelnökkel folytatott találkozó nem volt feszült vagy nehéz.

,,Harris kijelentése a találkozó után sokkal kritikusabb volt, mint amit Netanjahunak mondott a találkozón” – állította egy izraeli tisztviselő.

Az izraeli tisztviselő szerint Netanjahut dühítette, hogy Harris a háború befejezéseként beszélt a megállapodásról, miközben Izrael fenntartja álláspontját, miszerint az egyezség végrehajtása után képes lesz folytatni a harcot.

Az izraeli tisztviselő azt is elmondta, hogy Netanjahu elégedetlen azzal a ténnyel, hogy Harris nyilvánosan kritizálta Izraelt a gázai humanitárius válság és civilek meggyilkolása miatt, különösen a túszalkuról szóló tárgyalások közepette.

Megjegyzésében Harris nem mondott olyat, hogy Izraelnek feltétel nélkül be kellene fejeznie a háborút.

,,Amikor ilyen eltérés van, az messzebbre tolja a megállapodást, és közelebb hozza a regionális eszkalációt. Reméljük, hogy Harris Izraellel szembeni nyilvános kritikája nem fogja azt a benyomást kelteni a Hamászban, hogy nézetkülönbség van az Egyesült Államok és Izrael között, és ennek eredményeként megnehezíti a megállapodásrá jutást”.

Az alelnök egyik tanácsadója azt mondta, nem tudja, miről beszélnek az izraeli tisztviselők, és hangsúlyozta, hogy Harris és Netanjahu privát találkozója ,,komoly és kollegiális volt”.

Harris tanácsadója szerint ,,Biden elnök és Harris alelnök privátban ugyanazt az üzenetet közvetítették Netanjahunak találkozóik során, ami ez volt: ‘Itt az ideje, hogy megkössék a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodást. Ezt mondta az alelnök nyilvánosan is.’”

Továbbá, Harris megjegyzései összhangban vannak a konfliktussal kapcsolatos korábbi megjegyzéseivel, és ,,egyrészt sziklaszilárd támogatást tartalmaztak Izrael mellett, másrészt a polgári áldozatok és a gázai humanitárius válság miatti aggodalmat – ahogy mindig is teszi”.

Netanjahu péntek reggel Mar a-Lagóban találkozik Harris politikai riválisával, Trump volt elnökkel – ez az első találkozásuk a 2020-as választások elvesztése óta.

A miniszterelnök Harris elleni kritikáját Trump felhasználhatja, hogy támadja az alelnököt a választási kampánya részeként.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Frontok, Al Dzsazíra és folytatódik Harris támadása first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version