SzántóGráf

Szde Teiman nem nyugszik, drón Libanonból és a Hamász

Avi/ujkelet.live

A háború 297. napja, hazai front: A katonai rendőrség nyomozói hétfőn megjelentek a Szde Teiman katonai bázison lévő fogolytáborban, izraeli katonák ellen indított nyomozásuk részeként egy ott fogva tartott terrorista elleni súlyos bántalmazás gyanújával. A gyanúsított katonák egy része elbarikádozta magát a bázison. Mielőtt a rendőrség tárgyalócsoportja akcióba lendült volna, a harcosokat meggyőzték, és kihallgatásra őrizetbe vették.

A terroristát, akit Gázában tartóztattak le és a fogolytáborba szállítottak, körülbelül egy hónapja utalták be orvosi ellátásra, súlyos erőszakra utaló jelekkel, beleértve a végbélnyílást is. A katonákat nemi erőszakkal és rosszindulatú támadással gyanúsítják. Közülük hármat nemi erőszak és súlyos testi sértés körülményei között elkövetett szodómia bűntettével vádolnak.

A katonai rendőrség bázisra érkezésekor összecsapások törtek ki a börtönben állomásozó katonák és a nyomozók között. A helyszínen tartózkodó katonák egy része menekülni próbált, mások pedig a helyszínen elbarikádozással fenyegetőztek. Végül néhány katonát kihallgatásra őrizetbe vettek. A délután folyamán tüntetők érkeztek a bázisra, hogy tiltakozzanak a katonák kihallgatása ellen, köztük a szélsőjobboldali Otzma Jehudit és a kormányzó Likud képviselői, és több tucat tüntető betört a bázisra. Bővebben a történtekről itt.

Ezt követően a demonstrálók, köztük katonai egyenruhás álarcosok, továbbmentek a Beit Lid bázisra, ahol az őrizetbe vett katonákat kihallgatásra vitték, és ott is megkísérelték a betörést a bázisra.

Álarcos, egyenruhás fehyveresek egy teherautón, Tali Gotliev likudos képviselőnő mellett

Megtámadták a helyszínre érkező sajtó munkatársait. A határrendészet mintegy 50 harcosa érkezett a helyszínre, hogy megerősítsék az ott bevetett rendőri erőket.

Ori isaac, a 12-es csatorna riportere a következőt nyilatkozta, a tüntetők támadásáról: ,,Öt hónapig harcoltam Gázában, kockáztattam az életemet, és Hamásznak neveznek engem? Nukbának? Lökdösődnek. Köpdösnek. Leöntenek vízzel, feldöntik a kamerát. A rendőrségnek itt kellene lennie, hogy véget vessen az incidensnek, egyszerűen nem érdekli őket, nincs itt senki”.

A Ynet tudósítóját, Ilana Curielt szintén megtámadták: ,,Áruló, menj Gázába” – mondták neki többek között.


Északi front: Hétfőn az izraeli haditengerészet egyik Sza’ar 6 rakétahajója elfogott egy Libanonból indított drónt Izrael felségvizein.

A libanoni sajtó késő délután izraeli dróncsapásról számolt be egy járműre a dél-libanoni Kounine-ban.

Egy órával később újabb izraeli dróncsapásról számoltak be egy járműre a déli Kfar Roumane-ban. Legalább négy személy megsérült.

Az Izraeli Védelmi Erők este megerősítette, hogy dróncsapással megölte a Hezbollah két terroristáját délelőtt a dél-libanoni Majsz al-Dzsabalban.

Izraeli vadászgépek továbbá a Hezbollah terror-infrastruktúráját támadták Kfarhamamban, ahonnan rakétát lőttek ki a Dov-hegy régióra.

A Hezbollah délben húsz rakétát lőtt ki a Gome kereszteződés területére, Kirjat Smonától délre. A lövedékek nyílt területeken landoltak, tüzeket okoztak, de sérülés nem történt. Röviddel a támadás után vadászgépek csapást mértek a helyszínre a dél-libanoni Hulában, ahonnan a rakétázást végrehajtották.

Mindeközben a Hezbollah terrorszervezet megkezdte precíziós irányítású rakétái áthelyezését, hogy szükség esetén használni tudja, felkészülve az izraeli megtorlásra a szombati rakétatámadásért, mely tizenkét gyermek halálát okozta az északi drúz faluban, Madzsdal Samszban.

Az Associated Press által idézett libanoni forrás szerint a Hezbollah álláspontja nem változott, és az Irán által támogatott csoport nem akar teljes háborút Izraellel, de ha kitör a háború, korlátok nélkül fog harcolni.


Látogatás: Binjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn ellátogatott a Madzsdal Samsz-i katasztrófa helyszínére a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetőjével, Ronen Barral. Netanjahu látogatása volt, akinek nem tetszett: ,,gyilkos” és a ,,nem akarnak itt téged” skandálta a látogatás helyszínén összegyűlt tömeg.

,,Azért jöttünk ide, hogy kifejezzük mély együttérzésünket és mély megdöbbenésünket az itt történt szörnyűség miatt” – mondta Netanjahu. ,,Ez egy szörnyű katasztrófa. Mint Izrael minden polgára, és ezt el kell mondanom nektek, mint sokakat az egész világon, minket is szívünk mélyéig megdöbbentett ez a szörnyű mészárlás.”

„A Hezbollah iráni támogatással egy iráni rakétát indított ide, amely tizenkét tiszta lélek életét követelte. Tizenkét fiú és lány, akik itt fociztak, és sajnos nem érték el az óvóhelyet. Szívettépő ez a súlyos tragédia. Magunkhoz öleljük a családokat, akik leírhatatlan szenvedéseken mennek keresztül.”

„Ezek a gyerekek a mi gyermekeink, mindannyiunk gyermekei. Izrael nem fogja és nem is engedheti, hogy ez egyszerűen elmúljon. Jön a válaszunk, és kemény lesz.”

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a zsidók és a drúzok testvérek, és arra buzdította a drúz közösséget, hogy ne veszítse el a reményt, megígérve, hogy Izrael mellettük fog állni „ma, holnap és mindörökké”.

Netanjahu egy koszorút is elhelyezett a helyszínen.


Hamász: A Hamász terrorszervezet azzal vádolta Netanjahu miniszterelnököt hétfőn, hogy a legutóbbi, közvetítőkön keresztül lezajlott tárgyalások után új feltételekkel és követelésekkel akadályozza a tűzszüneti megállapodást.

,,A közvetítők által elmondottakból világosan látszik, hogy Netanjahu visszatért a halogató, kibúvó stratégiájához, és új feltételek és követelések felállításával elkerüli a megegyezést” – áll a Hamász közleményében.

A terrorszervezet azzal vádolta Netanjahut, hogy kihátrált a közvetítők által korábban előterjesztett javaslatból, amely már eleve egy „izraeli dokumentumon” alapult.

David Barnea, a Moszad kémszolgálat vezetője a hétvégén Rómába utazott, hogy folytassa a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti tárgyalásokat William Burns CIA igazgatójával, Mohammed bin Abdulrahman Al-Thani katari miniszterelnökkel és Abbász Kamel egyiptomi hírszerzési főnökkel. A megbeszélésen a felek megvitatták az izraeli tisztázó dokumentumot. Barnea vasárnap este tért vissza Izraelbe. ,,Az elkövetkező napokban folytatódnak a tárgyalások a főbb kérdésekről” – áll Moszad közleményében.

A libanoni Al-Akhbar szerint a frissített izraeli javaslat négy új feltételt tartalmaz:

Az Al-Akhbar reggel megjegyezte, hogy az egyiptomiak és a katariak úgy becsülik, nagyon valószínűtlen, hogy a Hamász elfogadja a javaslatot.

The post Szde Teiman nem nyugszik, drón Libanonból és a Hamász first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version