SzántóGráf

Hogyan állunk Magyar Péterrel – ki mint látja a studióból való kivonulását

A Publicus Research 2024. június 28. és július 4. között, omnibusz kutatást készített arról, mit gondol a magyar társadalom arról, helyesen járt-e el Rónai Egon, az ATV műsorvezetője és Magyar Péter politikus az ominózus, június 10-i Egyenes beszéd adás idején. Emlékezetes: a beszélgetés másfél perc után félbeszakadt, mivel a Tisza Párt akkori alelnöke (azóta elnöke) nagyjából másfél perccel a beszélgetés kezdete után távozott az élő adásból.

A Media1.hu birtokába került egy közvélemény-kutatásnak az eredménye, amelyet a Publicus Intézet készített arról, tudnak-e az emberek Magyar Péter, a Tisza Párt politikusának ATV-s kivonulásáról és mit gondolnak a történtekről. (A Publicus Intézet 2006 óta végez döntés-előkészítő kutatásokat és elemzéseket vállalatoknak, közszolgáltatóknak, önkormányzatoknak és kormányzati szerveknek.)

A magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív, 1.000 fős mintán készült felmérés alapján az emberek túlnyomó többsége hallott arról, hogy Magyar Péter idő előtt távozott az ATV Egyenes beszéd című műsorából, amikor a műsorvezető korábbi állításaival szembesítette.

válaszadók 79 százaléka felelt úgy, hogy hallott az ügyről, 16 százalék mondta azt, hogy még nem, míg a válaszadók 5 százaléka nem válaszolt a kérdésre.

A nagy többség nem tartotta helyesnek Magyar Péter lépését

Azok körében, akik hallottak az ügyről, arra hogy Magyar Péter helyesen járt-e el, hogy kiment a stúdióból, mindössze a válaszadók 26 százaléka felelt igennel, és nagyon nagy többségben volt azok, akik szerint ez inkább nem volt jó lépés: a válaszadók 63 százaléka mondta azt, hogy Magyar Péter nem járt el megfelelően.

Arra, hogy Rónai Egon, a műsorvezető helyesen járt-e el, a válaszadók 55 százaléka felelt úgy a Publicus Research munkatársainak, hogy az ATV-s műsorvezető helyesen járt el, míg 34 százaléka mondta azt, hogy nem.

A Publicus Intézet Magyar Péter ATV-s konfliktusával kapcsolatos omnibusz kutatásának eredménye

Iskolázottság, pártpreferencia, lakóhely és más tényezők hatása az informáltságra

Fidesz-KDNP szavazók 74 százaléka, az ellenzékiek 89 százaléka felelt úgy, hogy értesült az ügyről, míg a Tisza Párt szavazóinak 88 százaléka hallott a történtekről. A párt nélküliek 73 százaléka tudott a viharos távozásról.

Iskolázottság tekintetében a legjobban a diplomások voltak a legtájékozottabbak: esetükben 90 százalék tudott Magyar Péter ATV-s „kiviharzásáról”, de még a legkevésbé iskolázottak, a legfeljebb 8 általánossal rendelkezők 75 százaléka is hallott az ügyről.

A hír még a kisebb településekre, a községekbe is eljutott: az ott élők 78 százaléka értesült az adásban történtekről. A budapesti válaszadók 80, a városokban élők 81, a megyeszékhelyeken élők 75 százaléka felelt úgy, hogy hallott az ügyről.

nyugdíjasok 86 százaléka, az aktívak 77 százaléka értesült az esetről, míg az egyéb inaktívak (ilyenek például a munkanélküliek) 69 százaléka tudott az Egyenes beszédből történt kivonulásról.

Magyar és Rónai megítélését nagyban befolyásolták a pártpreferenciák

Amint az alábbi ábrán is látszik, a válaszadók pártpreferenciája nagyban meghatározta, ki hogy látja a történteket. A Fidesz-KDNP szavazói 83 százalékban tartották úgy, hogy nem megfelelően járt el Magyar Péter, és az ellenzéki szavazók 79 százaléka tartotta helytelen lépésnek a kivonulást.

Tisza Párt szavazói körében 38 százaléknyian vélekedtek így, miközben a tiszások 55 százaléka helyeselte a politikus rapid távozását. A párt nélküli szavazók egyébként 56 százalékban tartották nem megfelelőnek Magyar Péter lépését.

Magyar Péter, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában 2024.05.31-én

Ami Rónai Egon viselkedésének megilletését illeti: míg a Tisza Párt szavazóinak 66 százaléka azt mondta, hogy a műsorvezető nem viselkedett helyesen, addig a Fidesz-KDNP szavazói közül csak 8 százaléknyian mondták azt, hogy a műsorvezető hibázott.

Rónai Egon, az ATV műsorvezetője

Az ellenzéki szavazók 34 százaléka mondta azt, hogy Rónai nem helyesen járt el és 59 százalék mondta azt, hogy Rónai megfelelően járt el. A pártnélküliek 52 százalék tartotta megfelelőnek a történteket és 32 százaléka mondta azt, hogy az újságíró nem megfelelően járt el.

Az életkor hatása a politikus és a műsorvezető megítélésére

Életkor szerinti bontásban az derült ki, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább megértőbb Magyar Péterrel, de így is a 18-29 év közötti válaszadók 57 százaléka, azaz többsége azt mondta, hogy Magyar Péter nem járt el helyesen. Ugyanilyen arányban (57%) feleltek így a 30 és 44 év közöttiek is. Eközben a 45 és 59 év közöttiek között már 60 százalékban mondták azt, hogy Magyar helytelenül járt el. Ennél is többen, 74 százalékos arányban mondták azt a 60 év felettiek, hogy Magyar Péter nem megfelelően járt el.

Összességében tehát az látszik a Publicus Intézet adatai alapján, hogy Magyar Péter ATV-s kivonulásával elsősorban a Tisza Párt szavazói értettek egyet, de még körükben is viszonylag nagy arányban (38%) vannak olyanok, akik nem tartották azt jó lépésnek. Rónai Egon fellépését főleg a tiszások tartották helytelennek, míg más táborokból azt tartották nagyobb arányban helyesnek, hogy az újságíró szembesítette a politikust élő adásban a valósággal.

A konfliktus röviden

Mint arról a Media1-en beszámoltunk, Magyar Péter azután távozott az Egyenes beszéd június 10-i élő adásából, hogy Rónai Egon műsorvezető a beszélgetés kezdetén egy piros dossziét nyújtott át számára, ami a csatorna Magyar Péter 18 alkalommal történt meghívásairól és a politikus addigi ATV-s szerepléseiről tartalmazott részletes kimutatást. Ezeket a televízió honlapján is részletesen közzétette.

A csatorna azután döntött úgy, hogy szembesíti Magyar Pétert a meghívásokkal, hogy a politikus többször nyilvánosan propagandatelevíziónak nevezte az ATV-t, azt olyan médiumokkal emlegette együtt mint a TV2, ahol egyetlen alkalommal sem szerepelhetett élő stúdióműsorban. Pedig Magyar a közéletben való felbukkanása után élőben szerepelt az Egyenes beszédben, az ATV Heti Napló című műsorában 40 percen át volt vendég, szerepelt a Start című műsorban is, és az ATV Híradójában is folyamatosan beszámoltak a politikussal kapcsolatos hírekről.

Magyarnak és Rónainak is kijutott a bírálatokból a történtek után

Miután Magyar Péter távozott a stúdióból, pár órával később egy Facebook-bejegyzésben a televízió egyes munkatársainak vallási, felekezeti hovatartozásáról közölt szenzitív személyes adatokat. (Kijelentette továbbá, hogy az ATV rosszabb a HírTV-nél.) Az adatok publikálása miatt a gyakori feljelentéseiről ismertté vált Tényi István a BRFK-n feljelentést tett ismeretlen személy ellen személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt, és bejelentette az esetet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) is. Az adatok közzétételét jogilag is aggályosnak nevezte Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke (aki kicsit később tompította ezzel kapcsolatos első megnyilvánulását), valamint a MÚOSZ-szal konkuráló újságírói szervezet, a Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) felháborodott hangú közleményt is kiadott. Az adatok publikálása miatt Deutsch Tamás fideszes politikus arról beszélt, nem lehet helye a közéletben olyasvalakinek, aki így torolja meg újságírókon a neki nem tetsző kérdéseket – szerinte újságírók vallásáról listát közzétenni náci tempóra vall.

De nem csak Magyar Péter, Rónai Egon is bőségesen kapott bírálatokat. Puzsér Róbert, az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM műsorvezetője például a Spirit egyik műsorában bírálta Rónait és az Egyenes beszédet a szembesítés mikéntje miatt. Vicsek Ferenc egykori ATV-s műsorvezető (aki egyébként a MÚOSZ-nál alelnöki poszttal rendelkezik) ugyancsak bírálta Rónai Egont, mivel szerinte nem volt korrekt újságírói magatartás a dossziés szembesítés. Havas Henrik (szintén egykori ATV-s, jelenleg a Gattyán György-közeli Megoldás Mozgalom nevű párthoz közeli média, a Frisshirek.hu elnöke) szintén bírálta Rónait. A MÚOSZ elnöke, Kocsi Ilona azonban a Media1 érdeklődésére azt mondta, Vicsek a magánvéleményét tette közzé, amikor a politikust a valósággal szembesítő újságírót bírálta.

Rendeződhet Magyar Péter és az ATV viszonya?

Az ATV és a Magyar Péter közötti konfliktus érdekessége, hogy Magyar Péter néhány napja mintha elkezdett volna megbékélni az ATV-vel, legalábbis váratlanul elkezdett interjúkat adni a csatorna Híradójának – erről itt írtunk.

Frissítés 14:20

Cikkünk megjelenésére Magyar Péter a Facebook-oldalunkon kommentben reagált.

A Tisza Párt elnöke azt írja:

„Ez az a cég, amelyik 24%-ra mérte 7-8%-os DK-át” 

Frissítés 16:26

A Publicus szerint nem igaz, amit Magyar Péter állít róluk

Reagált Magyar Péter állítására a Publicus. Közölték lapunkkal, a politikus állításával szemben a valóság épp az, hogy az egyik legpontosabbak voltak az EP választáson és a főpolgármesteri választáson is. Két ezt alátámasztó linket is küldtek.

„EP választáson ez történt (egyik legpontosabbak mi voltunk) :

https://publicus.hu/blog/publicus-ep-kutatasa-az-egyik-legpontosabb-2024-ben

Ugyanaznapon a főpolgármester választáson pedig ez (ott konkrétan a legpontosabbak mi voltunk)

https://publicus.hu/blog/publicus-fovarosi-kutatasa-a-legpontosabb-2024-ben-is/

Exit mobile version