SzántóGráf

Támadás Szíriában, a Hezbollah irányt válthat és új hadművelet Khan Juneszben

Avi/ujkelet.live

A háború 308. napja, Szíria: A szíriai média tegnap este közölte, hogy négy sérültje van egy izraeli támadásnak, mely katonai bázisokat célzott az ország középső részén.

Az Izraeli Védelmi Erők irányelvéhez hűen nem kommentálta a hírt.

A szíriai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint 20 óra 55 perc körül az izraeli légierő Észak-Libanon felől támadást hajtott végre több katonai támaszpont ellen, sérüléseket és anyagi károkat okozva.

A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint a robbanások forrása feltehetően a Suairat katonai repülőtér közelében lévő lőszerraktárak elleni izraeli támadás volt.

A libanoni Al-Dzsadid csatorna arról számolt be, hogy egy szíriai légvédelmi rakétát találtak Libanon északi részén.


Érdekesség: Tegnap a szaúdi Al-Hadth csatorna arról számolt be, hogy a szíriai hadsereg vezérkari főnöke, Abdel Karim Muhammad Ibrahim nemrég titokban Teheránban járt. Azt is közölték, hogy Ibrahim Bassár el-Aszad elnök tudta nélkül tesz olyan lépéseket, amelyek megerősítik Irán katonai jelenlétét az országában.

A jelentés szerint a szíriai vezérkari főnök július közepén jóváhagyta drónok indítását szíriai területről Izrael felé. A vezérkari főnök Aszad tudta nélkül hagyott jóvá hadműveleteket Izrael ellen Szíria területéről. A csatornának nyilatkozó források azt mondták, hogy a szíriai vezérkari főnök döntései miatt Izrael a közelmúltban a szíriai hadsereg helyszíneit támadta, nem pedig irániakat.


Hezbollah: Miután a Hezbollah terrorszervezethez köthető Al Akhbar belengette, hogy a Hezbollah izraeli katonai célpontokat fog támadni, beleértve az ország középső részén, Tel Avivban is, a Hezbollah forrásai tegnap reggel a Dzsumarije libanoni lapnak azt mondták, hogy a vezérkari főnök Fuad Sukr likvidálására adott válasz időpontját a „kövér célpont” megjelenésének pillanatában határozzák meg, és amint ez megtörténik, nem fog késni a csapásra vonatkozó döntés. Szerintük a küldöttek egy része azt kéri, hogy a válasz legyen szimbolikus, a terrorszervezet viszont azt mondja, hogy ,,a válasz arányos lesz Izrael bűneinek nagyságrendjével”.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató arab ügyekkel foglalkozó tudósítója szerint elképzelhető, hogy szemet szemért fogat fogért alapon megkísérelnek célba venni egy magas rangú izraeli tisztviselőt. A terrorszervezet ezzel egyidejűleg pszichológiai hadviselést folytat a támadás várakoztatásával, amit a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah legutóbbi beszédében a büntetés részének nevezett.

Tegnap a jemeni hútik vezetője beszédében ismét megfenyegette Izraelt és bosszút ígért a kikötőben végrehajtott izraeli megtorló támadásért. Hangsúlyozta továbbá, hogy ellenállási tengely részéről a likvidálásokra adandó válasz késleltetése taktikai jellegű.


Északi front: Reggel rakétákat lőttek ki Libanonból Manara és Kirjat Smona irányába. A lövedékek nyílt területeken landoltak, sérülés nem történt.

Izraeli vadászgépek az éjszaka a Hezbollah parancsnoki posztját támadták Hanauajban és terror-infrastruktúrát Ajta as-Sabban.

Továbbá a vadászgépek csapást mértek egy rakétavetőre Ajta as-Sab térségében, melyet tegnap rakétatámadások végrehajtására használtak a Felső-Galileában lévő Biranit katonai bázis ellen. Sérülés nem történt.

A reggeli helyzetértékelés után az izraeli-libanoni határ mentén és annak közelében lévő közösségek lakóit arra utasították, hogy további intézkedésig maradjanak a védett területek közelében.


Déli front: Reggel rakétát lőttek ki a Gázai övezetből, aktiválva a szirénákat Askelon térségében és Zikimben. A légvédelem elfogta a rakétát. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Egy tiszt a Nahal-dandárból tegnap súlyosan megsérült a harcokban a Gázai övezet déli részén. A harcost kórházba szállították, családját értesítették.


Khan Junesz: A 98. hadosztály parancsnoksága alatt álló izraelie erők offenzív műveletet indítottak a Gázai övezet déli részén fekvő Khan Junesz térségben, miután hírszerzési értesülések érkeztek terroristák és terror-infrastruktúra jelenlétére a térségben, jelentette az Izraeli Védelmi Erők reggel. A művelet részét képezi a hadsereg intézkedéseinek, hogy károsítsa a gázai terrorszervezetek rehabilitációs kísérleteikre tett erőfeszítéseit.

A támadás részeként a 7. dandár harcosai és az ejtőernyősök a föld felett és alatt harcolnak a terület terroristáktól való megtisztításáért, és ezzel párhuzamosan felkutatják és megsemmisítik a fegyvereket és a terror-infrastruktúrát.

A haderő területre való bevonulásáva összehangoltan és párhuzamosan a légierő vadászrepülőgépei, helikopterei és drónjai megtámadták a Hamász több mint harminc terrorista célpontját Khan Juneszben, köztük fegyverraktárakat és terroristák gyülekező létesítményeit.

A támadások során a terrorszervezet számos terroristáját megölték, köztük taktikai szintűeket, akik orvlövészetben és aknevetők indításában vettek részt az izraeli erők és Izrael területe ellen.


Még mindig harcok: Az elmúlt nap során a légierő vadászgépei, helikopterei és drónjai mintegy hatvan terrorcélpontot támadtak a Gázai övezetben, köztük katonai épületeket, melyekben terroristák tevékenykedtek, fegyvereket és egyéb terrorista infrastruktúrákat.

A Nahal és Givati dandárok harci csapatai a 162. hadosztály parancsnoksága alatt az elmúlt nap során fegyvereket és terror-infrastruktúrákat semmisítettek meg, és több tucat fegyveres terroristát öltek meg a térségben dróncsapásokkal, tüzérségi lövedékekkel és mesterlövészek tüzével, valamint közelharcokban.

Az egyik támadásnál a csapatok azonosítottak számos RPG-vel felfegyverzett terroristát, akik az erők megtámadására indultak, a csapatok dróncsapást irányítottak rájuk.

A 252. hadosztály parancsnoksága alatt a 10. és a 16. dandár a 454. dandárral folytatják bevetésüket a Gázai övezet középső részén, a Netzarim folyosón. Az elmúlt napban a harcosok megöltek számos terroristát, és terror-infrastruktúrákat semmisítettek meg a térségben. Számos különböző incidens során a harcosok terroristákat azonosítottak arra készülni, hogy megtámadják őket. Harckocsitűzzel likvidálták őket.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Támadás Szíriában, a Hezbollah irányt válthat és új hadművelet Khan Juneszben first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version