SzántóGráf

Amerikai áthidaló javaslat – nyomás alatt a Hamász

ujkeletlive

A hétvégi dohai túszalku csúcstalálkozót követően az Amerikai Egyesült Államok részéről javasolt úgynevezett „áthidaló javaslat” révén a találkozón ugyan részt nem vevő Hamász terrorszervezetre fokozódó nyomás irányul a gázai túszmegállapodás elfogadását illetően. Eközben, Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Izraelbe érkezik, megelőzve a szerdára tervezett kairói tárgyalási fordulót, amelyen Washington reményei szerint véglegesítésre kerülhet a túsz- és tűzszüneti megállapodás.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala tegnap este „óvatos optimizmusának” adott hangot a megállapodásról folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban, mondván „a túsztárgyaló csoport ma tájékoztatta a miniszterelnököt a Dohában lezajlott tárgyalások állásáról, óvatos optimizmusát fejezve ki a miniszterelnöknek azzal kapcsolatban, hogy a frissített amerikai javaslatnak megfelelően, amely Izrael számára elfogadható elemeket is tartalmaz, előrelépés érhető el az egyezséggel kapcsolatban.”

A közlemény, ugyanakkor reményét fejezi ki az iránt, hogy az Egyesült Államok és a közvetítők által a Hamászra gyakorolt nyomás hatására a terrorszervezet felhagy az amerikai javaslattal szembeni ellenállással, és ilymódon áttörés érhető el.

A Hamász, bár nem vett részt a kairói találkozón figyelemmel kísérte a fejleményeket és tájékoztatást is kapott a részletekről, előzetesen azt már eleve kijelentette, hogy a miniszterelnök által korábban kiegészített követelésekbe nem fog beleegyezni.

A héber médiában megjelent riportok szerint az amerikai áthidaló javaslat, állítólag nem tartalmazta Netanjahu korábbi két kiegészítését – a gázai övezet és Egyiptom határán való folyamatos izraeli jelenlét, illetve egy olyan mechanizmus bevezetését az enklávé középső részén, amely megakadályozza a Hamász fegyveres erőinek visszatérését az övezet északi részére, ugyanakkor a Walla hírportál arról számolt be, miszerint a közvetítők egy olyan záradékot javasoltak, amely feljogosítja Izraelt a harcok újraindítására, amennyiben a Hamász megszegi a megállapodás fegyverkezés tiltására vonatkozó kiegészítését.

Izraeli biztonsági források, ahogyan Joáv Gallant védelmi miniszter is úgy véli, hogy a megállapodás első szakaszának hat hete alatt a gázai határ mentén húzódó Philadelphi-folyosóról való kivonulás nem tenne lehetővé jelentős változást a Hamász újrafegyverkezésére vonatkozóan, illetve a határmenti bizonyos nem részletezett eljárások kompenzálhatnák az izraeli kivonulást az említett területről. A 13-as csatorna egyiptomi forrásokra hivatkozva szintén arról számolt be, hogy Izrael és Egyiptom a Philadelphi-folyosó, és a rafahi határátkelő tekintetében megpróbál megállapodásra jutni.

Joe Biden elnök és más amerikai tisztviselők visszafogott optimizmusuknak adtak hangot a tárgyalások előrehaladásával kapcsolatban, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy továbbra is vannak akadályok. A Hamász tisztségviselői amellett, hozd előre jelezték, miszerint ellenzik Netanjahu kiegészítéseit, emellett egy pénteki jelentés szerint ragaszkodnának a tartós tűzszünethez, a teljes izraeli kivonuláshoz a gázai övezetből, és a kitelepített gázaiak lakóhelyükre való visszatéréséhez.

A tárgyalásokat ismerő izraeli forrásra hivatkozva, a Walla arról számolt be, hogy a Hamász valószínűleg elutasítja a legutóbbi javaslatot, mivel azt nagyjából az izraeli álláspontok tükrének tekinti.

Ugyanakkor, Netanjahu is ragaszkik ahhoz, hogy bármilyen megállapodásnak meg kell felelnie Izrael mindkét kulcsfontosságú háborús céljának – az összes túsz visszatérésének és a Hamász megsemmisítésének. Emellett, a miniszterelnök tagadja, hogy a május 27-i izraeli javaslat [amelyen a folyamatban lévő tárgyalások alapulnak] állandó tűzszünetet ír elő, noha az erről korábban közzétett szöveg tartalmazza azt.

Az áthidaló javaslattal kapcsolatban a héber médiában szombat este több részlet is napvilágra került, többek között a túszok szabadon engedésének folyamatát illetően, ugyanakkor hangsúlyozva azt is, miszerint a frissített vázlat elemeiről Izrael és a közvetítők megállapodtak ugyan, a Hamász viszont nem.

Tüntetések

Tegnap este több tízezren vonultak országszerte az utcákra a túszok kiszabadítását és új választásokat követelve.

A központi tüntetések tel-avivi helyszínein, a Túszok terén és védelmi minisztérium főhadiszállása melletti Káplán sugárúton a Hamász által elhurcolt foglyok hozzátartozóit támogató tömegek gyűltek össze arra kérve a miniszterelnököt, hogy még időben járuljon hozzá kiszabadításukhoz.

A Túszok terén felszólaló Iláj David, akinek 23 éves testvérét, Eviatart tartják fogva a terroristák, Netanjahuhoz és a tárgyalócsoporthoz szólva, kijelentette: „eljött az idő, hogy minden túsz azonnal hazatérjen,” hangsúlyozva továbbá, miszerint a miniszterelnököt és a tárgyalókat az egész ország támogatja – „ne féljetek meghozni a legmorálisabb és legzsidóbb döntést, hozzátok haza túszainkat,” – tette hozzá.

Eli Albag, akinek 19 éves lányát, Lirit a Nahal Oz katonai bázisról rabolták el, úgy véli megérett a pillanat a megegyezésre, hangsúlyozva azt is, miszerint a túszok kiszabadításán felül a tét a regionális háború kirobbanása, amelynek kimenetelét nem lehet megjósolni, mondván – „a Hamász is akarja az alkut, és a Hezbollah is. Ha nem lesz megállapodás – szörnyű háború lesz.”

A tüntetést szervező Túszok Fóruma megjegyezte, hogy a gyűlést a Polgárvédelmi Parancsnokság irányelvei szerint tartották, amelyek jelenleg változatlanok, bár a hadsereg csúcskészültségben van az Irán, és a libanoni Hezbollah esetleges támadásai miatt.

A tel-avivi rendezvények mellett több ezren tüntettek Jeruzsálemben, Haifán, illetve országszerte több tucat helyszínen.

The post Amerikai áthidaló javaslat – nyomás alatt a Hamász first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version