SzántóGráf

Tragédia Gázában, tartalékosok behívása és Abbász kérése

Avi/ujkelet.live

A háború 318. napja, déli front: Egy izraeli tiszt meghalt, többen pedig megsebesültek egy ma reggeli elhibázott izraeli légicsapásban a Gázai övezet déli részén, jelentette a hadsereg este.

A megölt katona, a 21 éves Sachar Ben Nun hadnagy Petah Tikváról, aki az Ejtőernyős-dandár felderítő egységében szolgált.

A hadnagyon kívül további három katona súlyosan megsebesült, három másik pedig könnyebben.

A hadsereg kezdeti vizsgálata szerint reggel 6 óra 30 perc körül az izraeli légierő F-15-ös vadászgépei két célpontot támadtak a dél-gázai Khan Junesz térségében. Az egyik GPS-vezérelt bomba célt talált, a második viszont műszaki hiba miatt elvétette a célt, és egy többemeletes épületet talált el, ahol az ejtőernyősök állomásoztak.

Az épület 290 méterre volt a tervezett célponttól, és az épület felső emeleteinek egyik lakását találta el. A szomszédos lakásban tartózkodó katonák megsérültek, miután rájuk omlott a fal.

A légierő szerint az incidens rendhagyó jelenség, és ilyen meghibásodást még nem tapasztaltak. Több tízezer lőszert lőttek ki vadászrepülőgépekből a gázai háború közepette, és ehhez hasonló meghibásodások nem fordultak elő.


Harcok: A 7. dandár kiszélesítette műveleteit a dél-gázai Khan Juneszben és Deir al-Balach külvárosában.

A csapatok terroristákat likvidálnak és hadi létesítményeket semmisítenek meg föld felett és alatt. A 603. harcmérnöki zászlóalj lokalizált egy létesítményt, melyben több tucat rakéta, rakétavetők és számos páncéltörő rakéta volt.

Egy másfél kilométer hosszú alagutat is leromboltak a közelmúltban a harcmérnökök Khan Juneszben. Az alagútban a katonák megtalálták a Hamász terroristáinak fegyvereit és egyéb felszereléseit, amelyek lehetővé tették volna, hogy hosszú ideig a föld alatt maradjanak.

A hadsereg szerint a Hamász terroristái elmenekültek az alagútból, amikor a 7. páncélosdandár csapatai a területhez értek. A 603. zászlóalj és a Jahalom elit egység később lerombolta az alagutat.


Északi front: Az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy ,,az északi frontra való készenlét napját” tartotta a Vezérkari Fórummal, áll a katonaság szűkszavú közleményében.

Izrael védekezésben és támadásban is csúcskészültségben van Irán és libanoni meghatalmazottja, a Hezbollah várható támadása miatt.

A libanoni média este egy járműre mért izraeli dróncsapásról számolt be a dél-libanoni Deir Qanun és Rasz el-Ain közölte, Türosz körzetben.


Behívás: Joáv Gallant védelmi miniszter arra utasította a hadsereget, hogy hívja vissza szolgálatba azokat a tartalékosokat, akik korábban a létszámleépítés miatt felmentést kaptak.

A hadsereg a védelmi minisztériummal közös közleményében azt írja, hogy a lépés egy új értékelés és ,,a sorkatonai és tartalékos erők tevékenységi körének, valamint a hadsereg tartalékos szolgálatot teljesítők állományának növelésére tervezett folyamat részét képezi”.

A hadsereg megkezdte a kritikus szerepekben szolgáló izraeliek behívását, és azokat, akik alkalmasak arra, hogy visszatérjenek tartalékosként, „a műveleti igényeknek megfelelően”.

15 000 polgárt, akik harci szolgálatban voltak, és felmentettek a tartalékos szolgálat alól, és 35 év alattiak – három, egyenként 5000 fős részletben hívják vissza a szolgálatba.


Látogató: Antony Blinken amerikai külügyminiszter este találkozott Gallant védelmi miniszterrel az izraeli hadsereg tel-avivi főhadiszállásán.

,,Ahogyan Izrael katonai nyomást gyakorol a Hamászra, az Egyesült Államoknak politikai nyomást kell alkalmaznia, amíg el nem jut egy olyan körvonalhoz, amely lehetővé teszi a túszok hazahozatalát” – mondta Gallant Blinkennek.

Blinken, aki tegnap este érkezett Izraelbe, korábban a nap folyamán találkozott Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel és Jichák Herzog elnökkel.

Néhány tucat tüntető gyűlt össze a tel-avivi szálloda előtt, ahol Blinken megszállt, azt követelve, hogy kényszerítse Netanjahu miniszterelnököt, hogy beleegyezzen a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodásba.


Philadelphi: Izrael középszintű tárgyalócsapata hétfőn hazatért Kairóból.

A vezető tárgyaló feleket, élén David Barnea Moszad-főnökkel és a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetőjével, Ronen Barral, a héten Kairóba várják egy csúcstalálkozóra a gázai tűzszüneti megállapodás megkötése érdekében.

Az izraeli, egyiptomi és amerikai tisztviselők vasárnapi kairói középszintű megbeszélésein Izrael belement abba, hogy fokozatosan csökkenti a Philadelphi-folyosón állomásozó katonák számát, cserébe Kairó beleegyezett abba, hogy nem határoz meg menetrendet a teljes kivonulásukra, állítja az Al-Akhbar libanoni újság.

A lap által idézett tárgyalások részleteit ismerő forrás szerint az egyiptomi tisztviselők továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy a lehető leghamarabb végre lehessen hajtani a teljes kivonulást. Egyiptom továbbá arra kérte az amerikai tárgyaló feleket, hogy gyorsítsák fel a határ menti út biztosítására kijelölt felszerelések leszállítását, és ígéretet tett arra, hogy „dolgozni fognak azon, hogy ne műkődtessenek alatta alagutakat”.

Az elmúlt hónapokban az izraeli és egyiptomi tárgyalópartnerek állítólag egy csúcstechnológiás elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazásáról tárgyaltak, hogy megakadályozzák a fegyverek határon keresztüli csempészetét.

Netanjahu állítólag nem hajlandó lemondani a folyamatos izraeli jelenlét iránti igényről a Philadelphi-folyosón, még azután sem, hogy tárgyalócsapat visszatért Dohából azzal az üzenettel, hogy „vagy a Philadelphi, vagy a megállapodás” – közölte tegnap a 12-es csatorna.

Netanjahu állítólag azt mondta, hogy kész megvitatni a csapatok állomásoztatásának módját, de nem köt kompromisszumot a jelenlétük alapfeltétele tekintetében.

A Hamász terrorszervezet hivatalosan elutasította a Dohában tárgyalt amerikai javaslatot, mivel ragaszkodnak az izraeli hadsereg teljes kivonulásához a folyosóról.


22-es csapdája: A Palesztin Hatóság vasárnap levelet küldött az izraeli miniszterelnöki hivatalnak, amelyben arra kérte Izraelt, hogy segítse elő Mahmúd Abbász palesztin elnök gázai látogatását, idézett a Walla hírportál két izraeli tisztviselőt. Netanjahu miniszterelnöknek most el kell döntenie, hogy jóváhagyja-e vagy sem a kérést.

Abbász a múlt heti törökországi látogatása alkalmával tett ígéretet a látogatásra.

A Walla szerint Husszein as-Sejk, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet főtitkára tegnap levelet küldött Tzachi Hanegbi nemzetbiztonsági tanácsadónak, és arra kérte, hogy Abbász Izraelből, ne pedig Egyiptomból a Rafah átkelőn keresztül léphessen be az övezetbe. Azt is kérte, hogy az Egyesült Államok kérje meg Izraelt a látogatás engedélyezésére.

Izraelben úgy vélik, Abbász arra számít, hogy a kérelmet elutasítják, és azt Izrael további kritizálására fogja felhasználni.

Ha Abbász pozitív választ kapna, és Gázába látogat, az jelentős politikai győzelem lenne számára a Hamász felett, lehetővé téve számára, hogy jelezze a Palesztin Hatóság esetleges visszatérését Gázába.

Abbász a Hamász 2007-es katonai puccsa óta nem járt a Gázai övezetben. A közalkalmazottaknak nyújtott juttatások kifizetése, valamint az egészségügyi és néhány egyéb polgári ügy koordinációja kivételével a Palesztin Hatóság gyakorlatilag nem működik Gázában.

A Palesztin Hatóság tisztviselői legutóbb 2018-ban jártak Gázában. Rami Hamdallah akkori miniszterelnök és Madzsed Faradzs titkosszolgálati vezető épp csak belépett az övezetbe, amikor egy robbanószerkezetet élesítettek konvojuk ellen.

The post Tragédia Gázában, tartalékosok behívása és Abbász kérése first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version