SzántóGráf

Búcsú felelősségvállalással és megtorlás Libanonban

Avi/ujkelet.live

A háború 321. napja, északi front: Az Izraeli Védelmi Erők az éjszaka széleskörű támadásokat hajtott végre a Hezbollah terrorszervezet ellen több mint tíz különböző arénában Dél-Libanonban.

A célpontok között szerepeltek fegyverraktárak, katonai épületek és egy rakétaindító.

A Hezbollah tegnap nem evakuált izraeli közösségeket támadott, beleértve ötven rakéta kilövésével Katzrinra, mely egy civil sérülését és súlyos anyagi károkat okozott. Tegnap este a hadsereg magas rangú forrásai azt nyilatkozták a médiának, hogy határozott válaszlépésre készülnek a Hezbollah ellen.

Tegnap délután a hadsereg egy terrorsejtet azonosított, akik rakétákat lőttek ki Zar’itra, egy katonai épületben gyülekezni a dél-libanoni Chichine-ben. Vadászgépek csapást mértek az épületre benne a terroristákkal.

Ezenkívül a vadászgépek csapást mértek egy katonai épületre Kafr Kilában, míg a tüzérség területeket támadott ,,fenyegetések elhárítása” céljából Ajta as-Sabban és Aalma as-Sabban.

Reggel megszólaltak a drónbehatolásra figyelmeztető szirénák a libanoni határ melletti Miszgav Amban. A hadsereg még nem nyilatkozott az ügyben.


Júdea és Szamária: Két fegyveres terroristát likvidált drónnal az izraeli hadsereg az éjszaka Tulkaremben, nyilatkozta egy katonai forrás a médiának.

A dróncsapást a hadsereg, a Sabak belbiztonsági szolgálat és a határrendészet razziája során hajtották végre.


Déli front: Reggel aktiválódnak a rakétára figyelmeztető szirénák a gázai határ melletti Nir Amban. A hadsereg még nem nyilatkozott az ügyben.


Búcsú: Slomi Binder vezérőrnagy tegnap este váltotta a Katonai Hírszerzési Igazgatóság élén Aharon Haliva vezérőrnagyot, aki áprilisban bejelentette lemondását az október 7-hez vezető kudarcokban játszott szerepe miatt.

Haliva búcsúbeszédében vállalta a felelősséget a kudarcért és elhintette, hogy arra számít, a többi tiszt is hasonlóan fog tenni.

„Azon a szombaton nem teljesítettük a legfontosabb küldetést, amellyel megbíztak minket, a háborúra való figyelmeztetést” – mondta Haliva. ,,A Katonai Hírszerzési Igazgatóság kudarcaiért én vagyok a felelős”.

,,A felelősségvállalás és a személyes példamutatás az Izraeli Védelmi alapvető értéke, és a vezetésben általában. A felelősségvállalás nem szavakból, hanem tettekből áll. Az a döntésem, hogy lezárom a hivatali időmet és visszavonulok a hadseregből, az a norma, amely szerint tanítottak… ezt várják az előre vonulóktól és a fronton előretörőktől”.

Haliva továbbá egy állami vizsgálóbizottság felállítására is szólított ,,minden olyan aspektus megvizsgálására, amely a háborúhoz vezetett, hogy ami velünk történt soha többé ne fordulhasson elő”.

Balról: Slomi Binder vezérőrnagy, Herci Halevi vezérkari főnök és Aharon Haliva vezérőrnagy

Utódja, Slomi Binder vezérőrnagy beszédében kijelentette, hogy Izraelnek a Hamász terrorszervezet által a Gázai övezetben fogva tartott túszok hazahozatalára kell fordítania hírszerzési erőfeszítéseit, miközben készen kell állnia az eszkalációra északon.

,,Egy igazolt háború kellős közepén vagyunk, egy kemény és hosszú [háborúban], amely kiterjedhet, és folytatjuk az erőfeszítéseket céljai elérése érdekében. Erőfeszítéseinket a Gázai övezetben lévő 109 túsz hazahozatalára kell fordítanunk. Ez egy nemzeti küldetés, etikai, rendkívül fontos és sürgős”.

,,Továbbra is fokoznunk kell felkészültségünket az északon szélesedő hadjáratra, és jó hírszerzést kell kiépíteni a védekezéshez és a támadáshoz, valamint a távolabbi arénákhoz, ahogy ezt az igazgatóság a közelmúltban bebizonyította”.

A harc és az eszkalációra való felkészülés mellett Binder szerint a Katonai Hírszerzésnek is ki kell vizsgálnia magát, és tanulva a hibáiból javulnia kell.

,,Ahol kudarcot vallottunk, azt ki kell vizsgálnunk és javítanunk kell; ahol hibáztunk, tanulni fogunk és változtatunk; ahol a törések nyíltak, akármilyen nagyok is, ragaszkodunk a javításhoz és a bűnbánathoz”.

,,Izrael népének nincs másik országa, Izrael Államnak nincs másik hadserege, és a hadseregnek nincs másik Hírszerző Igazgatósága” – tette hozzá Binder.

The post Búcsú felelősségvállalással és megtorlás Libanonban first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version