SzántóGráf

Mind a 6 túsz holttestén lövések nyomait találták

Avi/ujkelet.live

A háború 321. napja: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője csütörtök délután bejelentette, hogy lövésnyomokat találtak annak a hat túsznak a holttestén, akiket a héten találtak meg egy Khan Yunis-i alagútban. Fogvatartóik holttestén nem voltak lövésnyomok – és vizsgálják annak lehetőségét, hogy a terroristák fulladás következtében haltak meg egy olyan tűz következtében, amely egy korábbi, körülbelül hat hónappal ezelőtti, izraeli támadás során tört ki a térségben.

,,Ma reggel, megérkeztek az előzetes megállapítások az Igazságügyi Orvostani Intézet által, a hét elején egy hadművelet során hazahozott hat civil túsz holttestének vizsgálatából. Az Izraeli Védelmi Erők képviselői átadták a leleteket Jagev Buchstav, Chaim Peri, Nadav Popplewell, Avraham Munder, Alex Danzig és Joram Metzger családjainak, emlékük legyen áldott” – közölte a szóvivő.

,,A jelentés szerint a hat túsz holttestén lövésekre utaló nyomokat találtak. Emellett a túszok holtteste mellett, feltételezve, hogy terroristák, négy holttestet találtak és szintén megvizsgáltak, és lövésre utaló nyomokat nem észleltek rajtuk. Ezek csak előzetes megállapítások, ezért jelenleg nem lehet megállapítani a túszok halálának körülményeit. Haláluk körülményeinek kivizsgálása folytatódik, és a befejezést követően bemutatják a családoknak, majd a nyilvánosságnak.”

A 80 éves Joram Metzger, a 80 éves Chaim Peri, az 51 éves brit-izraeli Popplewell halálát júniusban, míg a 75 éves Alex Danzig és a 35 éves Buchstav halálát múlt hónapban állapították meg. A 79 éves Avraham Munder halálát a holtteste hazahozatalakor, kedden jelentették be.

Kezdetét veszi a hadművelet

A 98. hadosztály erői pénteken kezdték meg a hadműveletet Khan Juneszben, miután két hétig a térségben tevékenykedtek. A gázai lakosság kitelepítésének végén az erők új területekre nyomultak be. Ennek során a harcosok már vasárnap este átvették a hadműveleti irányítást Deir el-Balach külterülete felett.

Arra utaló hírszerzési információk nyomán, hogy a térség alagútjai megölt túszok maradványait rejtik, a 7. páncélosdandár, az ejtőernyősök és a Jahalom elit harcmérnöki egység harcosai átvizsgálták a területet, és egyszerre négy fókuszpontra összpontosítottak.

A hadművelet

Hétfőn a harcosok Hamász terroristák holttestét azonosították, mellettük Kalasnyikov puskákkal az alagút bejáratok közelében. A holttestek lokalizálásában tapasztalatot szerzett Jahalom harcosok úgy becsülték, hogy a terroristák a túszok holttestének őrzése miatt állomásoztak a helyszínen, és a csapatok további erőket hívtak a helyszínre.

Rövid időn belül a harcosoknak sikerült feltárniuk az alagutat, melynek nyílása tíz méter mélyre vezetett. Először technológiai intézkedéseket alkalmaztak, majd később harcosok mentek le a föld mélyére. A több páncélozott ajtóval és elágazással rendelkező alagútban különféle fegyvereket találtak.

Az alagút átvizsgálása során a harcosok egy álfalra lettek figyelmesek, melyet eltávolítottak, és mögötte egy rejtett útvonalat találtak, amelyen belül megtalálták a hat túsz holttestét.

Ez volt a leggyorsabb művelet túszok holttesteinek lokalizálására és hazahozatalára a háború közepette. A korábbi műveletek ehhez képest több napig tartottak.

Emlékeztető

109 túsz maradt Gázában, 41 közülük már nem él. November végén 105 civil szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, hetet pedig a csapatok mentettek ki. Harminchat túsz holttestét találták meg a csapatok Gázában, három túszt tévedésből a katonaság megölt. 

A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet

The post Mind a 6 túsz holttestén lövések nyomait találták first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version