SzántóGráf

Vizsgálatot indított a GVH a Mastergood ellen

 A vállalat legújabb reklámkampányában megtévesztő módon
 mutatja be az állattartás körülményeit, amit többek 
között állatjogi és vegán szervezetek is kifogásolnak.

"Farmjainkon a csirkéink úgy élnek, mint egy Spa-ban".  Ezzel a
szlogennel indított országos kampány a Mastergood. A kampány egy
animált filmben meg is elevenítette a kampányüzenetet. Állatjogi,
valamint vegán szervezetek, közösségek és számtalan magánszemély is
mind ellenérzésüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a kampány
hamis képet fest az ipari állattenyésztésről, sőt megtéveszti a
vásárlókat azzal, hogy a valósághoz egyáltalán nem kötődő módon
mutatja be ezen állatok helyzetét. Az Una Terra Alapítvány és a
Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) emiatt bejelentést is tett a
Gazdasági Versenyhivatalnál.
 “Azt szeretnénk, ha a közvélemény és a vásárlók valós képet
kapnának arról, milyen forrásból származik az ételük. Nagyon jól
tudjuk, hogy a magyar fogyasztók is egyre jobban figyelnek a
fenntarthatóság és az állatjólét kérdéseire. Ezzel a gyártók is
tisztában vannak, ezért próbálják úgy eladni a termékeiket, mintha
humánusan és fenntarthatóan tudnák előállítani azokat."
 Indokolta az ügy fontosságát Nagy Ervin, az Una Terra elnöke. A
szervezetek értesültek, hogy a Versenyhivatal hivatalosan is
vizsgálatot indított, és remélik, hogy az eset itthoni precedenst
teremthet a haszonállatok jólétének figyelembe vétele és vásárlókkal
való kommunikáció terén.
Exit mobile version