SzántóGráf

A hadsereg újabb hat gázai túsz holttestét hozta haza

ujkeletlive

Órákkal a hadsereg bejelentése után, miszerint újabb hat holttestet találtak, nyilvánosság előtt megerősítették az október hetedikén a Nova fesztiválról elhurcolt túszok Eden Jerusalmi, Hersh Goldberg-Poland, Uri Danino, Karmel Gat, Alexander Lobanov és Almog Szaruszi halálát. Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője nyilatkozata szerint a holttesteket egy kilométerre találták meg attól a helytől, ahol néhány nappal korábban Farhan Qadit élve sikerült kimenteni.

Mindazonáltal, hogy a hadsereg szombat délután talált rá a meggyilkolt holttestekre, kihoztaluk az övezetből illetve azonosításuk időt vett igénybe, a médiának nyilatkozó izraeli tisztviselők szerint még mindig nem világos, hogy mikor és hogyan ölték meg a túszokat, azt viszont biztosra vehető, hogy legalábbis néhányuk még életben volt az elmúlt hónapokban.

A hat meggyilkolt fogvatartott között volt az amerikai túszok szimbólumává vált Hersh Goldberg-Polin, akit életben utoljára a Hamász által áprilisban közzétett videón lehetett látni, és annak ellenére, hogy szülei mindent megtettek kiszabadítása érdekében, a reggeli órákban összetört szívvel, megrendülten jelentették be szeretett fiúk halálát.

Joe Biden elnök nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a házaspár „fáradhatatlanul és fékezhetetlenül kiálltak fiúk és az összes, lelkiismeretlen körülmények között fogva tartott túsz mellett.”

Halála „legalább annyira tragikus, mint amennyire elítélendő. Félreértés ne essék, a Hamász vezetői meg fognak fizetni ezekért a bűnökért. És mi továbbra is éjjel-nappal azon fogunk dolgozni, hogy egyezségre jussunk a többi túsz szabadon bocsátása érdekében,” – áll az elnök közleményében.

Az országot megrázó drámai bejelentés az izraeli tárgyalópartnerek, illetve a biztonsági és hírszerző szolgálatok vezetői azon – hónapok óta Benjámin Netanjahu miniszterelnök és biztonsági kabinetje felé történő sürgetése közepette történt, miszerint kössenek megállapodást a túszok szabadon bocsátásáról.

Figyelmeztettük Netanjahut és a kabinet minisztereit a pontos forgatókönyvről, de nem hallgattak rá,” – nyilatkozta az Axiosnak egy magas rangú izraeli tisztviselő.

Két nappal ezelőtt a biztonsági kabinet ülése példátlan kiabálássá fajult Netanjahu és védelmi minisztere, Joáv Gallant között, amikor ez utóbbi kijelentette – „választanunk kell a Philadelphi-folyosó és a túszok között. Nem lehet mindkettő a miénk.” A hadsereg vezérkari főnöke, a David Barnea kémfőnök és más védelmi vezetők figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva, a miniszterelnök mégis szavazásra bocsátotta a kabinetben a Philadelphi-folyosón való katonai jelenlétet.

Eközben a 13-as csatorna híradója több izraeli biztonsági szerv magasrangú tisztviselőjét idézte, miszerint a tárgyalások „az összeomlás szélén állnak,” azzal vádolva a kormányt, hogy „politikai megfontolások alapján” irányítja a tárgyalásokat.

Az újabb meggyilkolt túszokat bejelentő nyilatkozat felháborodást keltett a túszok családjai körében, akik már az említett  kabinetdöntést is Netanjahu szándékos lépésének tartották a túszalku szabotálására. Az elraboltak családjainak fóruma vasárnapra tömeges tiltakozást hirdetett.

Netanjahu cserbenhagyta a túszokat. Ez most már tény. Holnaptól kezdve az ország remegni fog. Felszólítjuk a lakosságot, hogy készüljön fel. Le fogjuk állítani az országot. A cserbenhagyásnak vége,” – áll a csoport szombati közleményében.

Jelenleg – 101 túsz maradt Gázában, 35 közülük már nem él. November végén 105 civil szabadult a Hamász fogságából az egyhetes fegyverszünet során. Négy túszt ezt megelőzően szabadon engedtek, nyolcat pedig a csapatok mentettek ki. 37 túsz holttestét találták meg a csapatok Gázában, három túszt tévedésből a katonaság megölt.

A szám magába foglalja a 2014-es erős szikla hadművelet során elesett két izraeli katona, Hadar Goldin főhadnagy és Oron Saul törzsőrmester maradványait valamint a 2014-ben önszántából a Gázai övezetbe belépő Avera Mengisztut és a 2015-ben a Gázai övezetbe önszántából belépő Hisam al-Szajedet.

The post A hadsereg újabb hat gázai túsz holttestét hozta haza first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version