SzántóGráf

A rendőrfőkapitány nyomozást rendelt el a zsinagóga-incidens kapcsán

Avi/ujkelet.live

A háború 344. napja: A felháborodást követően Dani Levy rendőrfőkapitány szombaton ,,vizsgálatot rendelt el az események láncolatával kapcsolatban” annak a három nőnek a letartóztatása ügyében, akik túszokat ábrázoló szórólapokat helyeztek el péntek reggel a székeken egy herzlijai zsinagógában, ahol a likudos Juli Edelstein szokott imádkozni.

A négy túszul ejtett őrszem katonanőn valamint Kfír és Haim Bibasz, a vörös testpáron kívűl, a szórólap középen Edelstein képe látható szovjet börtönben töltött idejéből az „Engedd el népemet” felirattal, amely a zsidó refuznyikok támogatóinak népszerű szlogenje.

A három aktivistanőt – két nyugdíjast és egy negyvenes éveiben járót – nyolc órára őrizetbe vették pénteken, kéz és lábbilincsben tartva őket.

Kihallgatásuk után a triót tegnap éjszaka szigorú feltételekkel engedték szabadon, amelyek szerint 15 napig nem léphetnek kapcsolatba egymással és Edelsteinnel. Ezenkívül 15 napig nem közelíthetik meg a házát és a zsinagógát 300 méteres körzetben. A rendőrség végül ejtette a házi őrizetet.

Az aktivisták jogi képviselője azt nyilatkozta a médiának tegnap, hogy egy bár micva esemény közben mentek be a zsinagógába, és a szórólapokat a szertartás helyszínéül szolgáló helyiség mellett helyezték el. ,,Egyértelmű, hogy ez a letartóztatás politikai. Három nő van az állomáson, megbilincselve, mintha egy bűnszervezet tagjai lennének”.

A rendőrség azt állítja, hogy bejelentést kaptak arról, hogy valaki „betört a zsinagógába”, és nyomozást indítottak a gyanúsítottak felkutatására, mint minden feltételezett bűncselekmény esetében. Az incidensről készült biztonsági kamera felvétele szerint, és ahogy a nők is állították, a zsinagóga nyitva volt, amikor bementek.

A rendőrség tájékoztatása szerint intézkedni fognak, ha kiderül, hogy a rendőrök helytelenül jártak el a bejelentésre. A nyilatkozat hozzáteszi, hogy az eseményeket kivizsgálják, és ennek megfelelően levonják a tanulságot belőle.

,,Azt mondták, le vagyok tartóztatva bűncselekménnyel kapcsolatos tett és betörés miatt. Megbilincselték a lábam és a kezem, és bevittek az állomásra” – nyilatkozta a Ynetnek Idit Alexandrovitz, egyike a letartóztatott három nőnek. Elmondása szerint a rendőrség délben felvette vele a kapcsolatot, és tudatta vele, hogy ,,le van tartóztatva”. 

Alexandrovitz szerint a rendőrségi vizsgálat során a vádak megváltoztatásáról döntöttek. ,,A kihallgatás során a betörést birtokháborításra módosították” – állította. Magáról az akcióról azt mondta, hogy ,,a zsinagóga nyitva volt. Kiraktuk a szórólapokat, beszélgettünk az emberekkel és elmentünk.”

Reggel több száz tüntető kísérte bekiabálások mellett Edelsteint a zsinagógához majd haza is.

A demonstrálók izraeli zászlókat lengettek, és a „szégyelld magad” és „Cion cserbenhagyója” szövegeket skandálták.

Rama Enav, akit tegnap a szórólapos ügyben letartóztattak, ma reggel a KAN közrádiónak azt nyilatkozta: ,,Nemegyszer utalt nekünk arra a rendőrség, hogy a parancs felülről érkezett”.

Hozzátette: ,,Nem tudom megérteni, hogy Edelstein, aki egy szovjet börtönben ült, és tudja, milyen fogolynak lenni, hogyan lehet közömbös ebben a helyzetben. Nem értem, hogy lehetett dühös valaki, aki ott volt, amikor meglátta ezeket a szórólapokat, csak túsz nők és túsz gyerekek vannak rajtuk.”

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A rendőrfőkapitány nyomozást rendelt el a zsinagóga-incidens kapcsán first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version