SzántóGráf

Reggeli hírek – politika, rendőrség, és gazdaság 

ujkeletlive

Politika és rendőrség

A herzlijai zsinagóga vitatja Edelstein állítását, miszerint a Gázában fogvatartott túszok szórólapjait terjesztő nőkre kihívták a rendőrséget

Tovább folytatódik annak a három nőnek a letartóztatása körül zajló botrány, akik túszokat ábrázoló szórólapokat helyeztek el péntek reggel a székeken egy herzlijai zsinagógában, ahol Juli Edelstein [Likud] szokott imádkozni.

A szórólapon négy túszul ejtett őrszem katona lányon, valamint Kfír és Ariel Bibasz, a vörös testpáron kívül, középen Edelstein képe látható szovjet börtönben töltött idejéből az „engedd el népemet” felirattal, amely a zsidó refuznyikok támogatóinak népszerű szlogenje volt.

Napokig tartó hallgatást követően, a Kneszet külügyi és védelmi bizottságának elnöke – Edelstein, tegnapi nyilatkozatában támogatásáról biztosította az ominózus rendőrségi letartóztatásokat, mondván – teljesen megérti, hogy „a zsinagógám lakói miért tettek feljelentést a rendőrségen, miután felfedezték a betörést, amely nyilvánvalóan az esti órákban vagy éjszaka történt.”

Továbbá, az esetet betörésnek nevezte, annak ellenére, hogy a biztonsági felvételek szerint a zsinagóga nyitva volt, amikor mindenki mással együtt a később letartóztatott nők bementek.

Teljes támogatásomat adom az izraeli rendőrségnek, és sok köszönetet mondok azért, hogy minden feladatuk mellett azért jöttek, hogy megvédjenek engem és a zsinagógát mindenféle randalírozóktól, és lehetővé tegyék az imák megtartását,” – közölte Edelstein, majd hozzátette, miszerint „csúszós lejtőn vagyunk. Ha nem szabunk nagyon világos határokat arra vonatkozóan, hogy mi a tüntetés és mi a tiltakozás, akkor rossz helyen fogunk kikötni. Határozottan kérem, hogy mindannyian emlékezzünk arra, hogy itt  végső soron egy ország és egy nemzet van.”

Edelstein szavaira rácáfolva Itáj Mauda, a herzlijai Ohel Mose zsinagóga gabája [felügyelő] kijelentette, hogy a zsinagóga nem tett feljelentést, és nem hívta a rendőrséget a szórólapokat elhelyező nők ellen.

A 12-es csatornának nyilatkozó Mauda megerősítette, hogy nem történt betörés, és a zsinagóga tagjai nem tettek panaszt a rendőrségen, illetve az egy nappal később történt letartóztatásokat őrültségeknek nevezte. Elmondása szerint „a világ legnyitottabb zsinagógájában, minden szombaton és minden nap imádkoznak a túszok szabadon bocsátásáért, illetve a sérültek felépüléséért,” ilymódon a túszokra való felhívás elhelyezése abszolút nem jelentett problémát, mellesleg a szórólapokat azóta jól látható helyen helyezték el a zsinagógában, mert a hívek mélyen aggódnak a fogvatartottak életéért.

Mauda hangsúlyozta, hogy a rendőrséget nem a zsinagóga közössége hívta, hanem minden bizonnyal a Sábák VIP-testőrségének egysége [Edelsteinhez kötődő] tehette a feljelentést.

A három nőt később otthonukban tartóztatták le, egyikük, Idit Alekszandrovics elmondása szerint kisgyermekei előtt megbilincselve vitték el.  A „gyanúsítottakat” ezt követően nyolc órás kihallgatás után korlátozó körülmények között engedték szabadon, végül nem emeltek vádat ellenük. A héber médiának nyilatkozó emberjogi ügyvédek szerint a letartóztatást valószínűleg bírói parancs nélkül hajtották végre, mivel valószínűleg nehezen lehetne olyan bírót találni, aki szórólapok nyilvános helyen való elhelyezéséért letartóztatást hagyna jóvá.

Eközben, a Kneszet Alkotmány, Jogi és Igazságügyi Bizottsága a héten vitatja meg egy új szakasz hozzáadását a terrorizmusra való felbujtással foglalkozó törvényjavaslathoz. A Szimcha Rothman bizottsági elnök [Vallásos Cionizmus] által előterjesztett javaslat szerint a rendőrség nyomozást indíthat terrorizmusra való uszítás bűncselekményre vonatkoztatva anélkül, hogy az ügyészség engedélyét kellene kérnie, ahogyan eddig szükséges volt. Rothman kezdeményezése tovább erősíti a rendőrség hatalmát a fékek és ellenőrzés nélküli nyomozások megindítására vonatkozóan.

Eközben a 12-es csatorna tegnap arról számolt be, hogy az Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter által felügyelt rendőrség ideje alatt – tavaly január óta mindösszesen 26 tüntető ellen emeltek vádat, ami kevesebb mint 2%-át teszi ki a tüntetéseken végrehajtott összes letartóztatásnak, vagyis a rendőrség nagy arányban tartóztatott le ok nélkül tüntetőket.

Homofób rendőrfőkapitány – a rendőrség cáfolja a híreket

Össztűz alá került az Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter által újonnan kinevezett rendőrfőkapitány – Daniel Levi, azt követően, hogy a 12-es csatorna tegnap nyilvánosságra hozta év elején elhangzott homofób megjegyzéseit.

Akkoriban a parti körzet parancsnokaként szolgálatot teljesítő Levi, a közölt felvétel szerint azt mondja – „nem bírom elviselni, hogy két férfi kéz a kézben sétál az utcán, ez undorító.”

Emellett, Levi egy beszélgetés során ilymódon kommentálta a másik felet – „mi ez a szűk nadrág? Ne mondd, hogy most már a közösség része vagy,” de amikor látogatója tisztázta, hogy nem tagja az LMBTQ közösségnek, Levi tovább folytatta – „biztos vagy benne? Nem mintha érdekelne, nincs semmi személyes bajom velük, de ez undorít.”

A csatorna riportja továbbá részletezte a parti körzet volt tisztviselőjének állításait, miszerint Levi akkori szóvivője, Árje Doron gyakran használt homofób szidalmakat a munkahelyén.

Minden második mondat azzal végződött, hogy ‘tedd, amit mondok, te buzi,’” – mivel az ilyen viselkedést Levi támogatása miatt tolerálták.

A nyilvánosságra hozott felvételekre válaszul az izraeli rendőrség közleményt adott ki, hangsúlyozva az új rendőrfőnök LMBTQ közösséggel való kiváló munkakapcsolatát, miközben azon dolgozik, hogy erősítse a rendőrség és a közösség közötti együttműködést.

A 12-es csatornának nyilatkozó LMBTQ érdekvédelmi csoportok azonban másként vélekednek, mondván – „a leendő rendőrfőnök sokkoló megjegyzéseinek nincs helye a rendőrségen vagy bármely olyan intézményben, amelynek feladata az LMBTQ közösség tagjainak biztonsága.”

Gazdaság – augusztusban a várakozáson felül romlott a fogyasztói árindex 

A fogyasztói árindex augusztusban 0,9%-kal emelkedett, ami jóval meghaladta az elemzők 0,5-0,6%-os korábbi várakozását.

A Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett adatai szerint az augusztus végéig tartó tizenkét hónapos időszakban az infláció mértéke 3,6%-ra emelkedett a július végi 3,2%-ról, meghaladva a Nemzeti Bank éves céltartományának 3%-os felső határát.

Múlt hónapban a kiugróan emelkedő árak közé tartozott a friss zöldség – 13,2%-kal drágult, emellett a közlekedés – 2,8%-kal, a lakhatási költségek – 0,6%-kal, az oktatás, a kultúra és a szórakozás – 0,5%-kal, a lakásfenntartás – 0,4%-kal, az élelmiszerek pedig 0,3%-kal emelkedtek.

A ruházat és lábbeli 1,1%-kal, a hírközlés 0,8%-kal, a bútor és háztartási felszerelés ára 0,4%-kal csökkent.

A Központi Statisztikai Hivatal továbbá közzétette a lakásárak (nem része az általános fogyasztói árindexnek) változásait. Ennek megfelelően idén május-június illetve június-július között az árak átlagosan 0,9%-kal emelkedtek. Régiók szerinti bontásban Jeruzsálemben 0,1%-kal emelkedtek, míg északon 0,2%-kal csökkentek az árak. Haifán 0,8%-kal, a központi részén 1,8%-kal, Tel-Avivban 1%-kal, délen pedig 0,4%-kal drágábbak, emellett az új lakások árai 1,2%-kal emelkedtek. Tavaly hasonló időszakához képest idén június-júliusig a lakásárindex 5,8%-kal emelkedett.

The post Reggeli hírek – politika, rendőrség, és gazdaság first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version