SzántóGráf

A likvidáltak listája és a délutáni légicsapás célpontjai

Avi/ujkelet.live

A háború 351. napja, északi front: Az izraeli légierő a délután támadások sorozatát hajtotta végre a Hezbollah terrorszervezet ellen Libanonban.

A vadászgépek a katonai hírszerzés és az Északi Parancsnokság irányításával száznyolcvan célpontot támadtak, megsemmítve több ezer Izrael elleni támadásra kész rakétaindító csövet. A tüzérség pedig számos területet ágyúzott Dél-Libanonban.

,,Az Izraeli Védelmi Erők folytatja a Hezbollah terrorszervezet terrorista képességeinek és katonai infrastruktúráinak károsítását és lebontását” – olvasható a hadsereg közleményében.

Az izraeli légierő parancsnoka szombaton közölte, hogy a lehető legmagasabb szintű készültségben vannak a megnövekedett feszültségek közepette északon.

,,Továbbra is fenntartjuk a lehető legmagasabb szintű készültséget a légierőben. Főleg a védelemben, de ez már így van egy ideje, és a támadásban is” – mondta Tomer Bar vezérőrnagy a légierő parancsnokaival folytatott megbeszélésen.

,,A légierő összes képességét… a polcra helyeztük. Minden készen van. Most a fejleményeknek megfelelően a kontextusnak leginkább megfelelő terveket vesszük elő” – tette hozzá.


Nincs nyugalom: A nap második felében közel száz rakétát lőttek ki Libanonból Izrael északi részére.

A támadások következtében több helyszínen tűz keletkezett. Egy házat közvetlen találat ért és lángra kapott Kaditában. Sérülés nem történt.

Az Északi Parancsnokság vezetője, Ori Gordin vezérőrnagy délután találkozott az északi határ közelében fekvő önkormányzatok vezetőivel. Az ülésen jelenlévők egyike azt mondta a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy Gordin azt kérte tőlük, hogy készüljenek komplex napokra.


Lista: Az Izraeli Védelmi Erők délután közzétette a Hezbollah elit Radwan Erő vezető parancsnokainak nevét, akiket Ibrahim Aqil mellett a tegnapi Bejrútban végrehajtott légicsapásban megölt.

Ibrahim Aqil a Hezbollah különleges műveleti egységének vezetője és a Radwan megbízott parancsnoka volt.

„Aqil és a likvidált parancsnokok a ‘terv Galilea megszállására’ kidolgozói közé tartoztak, amelyben a Hezbollah azt tervezte, hogy megrohanja Izrael területét, megszállja Galilea közösségeit, meggyilkol és megöl ártatlanokat, hasonlóan ahhoz, amit a Hamász terrorszervezet követett el az október 7-i gyilkos mészárlásán” – áll a hadsereg közleményében.

Aqil tegnap délután a Radwan magas rangú parancsnokaival találkozott egy bejrúti lakóépület alatt, amikor az izraeli hadsereg végrehajtotta a légicsapást. A legfelsőbb parancsnok és a Hezbollah további tizenöt tisztje meghalt a támadásban.

Ahmed Wahabi a 800-as kiképzőegységet vezette. Ő volt az 1997-es Sajetet 13-as haditengerészeti kommandós egység elleni rajtaütés terepparancsnoka, amelyben tizenegy harcos esett el, és az évek során vezető beosztást töltött be a terrorszervezetben, többek között a Radwan-erő kiképzéséért felelt.

Wahabi részt vett a Hezbollah galileai inváziójának tervezésében, és azon dolgozott, hogy előmozdítsa ,,a Hezbollah dél-libanoni jelenlétének megszilárdítását, miközben megpróbálta javítani a szervezet szárazföldi harci képességeit”.

Az évek során és a háború első hónapjaiban Wahabi részt vett a rakétatűz és beszivárgós támadások tervezésében és végrehajtásában.

A Radwan további vezető parancsnokai, akiket tegnap likvidáltak: Szamer Halawi, a part menti régió parancsnoka; Abbász Muszlimani, Qana régió parancsnoka; Abdullah Hidzsazi, Ramim-gerinc régió parancsnoka; Muhammad Reda, Khiam régió parancsnoka; Hasszán Madi, a Dov-hegy régió parancsnoka; Hasszán Abd al-Szatar, hadműveleti vezető; és Husszein Dahradzs; vezérkari főnök.

,,Ezek a parancsnokok évekig vezették és tervezték a Radwan Erő támadási és beszivárgási tervét izraeli területre, hogy a parancsot követően végre is hajtsák” – mondta a katonaság.

,,Aqil és a csapásban likvidált parancsnokok több száz Izrael elleni terrorista hadművelet megtervezéséért, előmozdításáért és végrehajtásáért voltak felelősek, beleértve a Hezbollah gyilkos tervének megtervezését a galileai közösségek megtámadására” – tette hozzá a hadsereg.

A bejrúti merénylet egy ritka lehetőség kihasználása volt a katonai hírszerzésnek köszönetően, amelynek sikerült naprakész és pontos hírszerzési információkat szereznie. Az információk azt mutatták, hogy Aqil a libanoni főváros Dahieh kerületében egy lakásban tartózkodik egy találkozón a Hezbollah és a Radwan operatívjaival.

A támadás tervezése gyors volt, a végrehajtási terv pedig összetett. Tegnap reggel északi látogatása során Herci Halevi vezérkari főnök megerősítette a végrehajtás lehetőségét, a politikai kör pedig jóváhagyta a támadást, amelyet délután négy körül indítottak.

Izrael kihasználta a hadműveleti lehetőséget, és még Izrael és a Hezbollah közötti több napos harcok és ütések árán is megindította ezt a támadást. Az elmúlt napokban az Izraeli Védelmi Erők megváltoztatta a Hezbollah terrorszervezet elleni hadműveleti tevékenysége mintáját.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A likvidáltak listája és a délutáni légicsapás célpontjai first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version