SzántóGráf

Sikeres libanoni likvidálások és aggodalom diplomáciai fronton

Avi/ujkelet.live

A háború 351. napja: Az éjszaka folyamán a Hezbollah terrorszervezet megnevezte tizennégy tagját, akik meghaltak a tegnapi izraeli légicsapásban Libanon fővárosában, Bejrútban, Ibrahim Aqil mellett.

Az Al-Akhbar libanoni lap ma reggel azt állította, hogy a tegnapi bejrúti támadásnak több mint 18 halottja és több mint 67 sebesültje volt.

A Hezbollah ritkaság számba menően az egyik halottat, Ahmed Wahabit parancsnokként jelölte meg, aki a 800-as kiképzőegységet vezette. Ő volt az 1997-es Sajetet 13-as haditengerészeti kommandós egység elleni rajtaütés terepparancsnoka, amelyben tizenegy harcos esett el, és az évek során vezető beosztást töltött be a terrorszervezetben, többek között a Radwan-erő kiképzéséért felelt.

Aqil és Wahabi mellett a terrorszervezet kilenc másik operatív halálát jelentette be – akiket „dzsihádharcosoknak” nevezett, nem pedig parancsnokoknak.

A Hezbollah október 8 óta 497 tagját vesztette el az izraeli támadásokban.


A likvidálások: Pénteken röviddel 16:00 óra előtt két rakéta kilövését jelentették a bejrúti Al-Dzsarmosz utcában található épületre, amely közel van a Hezbollah fő központjaihoz.

Az Izraeli Védelmi Erők megerősítette, hogy vadászrepülőgépek célzott támadást hajtottak végre az épület ellen, ahol Ibrahim Aqil a Hezbollah különleges műveleti egységének vezetője és a terrorszervezet elit egységének, a Radwan-erő megbízott parancsnoka tartózkodott. Aqil mellett a Hezbollah műveleti egységének felső vezetése és a Radwan-erő parancsnoki láncának tagjai is meghaltak.

A bejrúti merénylet egy ritka lehetőség kihasználása volt a katonai hírszerzésnek köszönetően, amelynek sikerült naprakész és pontos hírszerzési információkat szereznie. Az információk azt mutatták, hogy Aqil a libanoni főváros Dahieh kerületében egy lakásban tartózkodik egy találkozón a Hezbollah és a Radwan operatívjaival. Egy magas rangú biztonsági tiszt azt nyilatkozta az izraeli médiának, hogy a Hezbollah elit egységének teljes parancsnoki láncára csapást mértek a támadásban.

A támadás tervezése gyors volt, a végrehajtási terv pedig összetett. Tegnap reggel északi látogatása során Herci Halevi vezérkari főnök megerősítette a végrehajtás lehetőségét, a politikai kör pedig jóváhagyta a támadást, amelyet délután négy körül indítottak.

Izrael kihasználta a hadműveleti lehetőséget, és még Izrael és a Hezbollah közötti több napos harcok és ütések árán is megindította ezt a támadást. Az elmúlt napokban az Izraeli Védelmi Erők megváltoztatta a Hezbollah terrorszervezet elleni hadműveleti tevékenysége mintáját.


Ki volt és mire készült: „Aqil és a likvidált parancsnokok a ‘terv Galilea megszállására’ kidolgozói közé tartoztak, amelyben a Hezbollah azt tervezte, hogy megrohanja Izrael területét, megszállja Galilea közösségeit, meggyilkol és megöl ártatlanokat, hasonlóan ahhoz, amit a Hamász terrorszervezet követett el az október 7-i gyilkos mészárlásán” – áll a hadsereg közleményében.

Daniel Hagari ellentengernagy, a hadsereg szóvivője esti sajtótájékoztatóján azt mondta, Aqil és a többi parancsnok ,,a föld alatt gyülekeztek, egy lakóépület alatt, Dahieh szívében, miközben a civileket élő pajzsként használták. Találkoztak, hogy összehangolják az izraeli civilek elleni terrortevékenységeket”.

Hagari, a KAN közszolgálati műsorszolgáltató kérdésére, hogy a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszrallah is a célkeresztben van-e: ,,Ezzel kapcsolatban nem nyilatkozom”.

A támadás fő célpontja Aqil volt, akit a DPA hírügynökség jelentése szerint nem sokkal a támadás előtt engedtek haza, miután megsérült a személyhívók felrobbanása következtében.

Egy izraeli tisztviselő a merényletet ,,hatalmas csapásnak” nevezte a Hezbollah katonai vezetési és irányítási struktúrájára nézve. A tisztviselő továbbá közölte, hogy Izrael arra a következtetésre jutott, hogy katonai eszkaláció nélkül nem tud diplomáciai megoldást elérni az északi határon kialakult helyzetre. „Ezért fokozatosan levettük a kesztyűnket, és fokoztuk a Hezbollah elleni támadásainkat”.


Helyzet: Joáv Gallant védelmi miniszter este X-en azt írta, hogy Halevi vezérkari főnökkel és más magas rangú katonatisztekkel helyzetértékelést tartott a Hezbollah vezető parancsnoka, Ibrahim Aqil likvidálása után.

„Még a bejrúti Dahiehben is folytatni fogjuk az ellenség üldözését, hogy megvédjük polgárainkat. A hadműveletek sorozata a [háború] új szakaszában folytatódik és addig tart, amíg el nem érjük célunkat: az északi lakosok biztonságos visszatérését otthonaikba”.

Halevi Aqil likvidálását követően megfogadta, hogy a katonaság mindenkit elér, aki fenyegetést jelent az izraeli civilekre.

,,A Hezbollah parancsnokai, akiket ma likvidáltunk, évek óta terveztek egy ‘október 7-et’ az északi határon. Elértük őket, és mindenkit elérünk, aki Izrael Állam polgárainak biztonságát fenyegeti” – mondta Halevi a hadsereg szerint.


Diplomácia: Mint kiderült, Izrael csak közvetlenül a végrehajtás után tájékoztatta az Egyesült Államokat a bejrúti támadásról.

Joe Biden elnök amerikai elnök a kormány pénteki ülésén kijelentette, hogy az adminisztráció olyan megoldáson dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy Észak-Izraelben és Dél-Libanonban a civilek visszatérhessenek otthonaikba.

Lloyd Austin védelmi miniszter pénteki telefonhívásában elmondta izraeli kollégájának, Gallantnak, hogy az Egyesült Államokat aggasztja a jelenlegi eszkaláció, és határozottan hangsúlyozta egy olyan diplomáciai határozat megalkotásának fontosságát, amely lehetővé teszi a lakosok számára, hogy biztonságosan visszatérhessenek otthonaikba a határ mindkét oldalán – közölte a Pentagon.

A 12-es csatorna tegnap este arról számolt be, hogy Emmanuel Macron francia elnök megfeddte Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, míg Izrael csalódottságának adott hangot a francia megközelítés miatt az északi frontot illetően.

Macron volt, aki kezdeményezte a beszélgetést és le is csapott Netanjahura: ,,A te felelősséged, hogy megakadályozd az eszkalációt. Van egy diplomáciai út. Ez a pillanat a vezető szerep megnyilvánulására. A tevékenységetek északon háborúba taszítja a régiót”.

Mire Netanjahu élesen reagálva: ,,Ahelyett, hogy nyomást gyakorolnál ránk, itt az ideje, hogy nyomást gyakorolj a Hezbollahra. Hazavisszük a lakosainkat. Ezt a döntést hoztuk a héten, és végrehajtjuk.”

Egy francia diplomáciai forrás a csatornának nyilatkozva hangsúlyozta: ,,Továbbra is meg vagyunk győződve arról, hogy a diplomáciai rendezés északon továbbra is lehetséges, ha minden fél felelősséget vállal. A közelmúlt biztonsági fejleményei e tekintetben aggasztóak, mivel az eszkaláció új dinamikáját táplálják.

Amint a köztársasági elnök magas rangú izraeli, libanoni és iráni tisztviselőkkel folytatott tárgyalásain kijelentette, Franciaország folytatja a munkát annak érdekében, hogy megtalálja a feltételeket az ellenségeskedések beszüntetéséről szóló megállapodáshoz, az 1701. számú határozattal összhangban, hogy biztosítsa az izraeliek és libanoniak biztonságát, valamint az egész régió stabilitását.”

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Sikeres libanoni likvidálások és aggodalom diplomáciai fronton first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version