SzántóGráf

Miért indította be egyetlen rakéta a szirénákat 2 régióban?

Avi/ujkelet.live

A háború 355. napja, Észak Nyilai: Ma reggel Libanonból egyetlen föld-föld rakéta indítása beindította a szirénákat Sáron régióban és Tel Aviv nagyvárosi területén (Gus Dan).

Ennek okát a légvédelmi rendszer korábbi parancsnoka, Ilan Biton tartalékos dandártábornok ismertette reggel a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva: ,,A bizonytalanság és az elfogásból származó repeszek veszélye miatt előfordulhat olyan helyzet, hogy egy távolabbi területen is riasztás van.”

Biton dandártábornok kifejtette, hogy a rakéta repülési útvonala mentén az elfogó rendszerek egy ,,bizonytalansági” tartományt jelölnek ki, amelyen belül a rakétának le kéne zuhannia: ,,Tehát a repülési útvonal mellett vannak távolabbi helyek, ahol riasztás hallatszik, és az elfogásra egy korábbi szakaszban kerül sor. Mind a bizonytalanság, mind az elfogásból származó repeszek kockázata miatt.”

A védelmi rendszerek különböző rétegekben és tartományokban működnek. A Vaskupola a rövid távról, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat lövi le, a Dávid Parittyája vagy Varázspálca a közepes hatótávolságú (40-300 km) rakétákat, míg a nagy hatótávolságúakat a Nyíl 2 valamint Nyíl 3 semlegesíti.

,,Az első rendszer, amely elindítja az elfogási folyamatot az, amely először észleli, de más rendszerek is csatlakozhatnak. Ezek a rendszerek tudják, hogyan hozhatnak létre több elfogási lehetőséget.”

,,Egy föld-föld rakéta, amikor ballisztikus pályát vesz fel, általában maximális magassági tartományának egynegyedére kúszik fel. Amikor elkezd ereszkedni, többféle elfogási lehetőség adódik” – magyarázta Biton alezredes. „A rendszer nem hermetikus, ez nem egy szlogen. Itt [egy libanoni lövedék esetében, mely fejlettebb a gázainál] bele kell kalkulálni, hogy az eltérés [az elfogás elhibázása] százalékos aránya magasabb lesz, ezért a megfelelő intézkedés nagyon fontos.”

A Dávid Parittyája fogta el a föld-föld rakétát, melyet reggel a Hezbollah terrorszervezet lőtt ki Libanonból Tel Aviv nagyvárosi területére. A lövedék a tengerben landolt Tel Aviv – Herzlija partjainál. Sérülés vagy kár nem történt. Ez volt az első alkalom, hogy rakétát lőttek ki Libanonból Izrael középső részére.

A Hezbollah vállalta a felelősséget a támadásért, azt állítva, hogy egy Qader 1 ballisztikus rakétával vette célba a Moszad kémszolgálat Herzlija melletti főhadiszállását. A támadás válaszként szolgált a személyhívók és a walkie-talkie-k felrobbantására, valamint a terrorcsoport legfelsőbb parancsnokainak likvidálására.

The post Miért indította be egyetlen rakéta a szirénákat 2 régióban? first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version