SzántóGráf

Diplomácia – washingtoni támogatás a libanoni hadműveletre, és az iráni tengely összeroppanása

ujkeletlive

Diplomácia – Washington támogatja a korlátozott szárazföldi inváziót a libanoni határmenti területeken

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn beszélt izraeli kollégájával, Joáv  Gallant védelmi miniszterrel, és „egyetértettek abban, hogy a határ menti támadó infrastruktúrát le kell bontani,” – áll a Pentagon sajtótitkára, Pat Ryder a közleményében. A telefonbeszélgetést összegző leirat szerint, továbbá „megvitatták annak fontosságát, hogy a katonai műveletekről végül a biztonság és stabilitás megteremtése érdekében a lehető leghamarabb diplomáciai útra térjenek át.”

A Fehér Ház aggodalmának adott hangot egy esetleges széleskörű szárazföldi invázió következtében kialakuló regionális háborút illetően, ugyanakkor
Austin hivatala szerint az amerikai védelmi miniszter és Gallant megvitatták egy Izrael elleni közvetlen teheráni katonai támadás lehetőségét, ami „súlyos következményekkel járna Irán számára.”

Ilymódon, Washington úgy véli, hogy megegyezésre jutott Izraellel a szárazföldi invázió korlátozott kiterjesztését illetően kizárólag a dél-libanoni határ menti területeken, állítja az Axiosnak nyilatkozó két, az ügyet ismerő forrás.

A hétvégi Fehér házi aggodalmak közepette amerikai és izraeli magas szintű megbeszélések eredményeként az izraeli fél biztosította az amerikaikat afelől, hogy a hadsereg kizárólag az izraeli határ közelében lévő Hezbollah-infrastruktúra kiiktatására, majd az erők visszavonására összpontosít, közli az Axios, hangsúlyozva Biden-kormányzat nem számít a 2006-os libanoni háborúhoz hasonló méretű invázióra.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök tervei eleve egy korlátozott szárazföldi kiterjesztésére vonatkoztak, kizárva egy súlyosabb izraeli veszteségeket is magában rejtő komplex libanoni művelet lehetőségét, emellett a Fehér Ház úgy véli, kellő rálátása van az izraeli katonai tervezésre. Ilymódon, a Biden-kormányzat megérti a szárazföldi művelet stratégiai célját és annak szükségességét, hogy a Hezbollah ne tudja fenntartani azon képességét, hogy közvetlenül a határ szemközti oldaláról támadjon izraeli közösségeket, azt viszont már kevésbé tartja elfogadhatónak, hogy a kezdeti korlátozott hadművelet átcsússzon egy teljeskörű háborúba.

A Pentagon közleménye követi az éjszaka folyamán elindított izraeli katonai szárazföldi offenzívát, amelyet a kabinet időközben jóváhagyott. Az invázió célja a Hezbollah által a határ közelében létrehozott katonai állások és infrastruktúra megtisztítása, biztosítva ezáltal több tízezer evakuált izraeli állampolgár visszatérését, akik az október hetedikei mészárlások után kezdődött többfrontos háború miatt kényszerültek elhagyni otthonukat.

A háború és céljai – a hadsereg sikerein felbátorodva egy titkos Abu-Dzabiban tett látogatás során Netanjahu tanácsadója, Ron Dermer az Egyesült Arab Emírségek támogatását kérte a miniszterelnök koalíciója eddig hivatalosan nem publikált tervéhez, azaz  Gáza ideiglenes katonai megszállására vonatkozóan, a Palesztin Hatóság visszatérésének engedélyezése nélkül.

Az Emírség válasza: „mi sem vállalkozók, sem bank nem vagyunk.”

Eközben Irán

A libanoni Hezbollah terrorszervezet működését megakasztó közelmúlt eseményei, többek vezetőik, közöttük a hírhedt Hasszán Naszrallah kiiktatása révén az izraeli hadsereg  látványos sikereket könyvelhetett el, miközben a nemzetközi figyelem középpontjába emelte a teheráni vezetést megbénító északi front eszkalálódását.

Irán hatalmas erőforrásokat fektetett be az ellenállás tengelyének létrehozásába, megerősítve minden milíciát és összekapcsolva őket. De ahogyan Izrael csapást mért a Hezbollahra, a gyenge válasz azt jelzi, hogy a tengely töredezettebb és gyengébb, mint sokan gondolták a régióban,” – áll a The New York Times elemző cikkében.

A Hezbollah az ellenállási tengely magas rangú tagja volt, és főtitkára – Naszrallah múlt pénteki likvidálása révén Teherán figyelme és cselekvőképessége magasabb szintű aktiválására számítottak, ami ezidáig elmaradt. Ehelyett, úgy tűnik, hogy a szoros kapcsolatokat Iránnal, és más Irán-barát milíciák ápoló „példakép” kiiktatása – az összehangoló teheráni vezetéssel egyetemben „súlyosan sokkolta” az ellenállási tengely többi tagját, akik nyilvánvalóan nem voltak felkészülve arra a lehetőségre, hogy a Hezbollah ilyen súlyos veszteségeket szenved.

Jelenleg, az sem világos, hogy a nyilvánvaló következményeket egyértelműen figyelmen kívül hagyó iráni vezetés, miért nézte tétlenül első számú proxi-támaszának felszámolását. Egyetlen magyarázat lehet, miszerint úgy vélték a libanoni síita terrorista szervezet önerőből is fennmaradhat. Emellett, a történtek utáni homályos teheráni válasz, szintén arra utal, miszerint a vezetés nem ura az a helyzetnek, abban a tekintetben sem, hogy semmit sem tett ellenállási tengelyét jelentő milíciái, az izraeli támadások alatt rendre történő  összeomlása elkerülése végett.

Az NBC Irán-barát milíciák tevékenységéről szóló átfogó jelentése megállapítja, hogy „a Hezbollah vezető személyiségeinek izraeli likvidálása jelentős belső szakadásokhoz vezetett, amelyek pusztító csapást jelentenek Irán projektjére.”

A csatornának nyilatkozó volt amerikai hírszerzési tisztviselők szerint az évtizedekig tartó projekt, amely szerint  Irán proxy-hálózatán keresztül készült könnyebbé tenni erő alkalmazását a Közel-keleten, az elmúlt napok izraeli támadásai során megroppant. Az izraeli hírszerzés és a hadsereg összehangolt műveletei, mint a csipogó-művelet, az erőteljes támadások Libanon-szerte, és a Hezbollah vezetésének felszámolása, példátlan fizikai és pszichológiai károkat okozott a libanoni síita terrorista szervezeten belül, de mintegy dominó-hatásként begyűrűzött érintve az egész iráni tengelyt, eljutott egészen a legfelsőbb iráni vezetésig. Ugyanis, miközben az iráni milíciákat egyik csapás a másik után éri, a Teherán felől érkező nyilatkozatok szerint még mindig a Hezbollah önvédelmi képességeiben bíznak, és nem tűnik valószínűnek, hogy Irán közvetlenül beavatkozzon Izrael északi hadjáratába. Mindezeknek megfelelően Ali Khamenei, Irán legfelsőbb vezetője inkább csak a propaganda szintjén tette világossá, hogy „az izraeli lépések nem maradnak válasz nélkül,” hangsúlyozva – „minden ellenállási erő a Hezbollah mellett áll.”

Az ominózus iráni válaszcsapást illetően véleménykülönbségek vannak az ajatollah rezsimjén belül, a radikálisabb oldal gyors választ követel Izrael elrettentésére, míg a mérsékeltebb elemek, köztük az újonnan megválasztott Maszúd Pezeszkian elnök, arra szólítanak fel, hogy ne essenek áldozatul a provokáció izraeli csapdájának. Mindezektől függetlenül a meglepettnek tűnő, alvó iráni vezetés, nemkülönben a Hezbollah okozhat még váratlan meglepetéseket, amelyet a hadsereg pártatlan sikerei fényében az izraeli vezetésnek mindenesetre fontos lenne szem előtt tartania.

A teheráni vezetés bizonytalanságára utalva Binjámin Netanjahu miniszterelnök hétfőn ritkaság számba menő közvetlen üzenetet intézett az iráni néphez, mondván – Izrael „veletek áll,” miközben agresszívan harcol az Iszlám Köztársaság megbízottjai ellen a régióban, válaszul a zsidó állam elleni támadásaikra.

A perzsa felirattal megjelenő felvételen a miniszterelnök kijelentette, hogy Irán bábjait Izrael rendre felszámolja, miközben a nemes perzsa népet vezetőjük a szakadék szélére sodorja.

Amikor Irán végre szabad lesz – és ez a pillanat sokkal hamarabb eljön, mint azt az emberek gondolnák -, minden más lesz. Két ősi népünk, a zsidó nép és a perzsa nép végre békében lesz. Két országunk, Izrael és Irán, békében lesz. Amikor ez a nap eljön, a terrorhálózat, amelyet a rezsim öt kontinensen épített ki, csődbe fog menni, szét fog esni. Irán úgy fog virágozni, mint még soha: Globális befektetések, hatalmas turizmus, briliáns technológiai innováció, amely az Iránban rejlő hatalmas tehetségeken alapul,” – ígérte Netanjahu., majd végezetül arra szólította fel a perzsa népet – „ne hagyja, hogy fanatikus teokraták egy kis csoportja összetörje a reményeit és az álmait. Jobbat érdemeltek. A gyermekeitek jobbat érdemelnek. Az egész világ jobbat érdemel. Tudom, hogy nem támogatjátok a Hamász és a Hezbollah erőszaktevőit és gyilkosait, de a vezetőitek igen. Többet érdemeltek. Irán népének tudnia kell – Izrael önökkel áll. Ismerjük meg együtt a jólét és a béke jövőjét.”

The post Diplomácia – washingtoni támogatás a libanoni hadműveletre, és az iráni tengely összeroppanása first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version