SzántóGráf

Szinwar jelentkezett, északi front és kabinetülés

Avi/ujkelet.live

A háború 367. napja, déli front: A Hamász terrorszervezet vezetője, Jechíje Szinwar a közelmúltban felvette a kapcsolatot a Hamász katari vezetésével, hosszú szünet után, jelentette az Al Arabia hétfőn.

Később ezt egy izraeli tisztviselő is megerősítette, mondván, Szinwar az elmúlt napokban üzeneteket küldött. Nem világos, hogy Szinwar pontosan mikor küldte az üzeneteket, de a tisztviselő hangsúlyozta, nem úgy tűnik, hogy megváltoztatta vagy puhított volna álláspontján a túszok szabadulását lehetővé tevő tűzszüneti megállapodással kapcsolatban.

A Herci Halevi vezérkari főnökről szeptember 29-en készült fotón, amelyet a katonai szóvivő tett közzé a Jemenben végrehajtott támadás után, a háttérben „a magas rangúak fája” látható két arénában – a Hezbollah Libanonban és a Hamász a Gázai övezetben. Az újdonság, hogy kérdőjel került Szinwarnak a képére.

Szinwart mintegy két hónapja nevezték ki a terrorszervezet politikai hivatalának élére, miután Iszmail Hanijét likvidálták Teheránban egy Izraelnek tulajdonított akcióban.

A 12-es csatorna szombati riportja szerint a katari tisztviselők a múlt héten azt mondták a túszok családjainak, hogy Szinwar már nem hívja őket. Csak tollal és papírral kommunikál – ez a döntés a Hamász és a Hezbollah vezetését célzó merényletsorozat után született –, ami kihívást jelent a közvetítői erőfeszítéseikben.

A tisztviselők azt is közölték a családokkal, hogy Szinwar valószínűleg túszokkal vette körül magát, és eloszlatták azokat a feltételezéseket, amelyek szerint egy izraeli légicsapásban megölték.


Riport: Az izraeli biztonsági erők meghiúsították a Hamász elit Nukba egységének bebörtönzött terroristáinak tervét, hogy zavargásokat tartsanak az izraeli börtönökben az október 7-i mészárlások évfordulója alkalmából, jelentette a 12-es csatorna.

Ma reggel hírszerzési információk alapján, a biztonsági személyzet 1000 tagja razziázott a börtöncellákban, hogy megakadályozzák a zavargásokat.


Látogatás: Herci Halevi vezérkari főnök ma a Beilinson Kórházban meglátogatta a sebesült katonákat, akik meséltek neki a harc pillanatairól és a rehabilitációs folyamatról.

,,Mindannyian az életeteket kockáztattátok Izrael állam polgárainak védelme érdekében. A felépüléshez vezető út egy nehéz és fontos csata nem kisebb, mint az a harc, amelyben részt vettetek. Nagyra értékelem eltökéltségeteket és akaraterőtöket, és az egész Izraeli Védelmi Erők nevében köszönöm” – mondta Halevi.


Észak Nyilai: Mintegy 100 izraeli vadászrepülőgép hajtott végre a délután egy masszív légicsapáshullámot a Hezbollah terrorszervezet több mint 120 célpontja ellen Dél-Libanonban.

Az egy órán át tartó csapások a terrorcsoport Déli Frontjához, az elit Radwan Erőhöz, a rakétaosztályhoz, valamint a hírszerzési részleghez tartozó Hezbollah helyszíneket célozták.


Figyelmeztetés: Az izraeli hadsereg óva intette a libanoni civileket attól, hogy bemenjenek a tengerbe vagy a tengerparton tartózkodjanak Dél-Libanonban, mivel az izraeli haditengerészet hamarosan megkezdi a Hezbollah elleni hadműveletét a térségben.

Avichai Adraee ezredes, a hadsereg arab nyelvű szóvivője ,,sürgős figyelmeztetést” adott ki a nyaraláson lévőknek, a strandolóknak és mindenkinek, aki horgászatra vagy más célra csónakot használ az Awali folyó vonalától — Szidontól északra — és attól délre a Földközi-tenger partja mentén egészen az izraeli határig.


Riport: Katonai források szerint az iráni Forradalmi Gárda Kudsz Erő parancsnoka, Eszmail Qaani nem volt a célpontja a csütörtöki izraeli csapásnak Bejrútban.

Két iráni biztonsági tisztviselő tegnap azt nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek, hogy Qaaniról, aki a Hezbollah vezér Hasszán Naszrallah likvidálása után utazott Libanonba, nem hallottak a Bejrút déli külvárosát célzó csütörtöki légicsapás óta, melynek célpontja Hasem Szafieddine volt.

Katonai források szerint ha Qaani valóban Szafieddine-nel volt a csapás alatt, az izraeli hadsereg nem tudott róla, és nem ő volt a célpont.


Kabinetülés: Az október 7-i mészárlások egyéves évfordulója alkalmából tartott rendkívüli kormányülésen Binjámin Netanjahu miniszterelnök emlékgyertyát gyújtott az áldozatok tiszteletére, melyet egyperces néma csend követett.

A zsoltárok felolvasása és a katonákért és a túszokért mondott ima után a miniszterek megtekintették a Hamász október 7-i atrocitásairól készült felvételeket.

Netanjahu az ülésen azt szorgalmazta, hogy a Hamász és a Hezbollah ellen folyó háborút nevezzék „az újjáéledés háborújának”.

,,Ez a létünkért zajló háború, az ’Újjáéledés Háborúja’. Így szeretném hivatalosan is nevezni a háborút” – mondta a miniszterelnök. A katonai rádió riportja szerint a miniszterek közül többen nemtetszésüknek adtak hangot a névválasztást illetően.

„Az iráni gonosz tengely elleni ellentámadásunk elengedhetetlen feltétele jövőnk és biztonságunk biztosításában” – folytatta. „A háborút akkor fejezzük be, ha teljesítjük az összes kitűzött célt: megdöntjük a Hamász gonosz uralmát, hazahozzuk az összes túszt – mind a holtakat, mind az élőket –, meghiúsítunk minden jövőbeni fenyegetést Izraelre Gázából, és biztonságban hazaengedjük lakóinkat otthonaikba délen és északon.”

Netanjahu szerint Izrael „megváltoztatja térségünk biztonsági valóságát. Gyermekeink érdekében, a jövőnk érdekében, hogy soha többé ne fordulhasson elő az, ami október 7-én történt.”

A Túszok és Eltűntek Családjainak Fóruma válaszul: „Szeretnénk emlékeztetni a miniszterelnököt, hogy nem lehet és nem is lesz újjáéledés az összes túsz hazatérése nélkül.”


Riport: Gali Baharav-Miara főügyész állítólag kiment a kormányülésről, a miniszterekkel folytatott vitát követően az október 7-i Hamász-mészárlásokról készült grafikus felvételek nyilvánosságra hozatala miatt.

Miután a felvételt levetítették a kabinet számára, a miniszterek, köztük Netanjahu miniszterelnök is tudni akarta, miért nem mutatták még be nyilvánosan. A megbeszélésen az egyik miniszter azt állította, hogy a közzétételét a főügyész hivatalának jogi tanácsa akadályozta.

A jelentések szerint Baharav-Miara határozottan elutasította az állítást, mondván, hogy irodájának semmi köze az ügyhöz. Kiabálásokra került sor, és a főügyész távozott.

Baharav-Miara irodája közölte, hogy az ellene felhozott állítás „hamis”, és nem akadályozta meg a felvétel közzétételét.


Gallant megint kint: Netanjahu miniszterelnök hétfőn szűk körben konzultációt tartott a kormányülés végén, Joáv Gallant védelmi miniszter és Herci Halevi vezérkari főnök nélkül, jelentette a média.

A találkozón részt vett többek között Becalel Szmotrich pénzügyminiszter, Miri Regev közlekedési miniszter és Iszráel Katz külügyminiszter. 

A miniszterelnöki hivatal egyik tisztviselője: „A miniszterek [a riportokkal ellentétben] nem kaptak meghívást semmilyen ‘sürgős’ találkozóra. A miniszterelnök időről időre miniszteri megbeszéléseket tart a különböző napirenden lévő ügyekről – és ezt teszi most is.”

The post Szinwar jelentkezett, északi front és kabinetülés first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version