SzántóGráf

Jom Kippur – 51 év után Izrael ismét háborúban

ujkelet.live

Biden-Netanjahu beszélgetés:  közeledtek az álláspontok az iráni támadással kapcsolatban

Joe Biden amerikai elnök és Binjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdai telefonbeszélgetése során állítólag közelebb kerültek a megegyezéshez az Irán ellen tervezett izraeli megtorlás célpontját, illetve mértékét illetően, – jelentette az Axios amerikai és izraeli forrásokra hivatkozva.

Noha a Biden-kormányzat elismeri a zsidó állam önvédelemhez való jogát, és elfogadja az Izrael részéről várhatóan hamarosan sorra kerülő nagyszabású támadást Irán ellen, ugyanakkor nem támogat azon célpontokra mért válaszcsapást, amelyek kiélezhetik az egész régióra kiterjedő háborút.

Biden elnök köztudottan ellenzi Teherán nukleáris képességei, illetve az olajeszközök ellen tervezett megtorló támadásokat, de a két vezető legutóbbi telefonbeszélgetése során úgy tűnik Washington kevésbé aggódik a várható fejleményeket illetően.

Ezidőtájt, Izraelben mérlegelték az iráni olajinfrastruktúrára, illetve a nukleáris képességekre mért lehetséges csapásokat, ami viszont az amerikai szövetséges támogatása nélkül nehezen megoldható. A Fehér Ház álláspontja szerint, Biden az olyan iráni célpontok kiiktatásával ért egyet, melyek jelentősek, de nem aránytalanok.

Az Axios forrása szerint a Biden-Netanjahu beszélgetés során megvitatott, jelenlegi tervek még mindig súlyosabbak, annál mint, amit a Fehér Ház elfogadhatónak tartana, de az egyeztetést követően úgy vélik „jó irányba haladunk, azaz a várható támadás természetével és kiterjedésével kapcsolatban csökkentek az álláspontbeli szakadékok a két ország között.

Előzmények

Biden szerdai hívása előtt, külön telefonbeszélgetésre került sor Sullivan és Dermer között, majd tegnap este összeült az izraeli biztonsági kabinet, hogy tájékoztassa a minisztereket az iráni támadás terveiről, illetve a Biden-kormánnyal való egyeztetéseket illetően. Emellett, a biztonsági kabinet valószínűleg felhatalmazta Netanjahut és Joáv Gallant védelmi minisztert a támadás időzítésének meghatározásával.

A két ország tisztviselői közötti, az üggyel kapcsolatos további tárgyalások folytatódnak a következő napokban, míg Gallant a jövő hét elején végül mégis elutazik Washingtonba, miután keddre időzített indulása előtt nem sokkal az izraeli védelmi minisztérium tájékoztatta a Pentagont, hogy a védelmi miniszter tervezett útja halasztásra került.

A váratlan bejelentésre azt követően került sor, hogy olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Binjamin Netanjahu miniszterelnök az utolsó pillanatban feltételeket szabott a látogatás jóváhagyásához.

Mindezen várható fejlemények közepette, Teherán, ellenük irányuló támadással fenyegette meg a nyugat által támogatott azon arab államokat, melyek átengedik légterüket vagy területüket egy Irán elleni izraeli-amerikai megtorló akció kivitelezésére, – jelentette a Wall Street Journal arab tisztviselőkre hivatkozva.

A lap szerint a burkolt fenyegetést Jordániának, az Egyesült Arab Emírségeknek, Szaúd-Arábiának és Katarnak küldték ki háttércsatornákon keresztül, azon aggodalmak közepette, miszerint Irán megtámadhatja az érintett együttműködő államok kulcsfontosságú olajinfrastruktúráit.

Az amerikai katonai támaszpontoknak otthont adó országok mindegyike tájékoztatta Washingtont, miszerint nem járulnak hozzá, hogy légterüket, vagy a területükön lévő létesítményeket a szóban forgó, Irán elleni támadásokhoz használják, áll a WSJ jelentésében, emellett amerikai védelmi tisztviselők megerősítették, hogy néhány ország  informálisan arra kérte Izraelt, hogy ne használja légterét támadásra, és hogy az általuk befogadott amerikai támaszpontokat se használják ilyen akcióra.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post Jom Kippur – 51 év után Izrael ismét háborúban first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version