SzántóGráf

Rakétatámadás alatt Tel Aviv, helyzet a frontokon és az orosz túszok

Avi/ujkelet.live

A háború 384. napja: Tegnap este miután kezdetét vette a Szimchat Tóra ünnepe négy rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre, aktiválva a szirénákat Tel Aviv nagyvárosi területén (Gus Dan) és a Saron régióban. Ez volt a második támadás 24 órán belül Közép-Izrael ellen.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint két rakétát elfogtak a légvédelmi rendszerek, egy nyílt területen landolt, a negyedik pedig lakott területen csapódott be. Sérülésről nem érkezett jelentés.

Mintegy 135 rakétát lőttek ki szerdán Libanonból, többségük az ország északi részét célozta.


Szárazföldi manőver Libanonban: Az Északi Parancsnokság és a manőverező hadosztályok folytatják célzott és jelentős műveleteiket Dél-Libanonban a Hezbollah terrorszervezet ellen, jelentette a hadsereg reggel.

Az elmúlt nap során a csapatok megöltek több tucat terroristát, míg a légierő csapást mért több mint 160 Hezbollah-célpontra, egy részüket az Északi Parancsnokság irányításával. A célpontok között voltak rakétavetők, katonai épületek és katonai infrastruktúrák Libanon-szerte.

A 146. hadosztály lokalizálta a Hezbollah terroristáinak lakótereit, emellett több tucat Kalasnyikov típusú fegyvert és vállról indítható rakétát talált egy dél-libanoni házban. A 91. hadosztály az elmúlt nap során megölt 20 terroristát és rengeteg fegyvert talált, köztük rakétavetőket, aknavetőgránátokat, lőfegyvereket és fegyvereket. A 98. hadosztály erői fegyverraktárakat találtak, bennük több száz páncéltörő rakétával és aknavetőgránátokkal. A hadosztály irányításával drónnal likvidáltak számos terrorsejtet. A 36. hadosztály csapatai számos fegyverraktárat, rakétakilövőt és robbanóeszközt találtak és semmisítettek meg.


Észak Nyilai: A libanoni állami média az éjszaka 17 izraeli csapásról számolt be Bejrút déli külvárosai ellen, melyek hat épületet leromboltak valamint egy, a Hezbollahhoz köthető műsorszolgáltató üres irodáit, miután a libanoni terrorcsoport rakétákat lőtt Izrael középső részére.

Az izraeli hadsereg a támadás előtt figyelmeztette és arra sürgette a célpontok közelében lakó civileket, hogy távolodjanak el a helyszíneketől.

Nem volt figyelmeztés azonban a dél-bejrúti Dzsnah negyedben végrehajtott támadásra, amely az Al-Mayadeen iránbarát tévécsatorna irodáját célozta.

„Az al-Mayadeen az izraeli megszállást tartja felelősnek egy ismert sajtóorgánum ismert médiahivatala elleni támadásért” – mondta a Hezbollahhoz köthető csatorna.

A hivatalos Nemzeti Hírügynökség (NNA) szerint az irodát két rakéta találta el, és „teljesen megsemmisült” a csapásban.

Az NNA összesen legalább 17 izraeli támadásról számolt be, ami az elmúlt hónap egyik legintenzívebb éjszakai légicsapása volt a térségben.

A libanoni hadsereg közleménye szerint három libanoni katona, köztük egy tiszt meghalt egy izraeli csapásban.


Déli front: A 162. hadosztály folytatja offenzíváját az észak-gázai Dzsabaliában, ahol a csapatok megöltek több tucat terroristát és terror-infrastruktúrákat semmisítettek meg. A művelet kezdete óta a hadsereg segíti a palesztinok távozását a biztonságos övezetekbe, annak ellenére, hogy ezt a Hamász terrorszervezet igyekett megakadályozni, és a katonák letartóztattak több mint 200 terroristát. A 401. dandár megölt számos terroristát és fegyvereket semmisített meg, köztük Kalasnyikovokat, rakétakilövőket és robbanóeszközöket.

A 252. hadosztály célzott rajtaütéseket hajt végre a Gázai övezet középső részén a Hamász terror-infrastruktúrái ellen. A 143. hadosztály katonái a Gázai övezet déli részén terroristákat öltek meg és rengeteg terror-infrastruktúrát semmisítettek meg.


Túszok: A Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk, aki Moszkvába látogatott, kijelentette, hogy a terrorszervezet kész ,, prioritással kezelni a Gázai övezetben tartózkodó két orosz állampolgár túsz szabadulását”. Ezt az orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva mondta a két elrabolt orosz állampolgárral – Szása Trufanovval és Maxim Herkinnel – kapcsolatban.

Trufanovval kapcsolatban Abu Marzuk azt mondta: ,,Az Iszlám Dzsihád birtokában van, ő egy katonatiszt, akit csaták során fogtak el. Természetesen palesztin foglyokkal lesz a cseréje, akik Izrael területén vannak.” Herkinről Abu Marzuk így nyilatkozott: ,,Ő ukrán. Amikor fogságba esett, nem volt orosz állampolgár. Családja Oroszországba ment, és megkapta az orosz állampolgárságot, hogy Oroszország segítsen a szabadulásában. De ő nem polgár. Ő egy katona, aki az izraeli hadseregben szolgált.”

Abu Marzuk azonban hozzátette: ,,Orosz kollégáink iránti tisztelet jeléül ők elsőbbséget élveznek, hogy előbb ők szabaduljanak.”

Tegnap este Abu Marzuk találkozott Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettessel. Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint ,,a Gázában fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról” tárgyaltak.

A 30 éves Szását családja három tagjával együtt ejtették túszul tavaly október 7-én Nir Ozban. Trufanov az Amazon által felvásárolt izraeli mikroelektronikai cég, az Annapurna Labs mérnöke.

A 35 éves Maxim Herkint október 7-én rabolták el a Supernova fesztiválról, ahol a Hamász terroristái megtámadták a partizókat, több mint 360 embert megöltve és legalább 40-et túszt ejtve. Herkint az utolsó pillanatban hívták meg barátai a partira. Ez volt az első alkalom, hogy elment egy ilyen rendezvényre.

The post Rakétatámadás alatt Tel Aviv, helyzet a frontokon és az orosz túszok first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version