ujkeletlive
A Szimchát Tóra-i mészárlások óta gázai fogságban lévő túszok kiszabadítása érdekében, az újraválasztott Donald Trump erősebb, és remélhetőleg sikeresebb diplomáciai közbeavatkozásáért könyörög a 21 éves goláni harcos Idan Alexander, a Hamász terrorszervezet által szombat este közzétett felvételen.
Idan sokkoló, de az egész országot felrázó örömteli életjelének közzététele, és az időzítés nem véletlen. Az amerikai – izraeli állampolgárságú túsz által egyenesen Trump felé közvetített üzenet lényege – az elnök választási ígéreteként, és a villámgyors libanoni tűzszünethez hasonlóan a gázai rendezés is lehetővé válik, természetesen a túszok kiszabadításáért cserébe.
Az alkura felhívás másik címzettje Binjámin Netanjahu miniszterelnök, aki személyesen hívta fel a családot, és Idan édesanyja, Jael nyilatkozata szerint – „megígérte nekem [Netanjahu], hogy az északi rendezés után megértek a feltételek a túszok hazahozatalára. Elvárom, hogy betartsa ezt az ígéretét.”
A szombaton közétett videó mindenekelőtt Trumpra irányítja a figyelmet, ugyanakkor megjegyzendő, hogy a jelenleg még hivatalban lévő Joe Biden, és kormányának feladata összehozni az üzletet. Biden korábban már hangsúlyozta, hogy mandátuma utolsó napjáig nem adja fel a túszok kiszabadítására irányuló erőfeszítéseket, tudván azt is, hogy nem politikai pályafutásának méltó befejezése, hanem minden bizonnyal a január 20.-án hivatalba lépő Trump érdeme lenne a sikeres túszalku.
A libanoni tűzszünet 60 napos próbaidős megállapodásának bejelentése után, Biden felhívta Netanjahut, és egyértelműen jelezte felé a gázai hasonló rendezés igényét, összhangban a megválasztott elnök hasonló törekvéseivel.
Az amerikai választások előtt Trump állítólag azt mondta Netanjahunak, hogy tegye azt amit kell, beiktatását követően azonban a megválasztott elnök úgy tűnik nem az izraeli háborúval, hanem inkább a szaúdi normalizációval kíván foglalkozni.
Legutóbbi közel-keleti körútjáról hazaérkező Lindsey Graham republikánus szenátor az elnök meglehetősen közeljövőbeli terveit illetően azt nyilatkozta – „a legjobb biztosíték a Hamász ellen nem Gáza izraeli visszafoglalása, hanem a palesztin társadalom reformja. Az egyetlenek, akik ezt megtehetik, az arab országok,” – tette hozzá, megjegyezve azt is, miszerint Trump január 20.-i hivatalba lépése előtt túsz és tűzszüneti megállapodást szeretne látni délen.
A washingtoni nyomásra újraindított túszalku kísérleteket illetően az izraeli kormány felől azonban, jó esetben mindössze óvatos optimizmus hangjai hallhatóak a héber médiában, annak ellenére, hogy a legfrissebb közvélemény kutatások szerint a megkérdezettek 71 százaléka támogatja a foglyok kiváltását akár a gázai háború befejezése árán is.
Optimizmusra adhat okot az is, hogy elmúlt hónapok során többször is elakadt alkutárgyalásokkal ellentétben, a Hamász legújabban változtatott korábbi merev elutasító álláspontján, azaz úgy tűnik beleegyezne néhány olyan kompromisszumba, melyeket eddig elutasított.
A terrorszervezeten belül belső konszenzus tapasztalható a kompromisszumok elfogadására, – jelentette tegnap az ügyet ismerő palesztin forrásokra hivatkozva az Asharq Al-Awsat szaúdi hírportál, megjegyezve azt is, miszerint a terrorcsoport elfogadná az izraeli csapatok fokozatos kivonását a gázai övezetből, beleértve a Philadelphi és a Netzarim folyosót is. Ily módon, a libanoni megállapodás mintájára a terrorszervezet beleegyezett abba, hogy a Palesztin Hatóság, és az arab országok vegyék át az övezet különböző területeinek a vezetését, ugyanakkor a megállapodást az övezet északi részén élők visszatérésétől teszi függővé.
Az izraeli fél szerint a 60 napos tűzszünetet illetően – melynek során Izrael korlátozott jelenlétet tartana fenn a Philadelphi-folyosón, a probléma jelenleg nem a Hamász, hanem a koalíció várható ellenállása, – jelentette az Ynet, utalva a radikális frakciók fenyegetéseire.
- A szélsőjobboldali Otzma Jehudit vezetője, Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter szerint – „a jelenleg tárgyalt feltételek számomra lényegtelenek – a miniszterelnök pedig nagyon nem akarja, hogy az Otzma Jehudit kilépjen a kormányból.” Továbbá azt állította – „az olyan ötletek, mint a Gázai övezetben való letelepedés, örvendetesek. Emlékeznünk kell arra, hogy végül ez a legnagyobb büntetés azért, amit október 7-én tettek velünk. Csak akkor győztük le ellenségeinket, amikor területet vettünk el tőlük. A Gázai övezet megszállása minden bizonnyal egy ötlet, de be kell vallanom, hogy nem elégít ki. Szeretném ösztönözni a kivándorlást is, és úgy gondolom, hogy lehetővé kell tenni számukra, hogy önkéntesen bevándoroljanak országaikba,” – közölte, majd azt is hozzátéve, hogy szerinte Netanjahu kezd bizonyos nyitottságot mutatni” a palesztinok Gázai övezetből való migrációjának ösztönzésére.
Szintén a Ynetnek nyilatkozó, és valamennyire más szemléletet közvetítő magas rangú izraeli tisztviselő viszont azt állítja, hogy amennyiben a terrorszervezet beleegyezne a Hamász vezetőinek szimbolikus száműzésébe Gázából, akkor megállapodásra juthatunk. Szépen megfogalmazott „szövedéket” fognak találni, hogy mentegetőzzenek a háború befejezése miatt.
A közel-keleti feszültség, és a gázai háború-utáni időszak rendezését illetően Trump újraválasztása kétségkívül más irányba fogja terelni a tárgyalásokat. A Washington irányából érkező immár kétoldali sürgetés nyomása alatt Netanjahu mindenesetre tegnap este összehívott egy szűk körű egyeztető megbeszélést a miniszterekkel, és a túsztárgyalásokért felelős tárgyalókkal. Ezentúl, kényes esetekben a miniszterelnök bizalmasát, stratégiai ügyekben illetékes miniszterét szokta a Fehér Házba küldeni. Ahogyan ezúttal is Ron Dermer a héten várhatóan megérkezik az Egyesült Államokba, ahol a Biden-kormányzat vezetőivel, illetve Trump tanácsadóival fog tárgyalni a gázai háborúról, a túszok kiszabadításáról, és az iráni agresszióról, – jelentette az axios, hozzátéve, hogy Dermer ezúttal nem fog találkozni Trumppal.
- Az elnök győzelmét követően Dermer látogatást tett Mar-a-Lagoban, ahol valószínűleg szóba került a miniszter, korábban washingtoni nagykövet, gázai rendezési terve, amelyet Izrael, az Egyesült Arab Emírségek, és az Egyesült Államok együttműködésével hajtanának végre. Dermer úgy véli, hogy a terv végrehajtása egy nem Hamász-kormányt hozna létre Gázában, ilymódon vetve véget a háborúnak, ugyanakkor nem tesz említést a hadsereg kivonását illetően az övezetből.
Családban marad – Trump lányai apósait nevezte ki párizsi nagykövetnek, és közel-keleti tanácsadónak
Trump megválasztása után folyamatosan ismertette kabinetjének meglepőbbnél meglepőbb új tagjait. Az előző kormányában többnyire nem szolgáló nevek között, bár számos kiemelten izrael-párti és zsidó jelölt is van, előző kormányzási időszakával ellentétben, jeruzsálemi nagykövetnek, és közel-keleti tanácsadónak ezúttal nem zsidó jelöltet részesített előnyben
Ily módon, a megválasztott elnök tegnap jelentette be, miszerint közel-keleti és arab világbeli tanácsadójának a libanoni – amerikai állampolgár Massad Boulos üzletembert nevezi.
„Massad üzletkötő, és a közel-keleti BÉKE rendíthetetlen támogatója. Erős szószólója lesz az Egyesült Államoknak, és érdekeinek, örülök, hogy a csapatunkban van!” – közölte Trump egy közösség oldalon közzétett bejegyzésében.
Boulos kinevezése – aki Trump második házasságából született Tifany lányának apósa, hasonlóan családban marad, mint a párizsi nagykövetnek kinevezett Charles Kushner, aki viszont első házasságából született Ivanka lányának apósa, és az előző hivatala idején közel-keleti tanácsadójaként ismert Jared Kushner édesapja.
Trump legutóbbi nyertes kampányában az arab és muszlim választók meggyőzésében jelentős szerepet játszó Boulos várhatóan az elnök frissen kinevezett közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoffal fog együtt dolgozni.
Az újraválasztott elnök előző hivatalához képest újabb jelentős változás a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász közeledése, mely változás fő kommunikációs csatornája maga Boulos volt.
Abu Mazen [Abbász] nyilvánvalóan egy új átfogó stratégia folytatásában érdekelt, és amelyet még a választások előtt kezdett el Trump apósa révén érvényesíteni az elnök belső köreiben.
Szeptemberben, az ENSZ Közgyűlésének ülésszaka alkalmával Abbász már találkozott Boulosszal, amit palesztin tisztviselők Trump elérésére tett előzetes megközelítésként könyveltek el. A kapcsolatépítés másik eleme volt, amikor júliusban szintén Boulos segítségével eljuttattak Trumphoz egy levelet, amelyben a Palesztin Hatóság elnöke elítélte az ellene történt merényletkísérletet, és amelyre a címzett a közösségi médiában úgy reagált, hogy a levél „nagyon szép” volt, és kijelentette: „minden rendben lesz.”
A palesztin elnök újszerű megközelítése hangsúlyozva az Egyesült Államok szerepét, amit ezúttal el is fogadna a konfliktus megoldásában, ami lényegesen nehezebb helyzetet teremt Izrael számára, mint amikor Rámalláh semmilyen kommunikációra nem volt hajlandó a washingtoni vezetéssel.
Boulos kinevezésének híre már korábban, rögtön a választások után felmerült, de akkor a libanoni származású üzletember szerényen hárította a híreszteléseket, ezért a libanoni médiának adott interjú során inkább arról beszélt, hogy az új elnök teljesíteni fogja a libanoni amerikaiaknak tett ígéretét, miszerint „átfogó regionális békemegállapodáson keresztül véget vet a libanoni pusztításnak.”
„Az emberek azt látják, hogy Bidennek és Harrisnak nem sikerült véget vetniük a háborúknak, és még az amerikai túszokat sem sikerült visszahozniuk Gázából… A libanoni amerikaiak a Republikánus Párthoz és Trumphoz vándorolnak, mert úgy érzik, Trump az egyetlen reményük, hogy véget vessünk ennek a háborúnak és mindennek, hogy elkezdhessünk beszélni Libanon és Gáza újjáépítéséről,” – ígérte Boulos még november elején.
The post Túszalku tárgyalások enyhülő Hamásszal, és Trump libanoni származású közel – keleti tanácsadója first appeared on Új Kelet Live.