SzántóGráf

A büntetés-végrehajtási szolgálat főparancsnokát, Kobi Jakobit bizalommal való visszaélés gyanújával vették őrizetbe

ujkeletlive

A büntetés-végrehajtási szolgálat főparancsnokát, Kobi Jakobit bizalommal való visszaélés gyanújával hallgatták ki

A Rendőrség Belső Ellenőrzési Osztálya tegnap délelőtt közölte, hogy az Izraeli Büntetés-végrehajtási Szolgálat egyik vezető tisztjét, és két rendőrt is őrizetbe vettek nyomozás akadályozása, illetve bizalommal való visszaélés gyanúja miatt.

Az ügy számos részletét, köztük a két rendőrtiszt személyazonosságát továbbra is hírzárlat védi. Néhány órával az ügy kipattanása után a rendőrség belső vizsgálati osztálya azonban felfedte, hogy  büntetés-végrehajtási szolgálat főparancsnokát, Kobi Jakobit vette őrizetbe kihallgatás céljából nyomozás akadályozása, illetve hűtlen kezelés gyanújával.

A börtönszolgálat főparancsnoka, Jakobi korábbi rendőrségi szolgálata idején Itamar Ben-Gvir [Otzma Jehudit] nemzetbiztonsági miniszter biztonsági titkára volt. A belső ügyek osztályán kezdeményezett több mint 12 órás kihallgatását követően korlátozó intézkedésekkel szabadlábra helyezték, többek között azzal a feltétellel, hogy nem léphet kapcsolatba a többi érintettel.

A nyomozás középpontjában a rendőrség Júdea és Szamária körzetének egyik legérzékenyebb, és legfontosabb egységét vezető magasrangú tisztje áll, aki állítólag bizalmas információkat szivárogtatott ki Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszternek, cserébe Ben-Gvir előléptetést ígért neki. Az említett tiszt őrizetbe vételét a bíróság csütörtökig meghosszabbította, – jelentette a Ynet.

A rendőrség belső ellenőrzési osztályán zajló nyomozás keretében tanúvallomást tett a rendőrfőkapitány, Daniel Levi, és a környezetéhez tartozó magas rangú tiszt, valamint Ben-Gvir biztonsági titkárságának alezredesi rangú női tisztje.

Az ügyben mindenképpen érintett Ben-Gvirt tegnap reggel értesítette Gali Baharav-Miara főügyész a tisztek őrizetbe vételére vonatkozóan. Mint általában mindig, amikor a főügyésszel, és következésképpen a törvénnyel kerül összetűzésbe, a nemzetbiztonsági miniszter azt állította, hogy a letartóztatások Baharav-Miarával való nézeteltérési miatt történtek, aki menesztését próbálja előmozdítani a rendőrség operatív ügyeibe való ismételt beavatkozása, és a rendőri előléptetések állítólagos átpolitizálása miatt.

Gali Baharav-Miara magán rendőrsége átlépett egy vörös vonalat. Úgy döntött, hogy kihallgatás céljából őrizetbe veszi a bűnüldözési rendszer két magas rangú tisztviselőjét, akik az én politikámat hajtják végre. Az a döntés, hogy a politikám szerint működő tisztviselők ellen nyomozást indítanak, politikai döntés, melynek célja a jobboldali kormány megdöntése,” – közölte Ben-Gvir az újságíróknak, amikor még nem derült fény Jakobi érintettségére. Végezetül ismét felszólította Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, és Jariv Levin igazságügyi minisztert [Likud], hogy hívjanak össze egy vizsgálóbizottságot a főügyész elbocsátásának előmozdítására.

Később, amikor a belső vizsgálat név szerint nyilvánosságra hozta, hogy a börtönszolgálat főparancsnokát vették őrizetbe, piros szívecskés üzenetet tett közzé a közösségi médiában, biztosítva az általa kinevezett Jakobit támogatásáról, és szeretetéről a főügyész, és az általa kezdeményezett kormánypuccs ellen.

Ben-Gvir emellett külön nyilatkozatban sorolta fel Jakobi érdemeit, melyek szerinte igazolják ártatlanságát. Izrael Állam elkötelezett harcosának, és kiemelkedő regionális parancsnoknak nevezve, azt is kiemelte, hogy „kiváltság volt együtt dolgozni vele, amikor ő volt a biztonsági titkárom.”

Továbbá, mint az általa kinevezett büntetés-végrehajtási szolgálat főparancsnoka, hangsúlyozta, miszerint hivatalba lépése óta megvalósult a kormányzás és a rend, ami Ben-Gvir szerint nem tetszett a főügyésznek, majd kijelentette – „teljes mértékben támogatom őt, aki továbbra is erős kézzel fogja vezetni a büntetés-végrehajtási szolgálatot,” – ígérte Ben-Gvir.

Kihallgatása után Jakobi azt állította, hogy bár nem nyilatkozhat, ártatlannak vallotta magát, mondván „nincs semmi rejtegetnivalóm, és nincs mi elől rejtőzködnöm.”

Az ügyben nem gyanúsított rendőrfőnök  nyílt tanúvallomást tett a belső ellenőrzési vizsgálat során, később a 12-es csatornának azt mondta, hogy nem fog a tisztjei elleni vizsgálat útjába állni, hozzátéve azt is, hogy reméli, a tisztek „tisztán jönnek ki,” ellenkező esetben „elsőként fogja őket meneszteni.”

A belső ügyek osztályán történt kihallgatását követően Jakobi közleményt adott ki, amelyben azt ígérte, hogy tovább folytatja küldetését, és az eddigi irányvonalát a közbiztonság érdekében.

Trump ultimátuma

Azt követően, hogy a hadsereg tegnap megerősítette a 21 éves Omer Maxim Neutra százados halálát, akit 2023. október 7-én a Hamász terroristái megöltek, holttestét pedig a Gázai övezetbe hurcolták, Donald Trump megválasztott amerikai elnök tüzes közleményben küldött ultimátumot a terrorszervezet által fogvatartott túszok azonnali szabadon bocsátása érdekében.

Újraválasztását követően az elnök először üzent nyilvánosan, amit a média és nemkülönben az érintett családok áttörésként értékelnek, abban a reményben, hogy ily módon felgyorsulnak a túsz és tűzszüneti megállapodásra irányuló tárgyalások.

Trump az Igazság közösségi oldalon megjelent közleményében azt írta, hogy a túszokat „erőszakosan, embertelenül és akaratuk ellenére tartják fogva,” majd mindkenkit pokolhoz hasonló  következményekkel fenyegetett meg, amennyiben nem engedik szabadon őket hivatalba lépése napjáig, végezetül hozzátette „a felelősöket keményebben fogják sújtani, mint bárkit az Amerikai Egyesült Államok hosszú és mesés történelmében. ENGEDJÉK EL A TÚSZOKAT MOST!”

Omer Neutra szülei nyilatkozatukban azonban nem szavakat, hanem tetteket követeltek a túszok hazahozatala érdekében, mondván – „felszólítjuk az izraeli kormányt, hogy Biden elnökkel és Trump megválasztott elnökkel együttműködve minden befolyását és forrását használja fel annak érdekében, hogy mind a 101 túsz – élők és az elhunytak, a lehető leghamarabb visszatérjen a családjaihoz.”

Trump ilyenformán történő közbelépése feltételezhetően a színfalak mögött zajló alku-tárgyalások felgyorsítására irányulnak, és az sem kizárt, hogy a Biden-adminisztráció támogatásával. Egyrészt a megválasztott elnök úgy akar bevonulni a Fehér Házba, hogy ne kelljen a közel-keleti, és különösen a gázai háború gondjaival foglalkoznia, másrészt Biden politikai karrierjét a több mint egy éve fogvatartott túszok kiszabadításával fejezné be.

A Trump által tegnap tegnap este bejelentett „súlyos csapások” fenyegetést nem részletezte ugyan konkrétan, de nyilvánvalóan nem katonai, hanem inkább pénzügyi segélyek megvonására, illetve súlyos szankciók kivetésére érthette, nem csak a Hamász, hanem támogatói – Irán, Katar esetén. Másrészt, a túszalku Izraelen is múlik, és ezügyben még nem tudni milyen eszközöket fog bevetni a megválasztott elnök.

Egy nappal korábban a miniszterelnökkel folytatott megbeszélés során a túsztárgyalásokért felelős csoport, és a védelmi intézmények vezetői világossá tették, hogy itt az ideje a megállapodásnak, mondván a több mint egy éve embertelen körülmények között tartott elraboltak nem fognak átvészelni egy újabb telet.

Mind a tárgyalók, és a védelmi vezetők úgy vélik, hogy Izraelnek – is –  kompromisszumokat kell elfogadnia a gázai háborút illetően, a koalíció, és következésképpen a miniszterelnök egyelőre azonban minden a háború leállítására, illetve az övezet rendezésére irányuló kezdeményezést elutasít.  

Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős miniszter tegnap Washingtonba érkezett, ahol találkozik Biden, és Trump tanácsadóival. Kormányközeli források szerint a megválasztott elnök részéről nincs nyomás az izraeli kormányon, amennyiben a Hamász hajlandó a novemberi alkuhoz hasonló, mindössze tűzszüneti feltételeket elfogadni, akkor esetleg létrejöhet az egyezség. A kormány ezenkívül a harcok folytatását tartja célravezetőnek, abban a reményben, hogy a Hamász megadja magát, mivel egyedül maradt és nem fogja többé segíteni sem Irán, sem a Hezbollah. Emellett, a koalíció radikális partnerei a gázai civilek kivándorlásán, és az övezet izraeli katonai megszállásán kívül más megállapodást nem tartanak elfogadhatónak.

The post A büntetés-végrehajtási szolgálat főparancsnokát, Kobi Jakobit bizalommal való visszaélés gyanújával vették őrizetbe first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version