SzántóGráf

A helyzet a frontokon megjegyzésekkel

Avi/ujkelet.live

A háború 434. napja, Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők pénteken arról számolt be, hogy a Kfír-dandár az észak gázai Beit Lahijában folytatott műveletek során számos rakétaindítót talált, melyek izraeli határ közösségeket céloztak.

Eközben a dél-gázai Rafahban a csaprok dróncsapással likvidáltak egy csoport fegyveres terroristát, akik a Nahal-dandár csapatai felé tartottak a térségben.


Libanon: A 769. dandár erői folytatják műveleteiket a dél-libanoni fenyegetések elhárítására, valamint a Hezbollah terrorszervezet határ közelében lévő terrorcélpontjai ellen.

A fenyegetések megszüntetésére irányuló hadművelet során az erők számos fegyvert találtak, köztük Cornet rakétákat és kilövőket, amelyeket egy kusza, erdős és hegyes területen rejtettek el, Kalasnyikov puskákat, töltényeket és egyéb katonai felszereléseket.

Emellett egy páncéltörő rakétakilövő állomást is találtak, ahonnan az elmúlt év során a Hezbollah terroristái a Galilea-földnyelv településeit lőtték.

Egy másik hadművelet során az erők egy fegyvertárat találtak, amelyben RPG rakéták és aknavetőgránátok voltak. Az összes fegyvert elkobozták.


Szíria: Mérnöki erők, páncélosok, ejtőernyősök és az Egoz kommandósai a 474. dandár parancsnoksága alatt előretolt védelmi küldetést hajtanak végre a szíriai területen lévő ütközőzónában és a határ mentén.

Az erők védelmet erősítő pontokon állomásoznak az ütközőzóna térségében.

A terület átfésülése során a dandár parancsnoksága alatt tevékenykedő ejtőernyősök hadieszközöket, köztük páncéltörő rakétákat, fegyvereket, mellényt, lőszert és egyéb katonai felszereléseket találtak.

A 474. dandár erői mindeközben megerősítik a szíriai fronton a mérnöki védelmi akadályt, és folytatják a védelmi küldetéseket Izrael Állam polgárainak és különösen a Golán lakosainak biztonsága érdekében.


Kitekintő: Napjainkban a szíriai arénán van a hangsúly, ugyanakkor érdekes látni, hogy mi is történik Libanonban, amely egészen a közelmúltig a háború fő színtere volt: a tűzszünetet érvényesítik, és úgy tűnik, hogy stabil.

Az Izraeli Védelmi Erők folytatja tevékenységét Dél-Libanonban – a falvak területén a fegyverek utáni kereséseket, a terror-infrastruktúrák és alagutak megsemmisítését, valamint a Libanon-szerte végzett repüléseket, beleértve a Hezbollah terrorszervezet fellegváraként ismert Dahieht és a szíriai határt is, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nincs fegyvercsempészet. Ha szükséges – az Izraeli Védelmi Erők a levegőből is támad, és likvidálja a dél-libanoni térségben azonosított terroristákat.

A Hezbollah a két hete a Dov-hegyre küldött két rakéta kivételével csendben van, és a folyamatban lévő izraeli támadások ellenére sem lő Izrael felé.

A libanoni hadsereg mindeközben megkezdi bevetését Dél-Libanonban és a terület ellenőrzése alá vonását. Tegnap egy nagyon fontos lépés történt Khiam közösségben, amely az izraeli Metua közelében található. Az izraeli hadsereg kivonult onnan, a libanoni hadsereg pedig elfoglalta a posztjait, és jelenleg úgy tűnik, hogy a dolgok haladnak előre.

Még mindig a 60 napos átmeneti időszakban vagyunk, a dolgok alakulóban vannak, de bármi megtörténhet.


Kitekintő 2: ,,A szíriai légvédelmi rendszer megszűnt” – ezt az üzenetet kapta szerdán az izraeli politikai kör a légierő parancsnokától.

A Fekete Szombatot megelőző két évben az izraeli légierő elkerülte a Libanon feletti átrepülést, a tenger felett repültek, vagy izraeli terület felett csinálták a fényképezést.

Valamivel több mint két éve, miután Libanonban lelőttek egy nagy izraeli drónt, felismerték, hogy a Hezbollah terrorszervezet föld-levegő rakétákat kapott mind az oroszoktól, mind az irániaktól, és a szíriaiakkal ellentétben a Hezbollah érzékelő rendszere nem egy fix helyen volt, hanem teherautók tetején szállították, és amikor akarták, bekapcsolták a radarokat, minden alkalommal más helyen.

Ennek az lett az eredménye, hogy Izraelnek nem volt teljes hírszerzési képe a libanoni légvédelmi rendszerekről. Egy izraeli vadászrepülőgép lezuhanásától való félelem, különösen a fotórepülések során (nehéz gép, sok üzemanyaggal, csekély manőverezőképességgel, ezért könnyű célpont) azt az általános döntést vonta maga után, hogy egyáltalán nem repültek Libanon felett, és ez október 7-ig igaz is volt.

Bár Szíriában és Damaszkuszban is voltak támadások, ezeket nagy hatótávolságú rakétákkal hajtották végre, a gyakorlatban a légierő több mint egy évtizede nem repült át Damaszkusz felett.

Külföldi publikációk szerint a szíriai reaktor bombázása során a légierőnek igen nagy és igen jelentős kitérőt kellett tennie egy másik országon keresztül, hogy ne észleljék a szíriai radarok és a föld-levegő rakéták, amelyek valós veszélyt jelentettek a repülési szabadságra Szíriában.

Az évek során voltak komplett légicsapások, amelyeket a légierő ejtett, mert attól tartottak, hogy az izraeli gépekre irányuló légvédelmi rakéták Izrael-szerte aktiválják a szirénákat, pánikot keltenek, ezért inkább elkerülték, vagy más módot kerestek a támadásra.

Több mint egy évtizeden át folyó manőverezés után, hogy kijátsza a légvédelmet Szíria ege felett Irán Hezbollah terrorszervezetnek szánt fegyverszállítmánya elleni hadjárat során, az izraeli légierő mára teljes légi fölényt ért el a térségben.

A hadsereg megsemmisítette az egykori Aszad-rezsim légvédelmi rendszereinek 86%-át Szíriában, összesen 107 különálló légvédelmi alkotóelemet és további 47 radart. Ebben benne van a rövid és közepes hatótávolságú SZA-22, más néven Pantsir-SZ1 80%-a; és az SZA-17 közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer, más néven Buk 90%-a.

Mindkét orosz gyártmányú rendszer kihívások elé állította a légierőt az úgynevezett háborúk közötti hadjáratok, avagy MABAM során.

Már csak néhány légvédelmi rendszer maradt Szíriában, melyek nem jelentenek komoly veszélyt a légierőre, amely szabadon működhet az ország egén.

,,A szíriai légvédelmi fegyverzet az egyik legerősebb a Közel-Keleten, és a rá mért csapás jelentős eredmény a légierő térségbeli fölénye szempontjából” – hangsúlyozta az izraeli hadsereg.

Ennek eredményeként Izrael jelenleg Szíriában is teljes légi cselekvési szabadsággal rendelkezik, a légierő gépei akadálytalanul repülnek Szíria felett, mintha utasszállító repülőgépek lennének.

https://anchor.fm/s/51fceecc/podcast/rss

The post A helyzet a frontokon megjegyzésekkel first appeared on Új Kelet Live.

Exit mobile version